A honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódik, de már jövőre is jelentősen több forrás juthat erre a célra – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd közölte, a növekedő forrásokat a hadsereg modernizációjára fordítják. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében modernizálják a műszaki eszközöket, a fegyverrendszereket, a katonák felszerelését és beindítják a hazai fegyvergyártást.

Németh Szilárd szerint már 2019-ben jelentősen nő a honvédelmi költségvetés

MTI Fotó: Veres Nándor

Azt mondta, a program a katonákat helyezi a középpontba, hiszen a modern fegyverek nélkülük semmit sem érnek. Az ország védelmében számítanak az elkötelezett civilekre is, számukra lehetőség a területvédelmi elven szerveződő tartalékos rendszer.

Az államtitkár közölte, a hadsereg "feltöltöttsége" megfelelő, mert az utóbbi időben sokan fordultak a honvédség felé. Sok egyetemista és főiskolás választotta például a tartalékos rendszert. A haderő nagy részét a fiatalok adják, ami szerinte bizakodásra ad okot.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Németh Szilárd többé nem vonulhat ki a nemzetbiztonsági bizottság üléseiről – ezt a szerepet Németh Zsolt kapta meg – , arra hivatkozva, hogy Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázat. Viszont gond egy szál sem, hisz , Németh Szilárd a rezsi megvédése után most-már a hont is megvédheti. Ugyanis a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára – miniszterhelyettes – lesz. Ezek után lesz csak igazán dolguk a nemzetrontó, sorosista libsi bérenceknek. Németh Szilárd meg fogja védeni a hont. Picit aggaszt, hogy esetleg Németh Szilárd túlterheli az agyát a nagy gondolkodásban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Németh Szilárd többé nem vonulhat ki a nemzetbiztonsági bizottság üléseiről – ezt a szerepet Németh Zsolt kapta meg – , arra hivatkozva, hogy Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázat. Viszont gond egy szál sem, hisz , Németh Szilárd a rezsi megvédése után most-már a hont is megvédheti. Ugyanis a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára – miniszterhelyettes – lesz. Ezek után lesz csak igazán dolguk a nemzetrontó, sorosista libsi bérenceknek. Németh Szilárd meg fogja védeni a hont. Picit aggaszt, hogy esetleg Németh Szilárd túlterheli az agyát a nagy gondolkodásban.
Clavigo
Nem tudom,,,vajon hogy áll a Zsírtáltos birkozóakadémiája,,( vagy mijafaszom ) ?? Vagy csak simán benyelte a házhoz kézbesített két mrd-ot ?
Eladott Ország
@Clavigo: A birkózásra szánt 2 milliárd forinton túlmenően, avagy hogy osztogatták szét a mi pénzünket – több mint 50 milliárd forintot – karácsonyi ajándékként:
Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2.730 millió
Magyar Kézilabda Szövetség 14.650 millió
Magyar Tenisz Szövetség 1.250 millió
Magyar Birkózó Szövetség 2.000 millió
Vasas Sportklub 5.400 millió
Ferencvárosi Tornaklub 10.000 millió
Magyar Labdarúgó Szövetség 16.538 millió
És akkor a fociról már csak annyit, hogy ez utóbbinak, a TAO-támogatásokon kívüli focipénznek közel a fele, pontosan 8 milliárd (8.000 millió) forint megy/ment határon túlra, éspedig így:
Munkácsi Sport Akadémia: 1 milliárd (szoros együttműködésben a kisvárdai Seszták Miklós-féle futballakadémiával)
Csíkszereda Sport Akadémia: 1 milliárd (Mészáros érdekeltség)
Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia: 1 milliárd
Eszék Sport Akadémia: 1 milliárd (Mészáros érdekeltség)
Dunaszerdahely Sport Akadémia: 1 milliárd (Orbán Viktor egyik kedvenc csapata)
Délvidék Sport Akadémia: 3 milliárd (ez egy Topolya nevű 14 ezres vajdasági kisvároshoz köthető, amint azt sikerült a 444.hu-nak kikutakodnia).
Továbbá Szijjártó Petike is kilobbizott magának Dunakeszin egy futsal csarnok építésére szűk egy milliárd (900 millió) forintot.
Összesen 52.568.000.000 forint ment el így „halaszthatatlan és iszonyatosan létfontosságú” dolgokra az elmúlt év utolsó napjaiban – és mint tudjuk, ez csupán töredéke a sportra szétosztogatott, túlározott vizes vb-, olimpiai és TAO-pénzeknek.
Sámannus
Úgy megvédenek,hogy lassan egymillióan hontalanná válunk.
Olyan is van, hogy a külföldön született gyermekeknek nem akarnak TAJ kártyát adni.
Sámannus
Szili kurva nagy hazaffy, rekordokat fog költeni. Most ijesztgetni akarsz?
Annyi mindent felsoroltál, hogy abból semmi sem lesz.
namihami
A képen látható népviselet lesz az új gyakorlóruha? Esetleg a kimenő? Mert akkor tényleg kell a pénz az új felszerelésre.
A maradék elég lesz parittyákra és simára csiszolt kövekre. Góliát ellen is bejött..
nusika
...nemzeti védelem, ...hadsereg ...fegyverkészítés...egy emberirányítás...mintha északkoreában látnám magamat--...butulás, szegénység, szakik helyett közmunkások, 10 parancsolat???
...ez a fejlődés???
desiro57
Készülnek az unyijó elleni háborúra.
desiro57
A nemzeti zsírdisznót is bevonultatnám, jó golyó fogó lenne belőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.