Három videóüzenetet tett közzé csütörtökön Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványok Youtube-csatornáján. Ezekben Soros arról beszél, milyen tevékenységet folytatott Magyarországon, és mit gondol az őt ellenségnek tekintő kormányról. Az egyik videóban azt is elmondta hogy hosszú ideig volt kapcsolatban Orbánnal, de nem tudja, mikor találkozott vele utoljára. Hozzátette azt is, hogy nem személyes, hanem elvi ellentéte van Orbánnal, aki „ki akarja irtani” az alapítványát.
Elindult Soros György tájékoztató kampánya: első körben egy háromrészes videóinterjút tettek közzé. A felvételek Amerikában készültek, a milliárdos magyarul nyilatkozott ezekben.
Soros azt mondja az egyik videóban: Orbán átalakította a demokráciát egy demokrataellenes rendszerre, maffiarendszert teremtett, kihasználják a vezető pozíciójukat arra, hogy hatalmon tartsák magukat és meggazdagodjanak -írja az Index.
Ez az ellentéte annak, amit mi akartunk elősegíteni. Elvi ellentétek vannak köztünk, amit nem lehet áthidalni. Nekem nincs személyes ellentétem. Elvi ellentétem van. A rendszerét ellenzem
- nyilatkozta Soros.
A milliárdos arról is beszél az alapítványaira és a támogatottaira utalva, hogy Orbán "ki akar minket irtani" Magyarországról, amit ő ugyan személyesen nem érez külföldön, de akiket támogat, és akik Magyarországon élnek, azok érzik a személyes üldözést.
Szerinte a mostaninál még 1984-ben is jobb volt a helyzet, amikor Aczél György megengedte, hogy felállítsák a Soros-alapítványt.
Megítélésem szerint most a rendszer jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás alatt. Ott sikeresebben tudtuk támogatni a társadalmat ahhoz, hogy információt és segítséget kapjanak.
Az első videóban gyermekkoráról beszél Soros György.
A második videóban Soros György a magyarországi támogatásairól nyilatkozik.
A harmadik videóban a mai Magyarországról mondja el véleményét Soros György és Orbánnal való kapcsolatáról is beszél.
Soros közölte, hogy az 1984-ben létrehozott alapítvány segítette a Fidesz létrejöttét, és Orbánnak is adtak egy ösztöndíjat, hogy Oxfordban tanulhasson.
Nem sok időt töltött ott, nagyon el volt foglalva a magyar politikával, sokat járt haza.
Forrás: Index, HVG, 24.hu, YouTube
Címlapi kép: YouTube
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezt nem lehet megoldani a "Ruszkik haza" felkiáltással!
Ez az igazi haza kiárusítás!
Ja, mert kádárbátyánk az oroszok után 82-ben lefeküdt a nyugatnak is.
Az emberek meg ugyanúgy vannak elnyomva már évszázadok óta.
toxikologia.blogspot.hu/2017/11/a-nagy-atveres.html
Ja és a Genyó is vett fel hitelt, familiárisan meg sem fogják érezni a törlesztést!
Az Orbán-állam kötvényeket ad el, többnyire dollárban és elég nagy összegben.
A kötvények meghatározott időre szólnak. Évente kell utánuk hozamot fizetni, ami sokkal magasabb, mint az IMF hitel kamat. Lejáratkor pedig vissza kell vásárolni az adott devizában.
A kötvénytulajdonos bármikor kérheti a visszavásárlást, vagy eladhatja egy másik vevőnek.
Előnye, hogy nem kell attól tartani, hogy a kötvénytulajdonosok ellenőrzik azt, hogy az állam hogyan gazdálkodik, mit számol el az államháztartás bevételei-kiadásai között és hogy a közölt statisztikák valósak-e?
Nem csak drágább, de kockázatosabb hitel is.
Az IMF X összegű hitelt folyósít, X összegű kamatra és előre meghatározott összegű, évenkénti ütemezésben
törlesztésekkel a lejáratig.
Orbán az ellenőrizhetőség elől menekült az IMF-től!
Tehát gyakorlatilag az államkötvények kibocsátása 6%os kamattal azt jelenti hogy magasabb az IMF 3%os kamatánál, ez azt jelenti hogy duplán fizetünk azért, hogy ne IMF hitelt fizessünk.
"Viszont ezért cserébe legalább mi választhatjuk meg, hogy milyen árat fizetünk érte (a pénzügyin felül), és nem pedig egy tőlünk független "kibic" határozza azt meg (ld. görögök, románok, stb.)."
Ez a "mocskos" IMF és hiteleinek, valamint a Gecirezsim ugyancsak hitelfelvételi szintű manipulációinak a lényege!
