Évekig zaklatta hetedikes-nyolcadikos tanítványait egy médiaiskola vezetője és tanára. Sz. Mihály Zoltán korábban egy budapesti általános iskola földrajztanára volt, majd egy délutáni médiaiskolát vezetett és nyári táborokat szervezett.

Az egyik szülő azt mondta a Hír Tv-nek: a tanár azokat a lányokat igyekezett behálózni, akik bizonytalanok, bátortalanok voltak, hiányzott nekik a szeretet, nem volt apjuk vagy anyjuk vagy meghaltak a szüleik. A férfi nagyon ügyelt arra, hogy a 14. életévüket betöltött lányokkal létesítsen szexuális kapcsolatot.

A tanár úgy bukott le, hogy az egyik szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal, és a család feljelentést tett. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi évtizedek óta molesztálhatott hetedikes-nyolcadikos lányokat.

Egy korábbi diákja a Hír Tv-nek azt mondta: a szüzességét három nappal azután vette el, hogy elmúlt 14 éves, de már azelőtt is volt szexuális kapcsolatuk.

Az ügy részleteiről a Riasztás című műsor számol be kedden este.

Az Index információi szerint Sz. Mihály Zoltánt idén májusban két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 5 év tanári foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte a bíróság. A per másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik, ahol november végén tartanak tárgyalást.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Farok lecsap, tojások kivéve, oszt. pisilhet ,,lányosan,, minden ilyen tetűt erre ítélnék soha többé senkinek nem árthatna !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.