A Magyar Nemzet szerint a közszférát megbéníthatja a munkaerőhiány.
Bár az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy eltitkolja a munkaerőhiány mértékét a közszférában – a Központi Statisztikai Hivatal már 2016 első negyedéve óta nem tud friss adatot közölni, mert az üres álláshelyekről szóló adatok nem érkeznek be a hivatalhoz –, a Magyar Nemzet által átböngészett állásportálok, valamint állami cégek és szervek állásajánlatai alapján úgy tűnik: a közszférát is megbéníthatja a munkaerőhiány.
A kormányportálon például 2014 júniusától mostanáig összesen 766 álláspályázatot hirdettek meg; főleg a Nemzetgazdasági Minisztérium keres állandóan új kollégákat, hiszen 247 pozícióra várták a reménybeli jelentkezőket, de a Földművelésügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium is állandó munkaerőhiánnyal küszködik a jelek szerint.
Az állami cégek közül a MÁV áll a legrosszabbul. Vasárnap a vasúttársaságnál 262 aktuális álláshirdetés futott: pályamunkásból, kocsirendezőből és váltókezelőből is keresik az utánpótlást.
A probléma és a kétségbeesés méretét jól mutatja, hogy 35 ezer forintot kap az a dolgozó, aki új embert visz a vasúttársasághoz.
(mno.hu)
Cikk- és címlapkép: pixabay.com
Évente átszervezés van.
Egy ismerősöm 6 év alatt a kilencedik vasúton belüli kft-ben dolgozik a telephelye meg munkahelye ugyanaz mindig.