Az Index szerint Orbán külön hangsúlyt fektetett a "nemzetépítés" stratégiájára. Szerinte kiváló pályán halad az ország, a stratégiailag fontos cégek nemzeti tulajdonba vétele megfelelő lépés volt, így az évek óta járt útról nem szabad letérni.

Erről beszél Orbán Viktor a kötcsei pikniken

Sokkal fontosabb, hogy a magyar gazdaság fejlődését ki kell terjeszteni a teljes Kárpát-medencére, és a határon túli magyarok helyzetét is javítani kell. Orbán azonban felhívta a figyelmet, hogy mindezt úgy kell tenni, hogy a magyar tervek ne sértsék a környező országok érdekeit. Vagyis olyan beruházásokban kell gondolkodni, mint például a Budapest-Belgrád vasútvonal, amely a vajdasági magyarokkal párhuzamosan egész Szerbiának hasznos, illetve Orbán tervei között szerepel egy Budapestet Kolozsvárral összekötő szupergyors vasútvonal megépítése.

A miniszterelnök azért beszélt teljes Közép-Európa újjáépítéséről, mert így szerinte érdekeltté lehet tenni a szomszédos országokat. Például hogy a románok a Budapest-Kolozsvár vonatban nekik is hasznos lehetőséget lássanak.

Orbán a nemzetépítés körébe sorolta azt a konkrét tervet is, hogy 2022-re (a következő választások időpontjára) minden autópályát kiépítenek az országhatárig. Vagyis így még gyorsabb lesz majd az összeköttetés a határon túli területek magyarságával.

Az Orbán által másik jelentősnek tekintett téma a demográfiai helyzet és a családpolitika volt. Novák Katalin családügyi államtitkárt és egyben Fidesz-alelnököt a kormányfő név szerint is megdicsérte a héten zajló konferencia megrendezéséért, ezt az Atv.hu is megjegyezte. (Ezt azért fontos kiemelni, mert Orbán tudatosan ritkán osztogatja a név szerinti dicséreteket a beszédeiben.)

Orbán Viktor szerint ha egy nemzet eltűnik, akkor az pótolhatatlan. A migráció helyett jobb életszínvonalat kell adni a gyermeket nevelőknek.

A miniszterelnök az Index információi szerint nagyrészt megismételte a konferencián elhangzó beszédének alapvetéseit, vagyis a családvédelmi akcióterv folytatását és a családtámogatások növelését vetítette előre.

Orbán azt is megjegyezte, hogy az októberi önkormányzati választások után két problémás ponthoz is hozzányúl a kormány: szerinte az azonos nemű párok örökbefogadását illetően „van egy joghézag”, amelyet rendezni kell. Ezt a dodonai jóslatot nem fejtette ki jobban, vagyis nem egyértelmű, hogy tiltás következik (teljesen tilos lesz a melegek örökbefogadása), vagy másképp képzeli el a dolog rendezését a miniszterelnök. Az elmúlt napok nyilatkozatai alapján a forrásaink az előbbire tippeltek.

Szintén előkerül a drogfogyasztással kapcsolatos jogi szabályozás is a választások után. Orbán itt sem fejtette ki, milyen irányú változás lesz, de a fideszes politikusok nyilatkozatai alapján aligha liberalizáció következik.

Orbán harmadik hangsúlyos témája a külpolitika volt. Orbán úgy látja, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter (nélküle alakult az új olasz kormány) és Hans-Christian Strache volt osztrák alkancellár (a botránya után kénytelen volt lemondani) valóban vereséget szenvedett. De szerinte ez csak átmeneti vereség az úgynevezett „nemzeti erők” számára, ahová a Fideszt is sorolja Orbán.

A miniszterelnök állítólag ki is mondta, hogy „nincs áttörés”, de bízik abban, hogy fordulat lesz Európában, és akkor lesz áttörés, ha Salvini lesz az olasz miniszterelnök. Erre a maga részéről lát is esélyt.

Orbán kitért arra is, hogy a németek pozíciója érezhetően gyengült Európában, így tudta a francia elnök a V4-ekkel közösen meghiúsítani Angela Merkel német kancellár egyes terveit. De a német gyengülést annak is betudja, hogy Németországban a Néppárt hosszú ideje koalíciós kényszerben van.

Orbán szerint Magyarország egyik nagy versenyelőnye a többi európai országhoz képest, hogy itt nincs koalíciós kormány, nincsenek kormányzati szintű koalíciós viták. A magyar kormány szerinte éppen ezért tudott gyorsan és sikeresen cselekedni a 2015-ös migrációs válság idején. A magyar választóknak is szerinte erről kell majd dönteniük a soron következő választásokon, hogy stabil kormányt akarnak, vagy a cselekvést sokszor megbénító egyezkedéseket.

Egy résztvevő fontosabbnak nevezte Orbán záró gondolatát, amely arról szólt, vajon mit fog mondani a kormányfő a 2022-es választások előtt. Orbán olyasmit mondott a Fidesz esélyeit illetően, hogy

nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van a kutyában.

