Bár lassan vége az évnek, a kormány részéről még sokan vizionálják, hogy Soroshoz köthető csoportok zavargásba kezdenek. Ezt most egy új titkosszolgálati dokumentummal próbálják igazolni, amit az ellenzék még nem láthatott.

Hiába van vége lassan az évnek, a kormány még kitart amellett, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezetek zavargásokat szítanak. 

Az Index cikke szerint ezt eredetileg őszre várta több kormányzati szereplő is, először Kövér László házelnök nyilatkozott ilyen megmozdulásokról még nyáron, majd többen – Németh Szilárd például – riogatott azzal, hogy Gulyás Márton aktivista, Schilling Árpád rendező és Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő robbant ki zavargásokat. 

A legnagyobb őszi megmozdulás az volt, mikor november végén Gulyás Márton és aktivistái ülősztrájkot folytattak Zsidai Roy kormányközeli vállalkozó budai várban lévő éttermében.

(Az országban tavasszal voltak utoljára nagyobb, több tízezer főt megmozgató tüntetések a lex CEU és a civiltörvény ellen. És a Kétfarkú Kutya Párt is tartott egy "Békemenetet".)

Hiába a hideg tél, a kormány még mindig hisz a forró őszben és a zavargásokban

Fotó: wikipedia Közkincs/Szilas

Mivel ezek nem történtek eddig meg, az Index megkérdezte Kovács Zoltán kormányszóvivőt, mi is a helyzet most a kormány szemszögéből nézve.

Kovács elmondta, a legutóbbi kormányülésen látott egy titkosszolgálatok által készített jelentést "a Soros-hálózatok tevékenységéről". Úgy fogalmazott, hogy "ott tényekről beszélünk és szándékokról", vagyis szerinte igenis vannak ilyen szándékaik ezeknek a szervezeteknek.

Ezek a kísérletek azért napirenden vannak

- mondta el az Indexnek, szerinte ugyanis léteznek ilyen "radikális vagy anarchista csoportok", amelyeknek a céljai között a közrend megzavarása is szerepel. "Ezek tények" – jelentette ki a szóvivő az Indexnek, de konkrétumot nem mondott, így nem tudni, milyen csoportokra, szervezetekre gondolhatott.

A titkosszolgálatok legutóbbi beszámolóját a parlament nemzetbiztonsági bizottságában helyet foglaló ellenzéki képviselők úgy értékelték, hogy cáfolták azokat a kormányzati elképzeléseket, miszerint Soros György és a hozzá kötött szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot rejtenének. 

Mikor erre rákérdezett az Index, Kovács Zoltán úgy válaszolt, hogy azóta volt egy kormányülés, amin egy friss jelentést mutattak be, amit még a parlament nemzetbiztonsági bizottságában helyet foglaló ellenzéki képviselők nem láthattak, de majd kapnak a jelentésből egy kivonatot a következő ülésükre.

(Címlapi kép: wikipedia Közkincs/Szilas)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Próbálkozik a fidesz a zavargás keltéssel, de valószínűleg be vannak szarva és nem merik kezdeni, mert senki más nem zavarogna csak ők. Persze ehhez kell az országban csellengő mintegy 6000 putyin ügynök is!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vladimir putin
A forró ősz érdeklődés hiányában elmaradt, a muníció pedig későbbre lett felhalmozva egy titkos helyen.
Jozefina
Próbálkozik a fidesz a zavargás keltéssel, de valószínűleg be vannak szarva és nem merik kezdeni, mert senki más nem zavarogna csak ők. Persze ehhez kell az országban csellengő mintegy 6000 putyin ügynök is!!!
anka
- a dakota biztos, hogy a rendkívüli állapot bevezetésére hajaz..., csak nem volt partner az ellenzék! - ez a gané addig nem nyugszik híg egy forradalmat nem csinál...:(

