A Jobbik a jog minden lehetséges betűjébe bele fog kapaszkodni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) határozatával szemben – közölte Volner János, a párt alelnöke, frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Értékelése szerint
az eljárás során minden úgy történik, ahogy Orbán Viktor szeretné és minden pozícióban olyan emberek ülnek, akiket korábban Fidesz-tagként ismert meg a közvélemény.
Azt mondta: a nemzetgazdasági tárca tavaly ősszel egy olyan rendeletmódosítást fogadott el, amely szerint adók módjára behajthatók a pártok által meg nem fizetett köztartozások, vagyis például azok a pénzek, amelyeket az ÁSZ bírságként kiszab.
Ez azt bizonyítja, hogy a Fidesz már akkor biztos volt abban, hogy a számvevőszéket fogja felhasználni az ellenzék lejáratására és a Jobbik megsemmisítésére
- fogalmazott Volner János.
MTI Fotó: Soós Lajos
A jobbikos politikus szerint a kormányfő
hűen másolja Putyin munkamódszereit, igyekszik teljes függésben, büntetőjogi fenyegetettségben tartani az ellenzéket, különösen Vona Gábort.
Megjegyezte azt is, hogy a jogi lehetőségek vélhetően nem zárulnak le a választásokig, ezért megítélése szerint a népnek előbb lesz lehetősége dönteni és megvívni a szabadságharcát "egy diktatórikus, egyre inkább elnyomó eszközökkel operáló rezsimmel szemben".
A jogi lépéseket firtató kérdésre elmondta: azt a törvényt kívánják megtámadni jogi fórumokon, amely rögzíti, hogy az ÁSZ jogerős döntésével szemben nincs jogorvoslati lehetőség, illetve külön jogi eljárásban akarnak fellépni a várható inkasszó ellen.
A nemzetközi fórumok közül a strasbourgi bíróságot nevesítette.
A frakcióvezető azt is megerősítette, hogy
nem hajlandók kifizetni a kiszabott 331 millió forintos bírságot, mert meglátásuk szerint az egész eljárás "tocsog a törvénytelenségben".
Volner János beszámolt arról is, hogy
az általuk kezdeményezett gyűjtés 62 millió 458 ezer forintnál jár.
Nemmel felelt arra a kérdésre, hogy ki tudnák-e fizetni a bírságot abból, hogy a plakáthelyeket korábban a Jobbiknak eladó cégek visszavásárolták a felületeket. Egy másik kérdésre a jobbikos politikus azt is elmondta: lezárult a plakáthelyek pénzügyi rendezése, jelenleg nincs banki adóssága a pártnak.
Forrás: MTI
Címlapi fotó: MTI/Soós Lajos
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás