A Fidesz szerint a Momentum Mozgalom Soros György üzletember érdekeit védi.

Fidesz: a Momentum Soros érdekeit védi

A Fidesz pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Momentum Mozgalom Nem hagyjuk a CEU-t! címmel tüntetést szervez pénteken késő délutánra a Közép-Európai Egyetem fővárosi épületéhez.

A Fidesz azt írta: az ellenzéki politikusok "Soros György támogatásával és a Soros-hálózat segítségével" indulnak a választásokon. Ezt ma meghálálják a "Soros-egyetem" előtt

- tették hozzá.

Úgy fogalmaztak: a

"Soros-egyetem ma is zavartalanul működik Budapesten, a körülötte keltett hisztéria csak egy politikai blöff".

Michael Ignatieff, a Közép-Európai Egyetem (CEU) elnök-rektora csütörtökön jelentette be, hogy ha december elsejéig nem sikerül megoldást találni az egyetem körül kialakult helyzetre, a felsőoktatási intézmény amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjaira jelentkező új hallgatók a 2019/20-as tanévtől a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Más érvük nincs?? A fidesznek mindenki, aki nem ért velük egyet, az Soros bérenc, Soros érdekeit védi, Soros pénzeli.
Igaz, a tényeket nehéz naponta meghazudtolni, még a szóvivőnek, meg Gulyásnak is!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Más érvük nincs?? A fidesznek mindenki, aki nem ért velük egyet, az Soros bérenc, Soros érdekeit védi, Soros pénzeli.
Igaz, a tényeket nehéz naponta meghazudtolni, még a szóvivőnek, meg Gulyásnak is!
Commenter
@Nessy: minek változtatni a jól bevált érven ha működik? A fidesz szavazóknál mindenre ez a válasz és az ok. És így az ellenzék is csakis sorosísta bérenc lehet. Ez kb, náluk ugyanolyan mint a MSZMP-nél a "gaz imperialisták" volt.
Commenter
@Nessy:aztaaa... Guy Verhofstadt mekkora reklámot csinált a Momentumnak:
24.hu/kulfold/2018/10/26/orbanek-uj-foellensege-is-reklamozza-a-momentum-ceu-melletti-tunteteset/
Talán nem véletlen. Guy Verhofstadt tudhat valamit...
colibri
A fidesz azt írta... blöff, blöff, blöff = minden szavuk hazugság!
Commenter
@colibri: az index szerint minnden csak nem az ezren vagy annál is többen tüntetnek már...
colibri
@Commenter: Jó fej és jól felkészült orbánból Guy Verhofstadt. Ezt bizonyította az ominózus EP felszólalása is, amit orbánról, orbánhoz intézett. www.youtube.com/watch?v=USrsXBOvHeM Hacsak nincs rinocérosz bőre valakinek, a pofájáról biztosan lesült volna a bőr.
Commenter
@colibri: Hacsak nincs rinocérosz bőre valakinek, a pofájáról biztosan lesült volna a bőr. Sajnos ennek egy újszülött rinobébi esett áldozatul akit örökbe fogadott. Gondolom kellett a pénz az állatkertnek. De Verhofstadt tényleg nagyon jó fej. Politikusként és emberként is. Amit mondott, és még a sértegetései is úgy peregtek le orbánról mint víz az ablakról...köszönöm a linket. Kötelező (lenne) látni mindenkinek.
colibri
@Commenter: Nagyon támogatom! Legyenek minél többen. Elvégre sok a fiatal diák, mert elsősorban ebben a témában nekik kell orbán ellen megnyilvánulni. Természetesen nem zárom ki, hogy családtagok, idősebbek, vagy akiknek csak egyszerűen megtelt a hócipőjük a rezsimmel - ne csatlakozzanak a tiltakozókhoz. Nem szabad hagyni a CEU-t elveszni! Ez van olyan fontos ügy, mint az internetadó!
tulipan
Előjöhetnétek vakami újabb JELSZÓVAL Elvtársak! Ez már uncsi!!
Commenter
@colibri: Minden szavaddal egyetértek. Lehet hogy a CEU lesz az a bizonyos (egyik)utolsó csepp?
Commenter
@colibri: mindenki, aki egy kicsit is ért hozzá azt mondta hogy saját hatalma fogja maga alá temetni végül bármit tesz is, ezt a véget már nem kerülheti el. Csak idő kérdése már.
colibri
@tulipan: Nagyon uncsi, de sajnos úgy tünik, hogy nekik bevált.
colibri
@Commenter: Hosszú, már nagyon hosszú ez az idő. Túl sokat adtak neki 2/3-os teljhatalomban. Óriási hiba volt! Megkockáztatom: az én életemben már nem helyrehozható, sajnos.
Commenter
@colibri: igazából 12 év ez, ha nem csak a 2/3.ot számoljuk. Meg a többszörös csalást, meg a 30 évet a politikában. de ne írd azt, hogy a te életedben már nem. Láttunk már olyat hogy nagyon hirtelen igen...én szeretnék hinni ebben.
Commenter
@colibri: MZP után FGYA is kimondta, tömegek előtt nyilvánosan:
"Orbán Viktor fél tőletek, ezért üldözi el a CEU-t, ezért teszi tönkre a magyar oktatást" - szónokolta.