Forrás: Index

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
orbán egy gátlástalan politikai fantaszta,egy ámokfutó...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Milyen nemzetépités? Hogyan lehet épiteni egy nemzetet, ha ennek az az ára, hogy kisemmiz-kirabol egy országot, másod-és harmadrendű polgároknak tekinti az ország lakosságát, akikre csak azért van szüksége, hogy biztositsák a pénzt-az adóbevételeket nagyivű "nemzet épitő" terveihez. Most már nem csak a családnak lopnak, hanem a "nemzetnek" is, természetesen azok is ők.
lost in my mind
Bevallom, tegnap óta ölni tudnék.
Megint.
Az RTL Klubb bemutatott egy videót, amin egy angol biztonsági őr indokolatlanul egy védtelen embert, egy magyart, halálra(?) vert, rúgott?

Orbán "GECI" Viktor, aki állítólag szereti a magyarokat, tett bármiféle kezdeményezést a magyar ember meg védésére?
Egészségügyi ellátás, feljelentés az elkövető ellen?

Megmondom őszintén, hogy én azóta ki vagyok akadva.

Angolok, ti barbár gecik húzzatok a picsába Európából !!!
Ez bosszúért kiállt - szemet szemért, fogat fogért.

Szétrúgom a fejed, te angol geci...
Csúnyán.
Ez biztos !!!

Hol vagy te geci Orbán, miért nem kérsz magyarázatot, eljárást, miért nem perelsz... ?
A kurva anyád, te pávatáncos populista fasiszta geci!
A családod is elmehet a náthásba, akik jól tudják mekkora geci vagy, de hallgatnak - pénzért, adható-vehető gané emberekként.

Orbán, undortó vagy kívül-belül.

.
lampa laz
Nincs olyan bizarr állat amitől jobban írtóznék mint ettől a dögtől. Remélem kinyúvad '22-ig az álmaival együtt.
lost in my mind
Nem ezért örülök, hogy nem Anglia mellett döntöttem, mert sok az arab, néger, de legfőképp a sok buta ronda angol miatt.
Angol nővel dugni?
Egy rémálom!
Mintha egy szekrény kulcslyukába dugnád a farkad.

Húzzatok a picsába, és álljatok össze Amerikával, ti nyomorultak !!!

(nem felejtettem el - szemet szemért, te geci angol !!!)
lost in my mind
Orbán Viktor, kivizsgálást kéne kezdeményezni az eset kapcsán államközileg.
Megfogalmaztátok a feljelentést a képi bizonyítékok alapján, ti büdös geci letellene Orbánék, meg a sleppje?

És ezek a geci fideszesek ezt szó nélkül hagyták...

Krisnások adnak a keresztényeknek, miközben Orbán agyontámogatott keresztényei egy vasat sem hajlandók az övéiknek, a keresztényeknek, az elesetteknek adni.

Marad, ami volt: Világok pusztítójaként.
így jártatok.
Bocs!
lost in my mind
Egy angolnak mindenképpen meg kell halnia Budapesten.
Ki lesz az?
Szeretek biztonsági őröket verni, mert egy kicsit el vannak szállva maguktól.
De maga a helyzet nem érdekel - egy buta biztonsági őr, akit megvernek...
Ó, te szegény éhbérért primitív...
CsipkeRózsa
@lost in my mind: Miért haragszol az angolokra?
CsipkeRózsa
Orbán a stratégiai cégek állami tulajdonba vétele alatt a lenyúlható nagy pénzek cégeit érti.
lost in my mind
@CsipkeRózsa: Mert halálra vertek egy magyart - a fejébe rúgva, egy védtelen, megadó embernek a fejére ugorva , azt összetörve pár fillérért.
És a kibebaszott magyar kormány még kivizsgálást esem kér.
Ennyire állnak ki a magyarokért - a mocskos gecik!
Bérgyilkos vagyok.
Engedélyezve.
Szóval azt teszek, amit akarok.
Engedélyezve.
Ennyi

Ezt nem ússzák meg az angolok - SZEMET SZEMÉRT !!!
Kimegyek és leölök mindenkit, mint a disznót - a kurva anyád te béna fasz angol !!!
lost in my mind
@CsipkeRózsa: Mindenért!

Boris Johnsonra, miért haragszanak az angolok?
CsipkeRózsa
@lost in my mind: A magyar kormány nem-intézkedésére is hagyjál a haragodból.
mackoka46
Az a fontos, amiről nem beszélt, vagyis a szabadság teljes hiányáról, az élhetetlen országról, az anarchiáról, a se szeri se száma magas adókról, a hatalmi arroganciáról, a többségi társasdalom pénztelenségéről, az égig érő aljasságról, emberek éheztetéséről, kínzásáról.
CsipkeRózsa
@Mirabilis: 17:06

Már régóta kiterjesztette a gazdaság fejlődését a teljes Kárpát-medencére.
csak úgy....
orbán egy gátlástalan politikai fantaszta,egy ámokfutó...
kereső
@azösszeskibanévfoglalt: csak akkor az állami tulajdon az egész országot szolgálta, most meg ,,,,,,,,,,,,,,,,
Borsodi
@csak úgy...: Gáspár Evelint idézzük "A hivalkodás a cigányok vérében van"
www.youtube.com/watch?v=Aai7DYWuTqE
jesz
mindenki mosolyog...vajon akkor is, amikor meríteni kellett Németh Szilárd pompás pörköltjeiből? Az volt az igazi próatétel...(túlélő-gyakorlat)
RonaGyuri
yahoo.com/news/matteo-salvini-join-protest-against-154330813.html

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.