A szakember 120 elemzést dolgozott fel, amelyek a legkülönbözőbb magyarázatokat találták a választási eredményre onnantól, hogy „csalás történt” odáig, hogy az ellenzéki pártok nem voltak képesek megállapodni egymással a közös indulásban. A média, a közigazgatás és a jogalkotás terén a Fidesz „túlbiztosította” a maga számára a választási győzelmet – véli Kéri László, aki szerint az EU belső válsága és a migrációs krízis is egyedülálló lehetőséget adott erre Orbán Viktornak és kormányának. „A Fidesz megdolgozott a szerencséjéért a mi pénzünkön” – mondta Kéri László, aki szerint Orbán Viktor megkezdte a magyar közvélemény felkészítését arra, hogy Európára nehezebb idők jönnek gazdasági szempontból, mint amilyenek az elmúlt évek voltak. Az elemző úgy látja: Orbán Viktor szavai az újrakezdődő alkotmányozási folyamatról minden bizonnyal jól előkészített, kész terveket is tartalmazó koncepción alapulnak.
Kéri: Orbán megkezdte közvélemény felkészítését, hogy nehezebb idők jönnek
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 24., 20:55
Gyurcsány Ferenc jött, posztolt és lebűnözőzte Sulyok Tamást
Nagyvilág
- 2024. May 24., 21:30
Ukrán békekonferencia lesz, csak vendégek nem – Mutatjuk, kik maradnak távol
Itthon
- 2024. May 24., 20:24
Naponta 21 üzlet zárt be Magyarországon – Hol fogunk vásárolni?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás