Egyértelmű, hogy megijedt a Fidesz a tüntetőktől és az is, hogy nem tömegoszlatásra használják ezeket a fegyvereket. Hanem ölésre. A Fidesz retorikában nem reagált a tömegtüntetésekre, viszont a Belügyminisztérium tegnap nyilvánosságra hozott egy rendelettervezetet, amivel bővítenék az országgyűlési őrök által használható kényszerítő eszközök listáját. Már, ha a gránátvetőt „kényszerítő eszköznek” lehet hívni. A hivatalos magyarázat szerint „az országgyűlési őrség által használható kényszerítő eszközök arzenálját időről időre felül kell vizsgálni abból a célból, hogy a technikai-tudományos fejlődés hatására létrejött legkorszerűbb és NATO-kompatibilis eszközök használata biztosított legyen”. Bizonyosak vagyunk benne, hogy nem Szél Bernadett kirohanós felszólalásai ellen, vagy a technikai-tudományos fejlődés miatt van szükség "a kényszerítő eszközök arzenáljára", hanem azért, mert Kövér Laci bácsi meg a Fidesz beijedt, hogy a tüntetők elfoglalják a Parlamentet.
A Fidesz beijedt és fegyverkezik: aknavető és könnygázgránát, gépkarabély az Országgyűlési Őrségnél
Forrás:
b1.blog.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt
- Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- Ezt a szép magyar nevet viseli a Habsburg fiú, aki a magyar trón örököse lenne, ha még lenne Osztrák-Magyar Mo...
- Ítéletidő éri el az országot hamarosan: kiadták a riasztást, heves zivatarokkal csap le a rettenet
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Milyen lesz ha totál pánikol.
advocat
Javaslom még, hogy az oroszoktól vásároljunk rakétaelhárító rakétákat is. Biztos ami biztos.
grincss
És tessen mondani, a mesterlövész puskák is kényszerítő eszközök?
Hány "sniper" lesz állományban?
Matolcsyt ajánlanám, felkészül Smitt Mária! :-)
Hány "sniper" lesz állományban?
Matolcsyt ajánlanám, felkészül Smitt Mária! :-)
Szókrakész
@advocat: Már rég telepítve vannak.
kissé felnőttem
Erőditményt hoznak létre.Parlament védelem , gépkarabély elfogóháló drónokra? Lajos nem vagy 100-as, csupaszbajszossal egyetemlegesen, ténleg E tipusra előjegyzésre lehetne menni, aki fél a saját népétől arról van vélemény is rendesen. olcsóbb lenne lemondani, van benne valami mondaná Rajkin
silber13
@Szókrakész: Bizonyára kella gránátvető, meg a gépkarabély! Igaz, te nagyokos? Apám, ezek ölni akarnak.
Nessy
Vállról indítható rakéta? Repülőgép anyahajó a Dunára?
Hogy mondta Lucifer? Tragédia, nézd komédiának és szórakoztatni fog legott!
És tessék mondani, ezeket kik ellen akarják használni? Gépkarabély ,egyéb pisztolyok, mesterlövész puskák? A drónok ellen??
Vagy egyszerüen csak féltik a tyúkszaros életüket az őket "imádó" zemberektől? Az a baj ezzel, hogy ha az előadáson az első felvonásban van egy puska, az a harmadik felvonásban elsül!

@silber13: Végre rájöttetek!
És itt az egész politikai elit, jobb, bal, ballik, dk, ... megszavazza ezt.
Közös megegyezéssel összezárva védik magukat.
Ha kell a népet cserélik le, de őket a parlamentből ki nem rángatja senki.
Eleve nem is magyarok.
Csak van egy olyan papírjuk is.

Béla333
Lassan majd a Kossuth tér 4 sarkába egy-egy Katyusát is beállítanak.
Putyin kedvezményesen megszámítja!
Putyin kedvezményesen megszámítja!
quadrocopter
Az atom és a "Puli" ICBM-ek megint kimaradtak a nagybevásárlásból!
silber13
@Szókrakész: Ne erőlködj,hogy az enllenzék nyakába varrjad wzt a szemétséget! Ez egyértelmüen a Fidez- horda agybaja, akik szeretett vezíreddel az élen hungarofóbok gyülevész hordája!
Szókrakész
@silber13: Biztos igazad van.
Nem vitatkozom.
Amúgy sincs értelme.
Nem vitatkozom.
Amúgy sincs értelme.
nezelodo
Na azt gondoltam ezeknek a dakotáknak elég lesz a kék plakát, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt"! Nem fegyverkezni is kell, pedig most csak a hóekéket kellene megállítani, és nem tudna idejönni a naaagy EU-e ellenséges armada!!
silber13
@Szókrakész: Bölcs gondolat!:-))
nyanya001
www.youtube.com/watch?v=6uu4yoi0TqY
A drónok elleni védelmet szolgálja a hálót kilövő gránátvető..." Nos a drónok valóban biztonsági gondokat jelentenek és tényleg foglalkozni kell védelmi szempontból a problémával... DE! A 40 mm-es gránátvető nem tud nagy magasságba hálót kilőni!!! Elsősorban katonai műveleteknél lehet gyalogsági támogatóeszközként használni illetve tömegoszlatásnál nagyobb távolságból könnygázt juttatni egy adott területre... Drónt "elkapni" az alábbi eszközzel lehet, de a videón is látszik, hogy nagy nyílt területen,/pl.reptér, ahol nincsenek házak, oszlopok, kémények, fák stb./ és gond az eszköz mérete, súlya/10 kg/ amely állandó hordozásra alkalmatlanná teszi... Ha pedig nincs jelen az eszköz egy valós idejű támadásnál akkor mire a raktárból, ládából előkerül a "cucc", régen múlt időben beszélünk minden történésről... Arról nem beszélve, hogy miért van szükség VALÓDI nagy hatóerejű fegyverek beszerzésére az Országgyűlési Őrség részére még mindig nincs válasz...

béla kovács
A térre pedig telepítsenek aknákat , csak egy párat !!!
Szókrakész
Majd ha most a parlamenti ellenzék és a ballik utcára vonul, hogy őket ne védjenek meg, nekik nem kellenek ilyen fegyverek, akkor elhiszem, hogy ez csak egy gatyábaxarós fidesz szóló akció.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Hány "sniper" lesz állományban?
Matolcsyt ajánlanám, felkészül Smitt Mária! :-)