Szép napot Mindenkinek! scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/10478537_335725503279190_666794095907345066_n.jpg?oh=e789718d302f36d7e3093f09a67b0a46&oe=5A8CDE11
magyarbakancs
" a kormány még mindig hisz a forró őszben és a zavargásokban."
Csak lenne már valami.
Mert az ellenzéki pártok lagymatagok.
papa.49
@anka: Nálad a pont ez mindent űberel )))))))))))))))))))
anka
@magyarbakancs: - ha most zavargások lennének, lenne indok arra, hogy elhalassza a választásokat és szinten tartsa a feszkót.
magyarbakancs
@anka: Indok mindig van mindenre.
Mondjuk elveszítené a választást mi lenne az első érvénytelen mert a Soros bérencek csaltak.
Úgy is úgy is zavargás lesz.
Ez az ideológia amit Orbánék művelnek csak oda fog vezetni.
Egy elmebeteg gondolataival csak radikális meg oldás lehet. A hatalomból eltávolítás.
anka
@magyarbakancs: - én már itt sokszor emlegettem, hogy nem fog lemondani a hatalomról! - még ha elveszti akkor sem..., nem hiába fegyverkezik...:(
magyarbakancs
@anka: Úgy harminc éve találkoztam vele személyesen akkor elmebetegnek tartottam.
Igaz kőnyű nekem gyógyfoglalkoztató Pszichiáteri gyakornok a végzettségem az egyik.
karma1
@magyarbakancs: Nehogy legyen semmifele zavargas sem,! Barmilyen zavargas lenne, akkor orban AZONNAL kihirdetne a szuksegallapotot - 6 honapra megteheti - lekapcsolhatja az internetet, magyarazat es figyelmeztetes nelkul MINDENKIT lehallgathat, ejszakai kijarasi, gyulekezesi tilalmat rendelhet el, mindenhova berakhat militaris felugyeletet, es NEM koteles megtartani a valasztast - arra hivatkozna, hogy ez nemzetbiztonsagi szempontbol nem lenne kivitelezheto -, es a valasztasok hianyaban automatikusan tovabbmenne, legalabb a kovetkezo ciklus vegeig...
Ezt akarod??? Mert en nem ezt kivanom Nektek! Ha ezt MOST belengetne, akkor pont majus vegeig szabadkezet kapna, es akkor putyi n azonnal ratenne az orszagra a kezet. Harc nelkul vonulhatna be, mert orban behivna azonnal, mint Kadar...
Gondolg vegig, hogy mit szeretnel...A baloldalnak nem erdeke egy polgarhaboru, hiszen mindegyikuk bekes valtast iger, kiszamithatosaggal...
Hellcat
Zavargás csak akkor van ha a fidesz csinál...
Aki Én
MIkor egy társadalomnak annyira tele a töke a korrupt hatalommal mint manapság, akkor ott egy szikra is elég a robbanáshoz. Ráadásul rengeteg dolog lehet még amiről nem tudunk, de bármikor kiderülhet, és akkor jöhet a robbanás.
Na majd akkor lehet mondani, hogy tessék, mi megmondtuk. Ez csak provokáció, puccs kísérlet bla bla bla...
Ha 9 millió ember menne az utcára, ezek akkor is azt mondanák, hogy ők a többségi, legitim kormány.
,,Itt mindenki szembe megy a forgalommal" tipikus esete.
justhpeter
Kérjen tanácsot a szakszervezeti haverjától és akkor annak tanácsára megszervezhetné a "gördülő zavargásokat".
magyarbakancs
@karma1: Pedig lesz azt Orbánék kifogják provokálni.
Fölég ha a belső Fidesznek készített közvélemény kutatás azt mutatná,hogy elveszítheti a választást.
Mert egész más amit kifelé kommunikálnak mint a valós ,hogy az embereknek tele van velük az a bizonyos.
quadrocopter
Ajjajajajaj..."előkerült"...meg "új dokumentum"...honnan került elő és hol volt eddig?
Ja, hogy a P(s)intér irányította titkosszolgálatoktól? Azannyát! Pont most, mikor bukott a nemzethy lószar? Nahát, ki hitte volna...
karma1
@magyarbakancs: Ez sajnos nagyon valoszinu... De ebben oriasi a riziko, hogy egy szemfules oknyomozo ujsagiro, vagy ellenzeki - mint Hadhazy, vagy Juhasz Peter - veszi a faradsagot es utanajar dolgoknak.
Tudod, amit annakidejen siman meg tudott csinalni rakosi pajtas, azt senki nem tudta ellenorizni, az agymosas AKKOR tokeletes volt.
Ma mar csak a nagyon idos, vagy nagyon elszigetelten elo embereket lehet csak megvezetni a fideszes mediaval, egy kozepkoru embert, aki ertelmes, es meg akarja ismerni a masik oldalt is, az rapattan a netre, es nehany kulcsszoval rakeres a tenyekre...:o)
papa.49
@anka: Bár megtette volna gólya ))))))))))))))))))))))
babp1982
@karma1: Csak egy kis észrevétel nem Kádár hívta be a ruszkik át hanemHegedűs.
vitriol
Nem jöhet be minden aljas fideszes ötlet, lám most ez sem valósult meg.
karma1
@babp1982: Koszi a javitast...:o)) Rossz beidegzodes... Mindenki Kadar nevehez fuzi az oroszok behivasat...Ha azt vesszuk, akkor abban az idoben mindenki ba'b volt az oroszok kezeben, a Nagy Imre kormany is inkabb az orosz akarat vegrahjtoja volt, mint onallo felelos magyar kormany. Detto' ugyanez a sors var most is Magyarorszagra, ha vegre nem ebrednek fol az ellenzekiek a sajat hulyesegukbol...
papa.49
@karma1: Az ábra nem azt mutatja, hogy az ,,ébredezés,, következne ...
kukac50
Már hideg tél van nagyon magas faárakkal!
Forró ősz elmaradt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.