A PestiSrácok munkatársa szívén viseli a Czeglédy-ügyet, tanácsokkal is ellátta a legfőbb ügyészt.

Kiadta az ügyészségnek névtelenségét kérő informátorát a kormányközeli lap újságírója
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

A hvg.hu birtokába került dokumentumok szerint a több tízezer oldalt kitevő Czeglédy-aktában egy külön fejezetet szentelnek a PestiSrácok munkatársától származó, illetve vele kapcsolatos 39 oldalnyi anyagnak.

A dokumentumokból az is kiderül, hogy az üggyel foglalkozó munkatárs, Füssy Angéla a nyomozás eredményességének reményében

névtelenségét kifejezetten kérő MSZP-s informátorát is felnyomta.

Nemcsak személyazonosságát fedi fel, de becsatolta a bizalmasan kapott üzeneteket, illetve e-mailt is. Ezekből az is kitűnik, hogy a szocialista, aki az MSZP-ből ismeri Czeglédyt, kifejezetten anonimitást kért tőle – írja a lap.

Azt állítja az újságíró, hogy Németh Szabolcs – aki az MSZP-s „információ hozó-vivő embere" – vette fel vele a kapcsolatot, mert szerinte

rajta keresztül akarta „félrevezetni a nyilvánosságot, és más irányba terelni az egész büntetőügyet”.

Az informátorral való együttműködése során „aggasztó módon” azt tapasztalta, hogy a szocialistának „belső hatósági információi” vannak, többek közt arra nézve, hogy két fontos gyanúsított „nagyobb összeget kapott Czeglédy Csabáról, hogy eltűnjenek az országból”. 

Füssy becsatolta a levelezésük egy részét is, ezekből az tűnik ki, hogy a valóban infókat szállító Némethtel kifejezetten együttműködő volt a viszonyuk, az informátor azt is kérte tőle, hogy cikkeiben őt is "cseszegesse", hogy ne keveredjen gyanúba.

Füssy Angéla a hvg.hu-nak azt mondta, elképesztő, hogy hozzájuk kerültek a dokumentumok, de amikor az informátor kiadásáról kérdezték, nem akart tovább "beszélgetni".

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@Horizont: a névtelen informátort sem kell sajnálni. A fidesz téglái mindenütt ott vannak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
@Horizont: a névtelen informátort sem kell sajnálni. A fidesz téglái mindenütt ott vannak.
Csizmás Kond
...kiadta a zinformátort...és még emeszpés is...nahát..
tudode
Abból kiindulva, hogy még a rezsimet kritizáló GIMNAZISTÁT is kóstolgatták/ják, ahhoz képest ki tudja hány PERBE FOGOTT állampolgár életét tették tönkre, mint pl. Tocsik Márta 12 évig tartó sikerdíjával kapcsolatban, ezen kívül Sukkoróban egy kapavágás nem történt, de Gyurcsányt, ellentétben KISZ-társával, kormányzása alatt betartotta a SZOLGÁLATI UTAT, és még mindig tekergetik azok, akik már a VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZEIRE is megfájdult a bölcsesség rágócsKÁJUK, és nem tudnak Gyurcsányban vezetőszáron gyönyörködni!!!
.
Czeglédy Csaba verziója:
.
---- Czeglédy Csabát kiengedték az előzetesből
.
www.youtube.com/watch?v=osSgYvpBK9E
.
Miközben a PÉNZTÁRNOK et
.
----- Forbes: Mészáros Lőrinc bekerült a világ leggazdagabb emberei közé
.
propeller.hu/itthon/3408731-kiadta-ugyeszsegnek-nevtelenseget-kero-informatorat-kormanykozeli-lap-ujsagiroja
.
Hogy mik vannak, és MÉG MIK LESZNEK!
kereső
Ezek "ujságirók"? Ne mán! Még sajtómunkásnak se mondanám.Propagandisták- abból is genyessebb féle.Na de ilyenek kellenek, hogy ellensúlyozni lehessen a balliberális médiafölényt.
kereső
Ja és a propis nőszemélyt is elmarasztalta a biróság, a Czeglédy terjesztett hazugságokért.
bencemacska
A csaj biztos Pulitzer-díjra vágyott!
Meg is érdemli helyette a mária-terézia nagyvalagrendet, az összes csimbókokkal.
Nem tudom egyenlőre eldönteni - ismeretek hiányában - akarattal, vagy véletlenül maradt a poltnak szóló levél a nyomozati anyagok között?!
justhpeter
Mindent értek, de hol itt az újságíró ?
Commenter
@Horizont: így jártak mind a ketten. Modern Gerébek.
desir62
Az öszödi beszéd jut eszembe, de most a fagyi vissza nyalt.
Afra
@justhpeter: Ne keresd,csak a júdást...
Nessy
Most mindent félretéve, ez a jó lélek minden, csak nem újságíró! Ugyanolyan pocsék áruló, mint az informátora! Ezek tényleg prosti srácok!
Vagy ez a fene nagy jobboldali, keresztény "újságírás"? Birka hírmondó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.