Mától rendezik Bécsben a világ talán legnagyobb korrupcióellenes rendezvényét. Ezen az ENSZ Korrupcióellenes Egyezményét aláíró államok képviselői vesznek részt, de ott lehetnek a korrupcióval foglalkozó civil szervezetek is. A bécsi rendezvényen ott szeretett volna lenni a magyarországi korrupcióval talán legkomolyabban foglalkozó hazai civil szervezet, a K-Monitor is. Még a nyáron jelentkeztek is megfigyelőnek, leginkább azokon a programokon szerettek volna részt venni, amik a korrupció során eltulajdonított javak visszaszerzésével foglalkoztak. A jelentkezés a K-Monitor szerint ilyen esekben puszta formalitás, ezért különösen meglepte őket, hogy az ENSZ bécsi civil irodája közölte velük, hogy a konferencián részvételük nem lehetséges, mert egy állami fél kifogást emelt ellene. A K-Monitor írt az illetékes magyar Belügyminisztériumnak, ahonnét azt a választ kapták, hogy „az Állandó Képviselettel, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Miniszterelnöki Kabinetirodával...
Egy rejtélyes állam megvétózta, hogy a magyar korrupciókutatók is részt vegyenek egy korrupcióellenes konferencián
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megtalálták egy 14 éves fiú holttesttét, egy másik gyerek állapota kritikus
- Igaz történet: „Átmentem a reptéri biztonsági ellenőrzésen és megdöbbentem, mit talált a fejemben a szkenner”
- Nem is volt honfoglalás Michelangelo szerint, a magyarokat Európa ősnemzetének nevezte sokat vitatott könyvébe...
- „A történtek előtt fél órával még beszéltem vele” - Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldoz...
Nagyvilág
- 2024. May 20., 15:25
Friss hírek Robert Fico állapotáról – megszólalt a kórház
Itthon
- 2024. May 20., 13:36
Orbán Viktor fergeteges győzelemre számít június 9-én – meg is indokolta miért
Itthon
- 2024. May 20., 14:59
Gyurcsány Ferenc kioktatott, majd hatalmas pofont kapott
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Náluk akkora a korrupció, hogy na.
Minden orosz-leányt privatizáltak, de csak a feje-delem holdudvarában lévő csicskák lettek a tulajdonosok.
Még majd kiderülne, hogy miket hazudoznak a hivatalos kormánymegbízottak ottan ezen a konferencián, sőt még akár korrektül be is számolnának idehaza az eseményekről.
Új hozzászólás