A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek szombati közös tanévnyitóján, Pécsen.

Gulyás Gergely: a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

Fotó: Molnár Edvárd / MTI

A Pécsi Református Kollégiumban tartott rendezvényen Gulyás Gergely hangsúlyozta: az elmúlt harminc esztendő legnagyobb iskolafejlesztési programja zajlik Magyarországon, ehhez a kormány pedig több mint 110 milliárd forintnyi uniós és további 46 milliárd forintnyi állami támogatást biztosít.

Kifejtette: hazai forrásból 158 fejlesztés valósul meg. Egyebek mellett tornatermek, tantermek újulnak meg, új iskolák és iskolarészek épülnek, emellett pedig idén már az elsőtől a kilencedik évfolyamig mindenki ingyenesen kapja meg a tankönyveket; mindennek egyaránt haszonélvezői az egyházi és állami iskolákba járó diákok – tette hozzá.

Mint mondta, ma tizennégy százalék az egyházi iskolák aránya a közoktatásban, ami – fogalmazott – soknak és elégnek sem mondható, mégis kétszer akkora arány, mint kilenc évvel ezelőtt.

A miniszter azt mondta: az egyházi, különösen a református oktatás kezdettől fogva minden emberhez szólt; a pénzüket kétkezi munkával keresőknek, a nélkülözőknek, a jómódúaknak éppúgy, mint a hívőknek és a hitet keresőknek. Ez most sincs másképp, hiszen a református egyház "szolgálatot vállalt az óvodáktól az egyetemekig, a kis falvaktól a Rózsadombig, a Károli Egyetemtől a roma szakkollégiumokig, az anyaországtól a Kárpát-medencén át a diaszpóráig".

Felidézte: az egyház, azon belül a református egyház sok kiváló embert adott a magyar történelemnek, akik tudásukkal és tehetségükkel maradandót alkottak Arany Jánostól Kölcsey Ferencen át Schulek Frigyesig és a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albertig.

Gulyás Gergely aláhúzta: a mai magyar kormány elismeri, tiszteli és nélkülözhetetlennek tartja az egyházak szerepét a társadalomban, ez pedig hitéleti tevékenységet éppúgy jelent, mint intézményfenntartóit. Azt a nevelés nyújtja, amely a "keresztény értékeken alapuló oktatás mellett a hit megismerését, megtalálását és a hitben való megerősödést kínálja".

Hangsúlyozta: senki hitbeli meggyőződése nem tartozik az államra, azonban az államnak és a kormánynak kell, hogy legyen világos társadalomképe, amelynek az "értékválasztásunk szerint a magyar jövő, a nemzeti azonosságtudat megőrzésén, a megmaradáson és a gyarapodáson kell alapulnia".

Ezek elérése a kormány meggyőződése szerint nem valósulhat meg a történelmi egyházak szerepvállalása nélkül – jelentette ki.

Aláhúzta: a mai kor Európájának fel kell ismernie, hogy "a keresztény kultúrkör feladásával és a hitről való lemondással elveszhet mindaz, ami ezt a kontinenst generációkon keresztül és évszázadokon át jellemezte".

Hozzátette: lehet, hogy ma ez kisebbségi vélemény, amely "az uralkodó, nyugat-európai közéletet megbénító politikai korrektség véleménydiktatúráját veszélyezteti", de jelenleg sajátos módon "azokat vádolják antidemokratikus és nem jogállami lépésekkel, akik minden diktatúrát le akarnak, így a véleménydiktatúrát is le akarják bontani, mert egyszerre hisznek a szabadságban és a kereszténységben".

Robert Schumannt, az Európai Unió "alapító atyját" idézve azt mondta: a "demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét (...), egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed".

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta: az alapismeretek átadása mellett az iskola feladata az egyes ember képességeinek kibontakoztatása, így lehet "fiatalokon keresztül jövőt építeni".

Hoppál Péter (Fidesz-KDNP), Pécs országgyűlési képviselője, a Pécsi Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke arról szólt, hogy bár a trianoni döntések miatt a mai határon innen és túl fekvő Baranya útjai elváltak, még a háború éveiben, a háborúra válaszul alapította a még egységes baranyai egyházmegye a mostani iskola jogelődjét. Hozzátette: a rendszerváltozást követően újraalapított intézmény azóta mindkét Baranya, a ma Horvátországhoz tartozó települések magyar diákjai számára is otthonául szolgál.

A tanévnyitót követően egyházi vezetők jelenlétében avatták fel az intézmény új iskolaépületét. Az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében több mint 1,3 milliárd forintból megvalósuló háromszintes létesítményben 14 tanterem kapott helyet, természettudományi laboratóriummal, tornateremmel és közösségi térrel is rendelkezik. A mintegy 3200 négyzetméter hasznos alapterületű épületben a nyolc általános iskolai évfolyam két-két osztálya lel otthonra.

A 16. századi gyökerekkel rendelkező, 2016-ban 100 éves jubileumát ünneplő, a kommunista diktatúra kényszerszünete után 1992-ben újraindult pécsi református iskolaközpontban csaknem 1100 diák nevelése zajlik.

MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
"Pécsi Református Kollégiumban tartott rendezvényen" tudta mindezt mondani azután, h Debrecenben átadott egy elitiskolát ami az adófizetők pénzén épült.. Én elhiszem neki azt, h ezt a pénzt elköltik, az egyházi és elitiskolákra + a határontúliakra de, hogy az állami iskolák csak mutatóban fognak ebből részesülni, arra mérget vehetünk. Az építkezéseiket, felújításaikat ismerjük, mindig túlárazottak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Csak a nominális összegek alapján ez nagyon szép lenne.
Csak a híveik kivételével nincs olyan hülye ebben az országban, akinek be lehet adni két, egymástól tíz év távolságban kiadott összeget. A birkáikkal csak számokat láttatnak, de az évek során bemövetkezdtt valorizálódások és inflációk beszámításának tényétől fényévre vannak.
Ezt következetesen elfelejtik a csorda tudomására hotni.
Szeparepa2
Ne aggódj hazug szarbánseggnyaló csicska, a köteled olcsóbb lesz sokkal...
CsipkeRózsa
A határon túliak is benne vannak?

Persze, közben eltelt 10 év, tehát évesen 64,5 milliárd Ft a +, jó volna tudni, milyen tételeket tartalmaz, úgy többet látnánk.
lampa laz
"Pécsi Református Kollégiumban tartott rendezvényen" tudta mindezt mondani azután, h Debrecenben átadott egy elitiskolát ami az adófizetők pénzén épült.. Én elhiszem neki azt, h ezt a pénzt elköltik, az egyházi és elitiskolákra + a határontúliakra de, hogy az állami iskolák csak mutatóban fognak ebből részesülni, arra mérget vehetünk. Az építkezéseiket, felújításaikat ismerjük, mindig túlárazottak.
papa.49
Lárvaarcú azt se feledd 2010. TI VOLTATOK HATALMON ÁPRILISTÓL !!!
Borsodi
Abban igazat mondott,hogy ez a kormány meggondolatlanul a saját érdekükben erőn felül költik a pénzt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.