A Népszava szedte össze, hogy melyek azok a kormánypárti képviselők, akik az előző választás óta még egyszer sem szólaltak fel az Országgyűlésben.

Milliós fizetést visz haza a magyar képviselő, aki 9 éve néma a parlamentben
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A lap hét olyan kormánypárti politikust talált, aki a tavalyi megválasztása óta egyszer sem szólalt meg az üléseken.

A kormánypárti

Bíró Márk kilenc éve képviselő, de még nem szólalt fel.

Farkas Flórián utoljára öt éve mondott beszédet. A Fidesz alelnöke, az FTC elnöke Kubatov Gábor utoljára a 2010-ben szólalt meg a parlamentben. A költségvetési csalással vádolt Simonka György 2014 óta tartja némasági fogadalmát.

A szekszárdi Horváth István, a Hajdú-Bihar megyei listáról bejutott Tiba István, valamint az országos listáról mandátumot szerzett Kerényi János sem szólalt még fel a 2018-as választás óta.

Mindannyian jóval egymillió forintot fölötti fizetést visznek haza parlamenti munkájáért.

A felszólalási rekorder szintén kormánypárti, Rétvári Bence, az Emmi államtitkára 364-szer mondott beszédet, míg Orbán Viktor miniszterelnök 85-ször kért szót.

Ami az ellenzéki képviselőket illeti, a szocialista rekorder Mesterházy Attila, aki 1719 önálló indítványt adott be 2018 óta; a DK-s Gyurcsány Ferenc nevéhez 11 felszólalás mellett 14 indítvány fűződik, párttársa, Arató Gergely pedig 75 felszólalást és 129 indítványt jegyez. 

A Párbeszédnél Tordai Bence parlamenti jegyző a rekorder: 152 felszólalás, 134 indítvány. A Jobbiknál ugyanez a cím Z.Kárpát Dánielt illeti meg, 243 felszólalás és 51 indítvány miatt.

Az LMP-s rekorder Ungár Péter lett, aki 356 önálló indítvány mellett 117-szer szólalt fel.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Az omerta díja.
Hallgass és gombozz! A többi az adófizetők dolga.
szegfue
Értelmesebb lett volna az ápolási dijat felemelni, mint a képviselők fizetését!
Pálinkafőző Rézüst
@KisGenyo2: :)))))
Amúgy patkányok e ezek, avagy hernyók, netán tetűk???
dodóka
De legalább nem pofáztak hülyeségeket, mint a megszólaló nagyjaik...Ők a néma hülyék busásan megfizetve.
Macskaszem
Lopni, csalni felszólalás nélkül is lehet. Kubatov lista gyártáshoz sem kell felszólalni.
colibri
Ebben az esetben a gombnyomogatást fizetik meg, van más, aki helyettük is beszél.
jesz
@Macskaszem: Kubatovnak rengetteg dolga van, nem csak az FTC, ő talán nem sunnyog...most is polgármester-választásra készíti fel a reménybeli szavazókat...ha már Lázár nem igazán aktív...
Dr plágium
Kizárólag azért vannak ott, hogy nyomják a gombot, ahogy parancsba kapják.
evacica
Nagy dolog, Orbán évekig nem járt be a parlamentbe, de a fizetését felvette! Pedig neki az a munkahelye lett volna!!! Próbálná most egy ellenzéki ezt megtenni, Kövér elvtárs rögtön intézkedne!!!
csipetke
Hát persze.Mi eltartjuk az összes ingyenélőt,ezek úgy elvannak ott a padsorokban,tetriszeznek a tabletjeiken,vagy szundikálnak egyet-egyet,busásan fizetjük őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.