A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy szombaton volt az egymilliomodik honosított külhoni magyar és családja állampolgársági eskütétele, azt mondta: a honosítással közjog kapocs jött létre az elszakított nemzetrészek magyarsága és a magyar állam között. Ez a döntés jogkiterjesztést jelent, és ma már azok sem vitatják ennek helyességét, akik a 2004. december 5-i népszavazást megelőzően még kampányt folytattak a kettős állampolgárság kiterjesztése ellen – tette hozzá. Kijelentette: üdvözlendőnek és megőrzendőnek tartják az ügyben mára kialakult nemzeti egységet.
Fidesz: ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egy nagy loturot van nemzeti (sicc!) egyseg!
Te idióta fszfej, mióta szavazati jogot is kaptak tőletek ezek az "őssejtek" azóta még nagyobb közutálatnak örvendenek. Kizárólag a fideszkdnp-nél népszerűk, de ott is csak a voksok miatt.
Új hozzászólás