A felnőtt magyar lakosság több mint háromnegyede támogatta, hogy Magyarország rendezi a vizes világbajnokságot, és a lakosság döntő többségére pozitív hatással van, ha kiemelkedően teljesítenek a magyar sportolók – derül ki a Századvég Alapítvány felméréséből. A felnőtt magyar lakosság 78 százaléka támogatta, hogy idén Magyarország rendezte meg a vizes világbajnokságot, míg csupán a megkérdezettek 16 százaléka ellenezte, 6 százalékuk pedig tartózkodott a véleménynyilvánítástól. A magyarok többségét büszkeséggel töltötte el, hogy hazájában zajlik a vizes világbajnokság, illetve úgy vélte, a főváros és Magyarország is büszke lehet a világesemény lebonyolítására. A megkérdezettek ötöde (21 százaléka) teljes mértékben, 38 százaléka inkább egyetértett azzal, hogy erősíti a magyar emberek összetartását a budapesti és balatonfüredi világbajnokság. A lakosság háromnegyede elutasította azt a nézetet, amely szerint a Budapesten rendezett vizes világbajnokság tönkreteszi az országot anyagilag.
A sportsikerek erősítik a nemzeti összetartozást
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Súlyos büntetést kockáztatsz, ha ezt csinálod a házad előtt
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
Itthon
- 2024. May 19., 10:12
"Feljelentem Orbán Viktort aljas indokból elkövetett rágalmazásért” – Nem indul jól a pünkösd vasárnapja a kormányfőnek
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Akarki allitotta ossze ezt a valasz-csokrot, tutira futyiszbarat lehetett, miutan mindenki morog a 168 milliard forintos koltsegert - kiveve persze azokat, akiknek a zsebeben landolt a csokos-penz...
Nem adott konkret valaszt furjes balazs 4, azaz NEGY konkret kerdesre, amiben a koltsegek nagysagat firtatta az ujsagirono...
A sport pedig csak egy reteget erdekel, aki eppen ehezik, vagy beteg, esetleg munkanelkuli, vagy oreg, azt kurvara nem erdekli se a FINA VB, sem a foci EB, semmi ilyesmi,...
Azert, mert ezt mondja furjes, ez az aktualis fidesz propaganda...attol meg nem lesz egysegbe kovacsolva a nemzet...

papa.49
Vajon megint azt az ezer embert kérdeztétek meg akit szoktatok ???
Századvég a jóanyátokat nézzétek hülyének !!!
Századvég a jóanyátokat nézzétek hülyének !!!
kokopelli
@karma1: nincs kanalam leírni,hogy mennyi adó, hány órát nyomott abból a
vizes VB-ről amire annyit adtak ki,amennyit szégyenlenek bevallani,az utókölt-
séggel számolva! Néha néztem volna,de csak a net-en kaptam el belőle!
Ennyit a világ minden tájáról! ;--((
vizes VB-ről amire annyit adtak ki,amennyit szégyenlenek bevallani,az utókölt-
séggel számolva! Néha néztem volna,de csak a net-en kaptam el belőle!
Ennyit a világ minden tájáról! ;--((
karma1
@kokopelli: Tudod, en mocskosul figyeltem a sporthireket az itteni "kiralyi" tv-ben, es SEMMI! Egyetlen egyszer meg nem emlitettek a VB-t, pedig volt uj-zelandi versenyzo, viszont az illeto nem nyert, igy nem is vesztegettek ra szot.
Annakidejen onnan tudtam, hogy kazanyban vagy hol Hosszu nyert aranyakat, hogy ott valami komoly bajnoksag zajlik.
Vagyis ez annyira csak egy reteget erintett, hogy ihaj...
Mi a turo kovacsolt ossze kit kivel?
Azzal egyutt, hogy szerintem a budapestiek naponta legalabb egymillioszor elatkoztak a lezart rakpartokat, megvaltozott kozlekedesi rendet, es nem ert veget, hanem meg kicsucsosodott a Hungaroringgel is, a Red Bull versenyekkel, na meg az aug. 20-ra valo keszulodessel... Az, aki a Belvarosban lakik, az naponta tobbszor elatkozza tarlost, az esztelenul, szervezetlenul lezart hidakat, utfelbontasokat, amivel orban tarloson keresztul bunteti a fovarosiakat...
A csaladom raadasul a Margithid pesti hidfojenel lakik, zajos, parkolohianyos, allandoan lezart kornyeken,... Ne akard tudni, hogy miket gondolnak a napi kozlekedesi anomaliakrol...

quadrocopter
Századvég(bél)? Csak a szokásoso "vakuljatok parasztok" projekt! Úgy hazudnak,mint az elmehibbant gazdika!
simmering73
A másfélmillió birka 78%-a? Elég gyenge, ha már az akolban sincs egység.
kokopelli
@karma1: Egyszóval... ( ;--) : "panem et circenses"...(száraz szalámi nélkül )
Eladott Ország
"A sportsikerek erősítik a nemzeti összetartozást". Még jó hogy nem teszik hozzá, hogy erősítik a fidesz iránti hűséget, NER tagságot.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/02/ner.png
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/02/ner.png
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Századvég a jóanyátokat nézzétek hülyének !!!