A nádasokat telirakták engedély nélküli bejárókkal és csónakokkal, teljesen tönkretéve a környéket.
Az ötévenként esedékes légi felvételeket most készítették el. Ezek tanúsága szerint több mint 1700, többségében illegális stég, bejáró, illetve feltöltés található a Balatonban, és kétezer nyiladék, főként csónakok, vitorlások, jachtok kikötésére. A zömmel emberek okozta nyiladékokon betörő hullámok lassan tönkreteszik a nádasokat, először a minőségük romlik, majd évek alatt kipusztulhatnak – írta az inforadio.hu.
Fotó és nyitókép: pixabay.com CCO
Fonyódnál van olyan hely, ahol 30-40 vitorlás, többségében horgászcsónak van a nádas takarásában, Zánkánál, Ábrahámhegyen egymást érik a bejárók, Balatonmáriafürdőn és Balatonfenyvesen pedig szinte már nem férnek el az illegális stégek – fogalmazott Pomogyi Piroska, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa. Hangsúlyozta, a hatóságok hatékonyabb fellépése mellett szükség lenne az emberek tudatformálására is
az érdekes, hogy csak most vették észre.
eddig mijalófaszt csináltak?