Fekete-Győr szerint az Orbán-rendszerben nem divat sem okosnak lenni, sem bármit megkérdőjelezni, pedig az ország fejlődésének zálogai a gondolkodók és az okoskodók, erre példának Deák Ferencet és Kossuth Lajost hozta fel.

Valami elkezdődött adja az ég...
colibri
@Commenter: Én is szeretnék hinni benne... ezt teszem már elég hosszú ideje (legalábbis nekem nagyon hosszúnak tünik) De, bele sem merek gondolni, hogy jó féléven belül EU-s parlamenti képv. választás, aztán önkormányzati választás... ha ezeket is megnyerik... akkor tényleg nem lesz vége az uralkodásuknak. Magyarországon miért nincs szabályozva a két ciklusnál ne tovább lehetősége? Na, ez költői kérdés volt, egyikünk sem tudja rá a választ.
Commenter
@colibri: Magyarországon miért nincs szabályozva a két ciklusnál ne tovább lehetősége?
Mert ez eszébe se jutott valószínűleg senkinek hogy vki még 1x ilyen hosszú ideig hatalomban maradhat, vagy azért mert valakik "direkt" nem szabályozták ezt még időben...megnyerik vagy elcsalják az azért nem mindegy...nem tudni már hol nyertek és hol csaltak...valóban csak vár hosszú ideje már az ember...olyan már mintha életfogytos lenne :(((
colibri
@Commenter: Van benne igazság. Az baj, hogy nem jutott eszébe a jogalkotóknak ez a többcikluson átívelő kormányzás szabályozása, több ok miatt is. Pl nyilván nem mindegy, hogy valaki hány éves korában jut a hatalomba. Minél fiatalabb, annál nagyobb a lehetősége az újrázásra. Ez volna a kisebb gond. A baj az, hogy a hosszú évek alatt mindent! a maguk képére formálnak, a 2/3 pedig egyenesen tálcán kínálja a lehetőséget a csalásra. Éltek is vele. Sosem felejtem Nikola emlékezetes mondását, arról, hogy csak egyszer kell nagyot nyerni, szavazati jogot adni a kettős állampolgároknak és 20 évig nincs gond... Honnan tudták előre, hogy így bejön nekik? Nagy mázlijuk még plusszban, hogy pénzügyileg kánaán van, az unió vagon számra adja az eurómilliárdokat, amiből könnyű a politikusoknak élni.
Commenter
Nikola? gondolom ez elütés lehet és itt Mikola Istvánra a volt Népfrontosra gondoltál a kinek pont a savas orvos az unokaöccse? Itt nem nagyon voltak olyan sokan fiatalok hatalomban, sajnos pont orbán tartja a rekordot ő (volt) a legfiatalabb aki a miniszterelnöki székben "landolt". @papa.49-el sokat beszéltük már itt hogy bizonyos korlátokra és kizáró tényezőkre (regnáló) politikusok esetében nagy szükség lenne vagy lett volna. Ha gondolt is ezekre valaki ideje módja meglépni, törvénybe iktatni már nem volt.
Sajnos a számok makacs dolgok. Tudták ha ezt meglépik óriási matematikai fölényt is kapnak. Hogy az eu miért ad még pénzt mindig az is jó kérdés, focira, bérszavazatos kisbuszra minderre...
human
Még Bencsik András is dedónak nevezte ezt a permanens sorosozást. Pedig hát ő azért eléggé az Orbán hívek belső körébe tartozik.
Jozefina
A fidesz egy köcsög, bár nem tudni névszerint ki nyilatkozta ezt!!??
desiro
orbánt meg védik a fitymaszopos bérencei, a bocskoros shikari, durbincs meg a többi balfasz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.