A házi gondozás fejlődő rendszerét méltatta vasárnapi sajtótájékoztatóján Rétvári Bence: az Emmi parlamenti államtitkára szerint hat év alatt 40 százalékra, 107 ezer főre bővült az otthoni szociális ellátásban részesülő idősek aránya. Ráadásul 2017-től megszüntetik az egy gondozottra fordítható időkeretet is, ami szintén segítség a rászorulóknak. Rétvári hozzátette, a kormány az időseknek kedvez az elmúlt évek inflációt meghaladó nyugdíjemeléseivel, a rezsidíjak csökkentésével vagy az alapvető élelmiszerek áfájának visszavágásával is. Ezzel viszont kétszeresen csúsztatott. A nyugdíjakat már 2016-ban is csak az inflációs szinttel megegyező értékben, 1,6 százalékkal emelte a kormány, idén pedig még rosszabb a helyzet – a Központi Statisztikai Hivatal szerint februárban 2,9 százalékra gyorsult az infláció a tavaly ugyanekkor mért adatokhoz képest, újabb nyugdíjemelésről pedig egyelőre szó sincs. Rétvári nagyvonalúan használta a rezsicsökkentés kifejezést is, az Orbán-kormány ugyanis 2013...
Nagyot csúsztatott Rétvári a nyugdíjemelésről
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
- Megvan Magyar Péter Hősök terére hirdetett óriástüntetésének pontos időpontja
- Azahriah elmondta a véleményét Magyar Péterről: Ha valaki két oldalról is kapja a mocskolódást, tudhatja, hogy...
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
a KSH manipulál a hivatalos inflációval,
az általános inflációval számolnak és nem a nyugdíjas kosár szerint,
és mikor döntöttek a januári emelésről, már pontosan tudták, hogy még így sem hozza össze a felét!
Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő, a közigazgatási minisztérium államtitkára. Ezen kívül a házasság, a család védelmezője, Ok bárkivel előfordul, de akkor azonkívül hogy pár suttyó felveszi a frakciópénzt mi az a kdnp?
Ebben a témában folyamatosan hazudnak, vagy ők nem értik, amit csinálnak.
Az Áfa-csökkentést kétszer szokták figyelembe venni, ill. beszélni róla:
egyszer, amikor közlik a köv. évi nyugdíjemelést, akkor azt már úgy állapítják meg.
még egyszer, amikor hangoztatják, hogy csökkent az Áfa, milyen jól jártak a nyugdíjasok.
Persze, mind a kétszer nagyobb jótéteményt számolnak, mint pl. idei évre is bemagyarázták, az emelés megállapításánál, hogy azért alacsonyabb a százalék, mert a tej, a csirke, az internet. Tették ezt annak ellenére, hogy az MNB előrejelzése már 2,4 % volt.
Új hozzászólás