- Drágán fizettük vissza az olcsóbb hitelt - Népszava
nepszava.hu/cikk/1090488-dragan-fizettuk-vissza-az-olcsobb-hitelt
2016. ápr. 7. - Összesen 20 milliárd eurós hitelt vett fel 2008-2009-ben a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány, ám abból csak 14,3 milliárd eurót használtak fel az éppen ... az országnak, mint ahogy az sem volt jó ötlet, hogy évekkel a lejárat előtt, az olcsóbb IMF hitelt drágább piaci hitelből törlesztette az Orbán-kormány.
- Gazdaság: Ezermilliárd forintnál is több új hitelt vesz fel jövőre a ... - HVG
hvg.hu/gazdasag/20161228_varga_barcza_hitel_tartozas
2016. dec. 28. - Több mint ezermilliárd forint új hitelt vesz fel a magyar állam jövőre. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója most jelentették be: a bruttó finanszírozási igény 7844 milliárd forint lesz, közel 1400 milliárddal több, mint idén volt.
- Újabb hitelt vett fel Magyarország - Magyar Nemzet
mno.hu/gazdasag/ujabb-hitelt-vett-fel-magyarorszag-1346896
Újabb hitelt vett fel Magyarország. MNO. 2016. június 13., hétfő 10:53, frissítve: hétfő 11:10. Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik az Európai Beruházási Bank (EIB) budapesti irodájának hivatalos megnyitóünnepségére a Magyar Tudományos Akadémia épületében 2016. június 13-án. Mögötte Werner Hoyer, az Európai ...
Csak nem híresztelik!
Nem szabad minden rezsim-mesének bedőlni, ha utána jársz, elkaphatod a sunyi aljasok tökeit a hitelfelvételek tárgyában is!
Továbbá a lényeg: - Orbán az ellenőrizhetőség elől akart megszabadulni az IMF-től, nem a hitel kamatai miatt, mert az IMF elvárta és előírta az államháztartás, a költségvetés egyensúlyban tartását, amely mellett körülményesebb lopni, ráadásul minden sunyításra gyorsabban derül fény, hisz az IMF szemei a hitelén és annak felhasználási módján vannak!
Egy ótvaros nagy hazugság volt az IMF kamatok embertelensége, mint most a Soros-terv!
.
------ Soros szerint Orbán meghasonult önmagával (Videó)
hirtv.hu/ahirtvhirei/soros-szerint-orban-meghasonult-onmagaval-2431199?utm_source=hirlevel_MN_altalanos&utm_medium=email
.
----- Orbán: Soros benevezett a választási kampányba
hirtv.hu/ahirtvhirei/orban-soros-benevezett-a-valasztasi-kampanyba-2431171
.
A két nyilatkozat összehasonlításánál KITŰNIK, hogy a 87 éves JÓTEVŐ képes PÁR MONDATBAN tárgyilagosan, szabatos magyarsággal MEGFOGALMAZNI milyen módon változott meg az ÁTKOSBELI áspiskígyóvá VEDLETT POLITIKAI KALANDOR napjainkig.
.
Gratuláció illeti Soros Györgyöt amiatt 'is", hogy NEM A PÉNZÉT, a demokráciát hiányolja, amelyet SEMMIVÉ TETT anno az ELNYOMÁS ELLEN "harcoló" NEM IS TUDNI MINEK NEVEZHETŐ pénz, és HATALOMÉHES senki!
A maradék Irán, Kína, a ruszkik és még vagy kettő sem akar elköteleződni.
Ezért paktált le Kína a putyinnal gazdasági együttműködés ügyében.
Nyilván okuk volt erre.
A demokratizált (lebombázott) országok, most nagyon derűsek és boldogok, mert végre a rócsild bankhoz tartoznak pénzügyileg?
Na, ez nem hiányzott sosem nekünk, és ma sem hiányzik.
Tudom, vannak olyan naiv/ravasz emberek, akik jóindulatot feltételeznek/propagálnak a nagyhatalmakról.
Mert ők nekünk segíteni akarnak, óh!
Nem is tudom, hova szarjak.
Én nem a sajtóból veszem az információt, hanem könyvekből és ilyen helyekről:
toxikologia.blogspot.hu/2017/11/a-nagy-atveres.html
Nem véletlen.
És akkor ez:
video.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t42.1790-2/1261101_4569605096460_47485_n.mp4?efg=eyJ2ZW5jb2RlX3RhZyI6ImxlZ2FjeV9zZCJ9&oh=e281947ac69918fe3bd7ca1f261f756c&oe=5A23103E
És itt van az amerikai Hofi:
youtu.be/aDsw6nfQWGY
Talán a leglényegesebb meglátás mindegy kitől:
www.vilagok.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=596%3Akilenc-fatyol-mely-elrejti-az-igazsagot-az-emberi-lelek-elol&Itemid=581&fb_action_ids=405254582998349&fb_action_types=og.likes
Lehet, egyszerre sok infó, de a valóságról szól.
A megoldás bennünk van, vagy sehol. :)
Minek tartunk ilyen buta kormányt???
Új hozzászólás