A magyar konzulok a világ minden táján továbbra is segítenek a bajba került állampolgároknak.
Hat magyar állampolgár hagyhatta el a koronavírus miatt elrendelt karanténokat szombaton a világ különböző pontjain
– közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető szombati bejegyzésében az áll, a tenerifei szállodában tartózkodó két család tesztje negatív lett, így ők a hajnali órákban már visszautaztak Magyarországra.
Hasonló a helyzet a csütörtökön Brazíliában vizsgált magyar nővel, akinél szintén kizárták a fertőzést, ezért távozhatott a kórházból.
Kiemelte,
a magyar konzulok a világ minden táján továbbra is folyamatosan nyomon követik az eseményeket és segítenek a bajba került állampolgároknak.
Közölte, most egy Szingapúr felé tartó turistahajóra figyelnek, amely – fedélzetén négy magyar állampolgárral – nem kapott kikötési engedélyt sem Malajzia, sem Thaiföld partjainál koronavírus gyanúja miatt.
A fedélzeten lévők jól vannak, tünetmentesek és minden lehetséges segítséget meg fognak kapni a szingapúri nagykövetségtől – írta Szijjártó Péter.
Cikk- és címlapkép: MTI/KKM/Borsos Mátyás
(MTI)
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Térjünk a tárgyra:
.
---- Tájékoztató az új koronavírusos (COVID-19) megbetegedésekkel kapcsolatban
2020. március 6. 12:12
.
konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus
.
"""Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kínai irodájához 2019. december 31-én érkezett jelzések alapján a közép-kínai Hubei tartományának székhelyén, Wuhanban ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket regisztráltak, amelyek okozójaként a kínai hatóságok 2020. január 7-én új típusú koronavírust (COVID-19) azonosítottak."""
.
Különben az ÁNTSZ átszervezése után nyolc évvel fog vizsgázni az, aki az alap izéjével megy mindennek, mint vak az ablaknak:
.
----- Komoly gondok forrása az ÁNTSZ szervezeti átalakítása
.
medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/komoly_gondok_forrasa_az_antsz_szervezeti_atalakitasa
.
Zusammen:
.
www.google.com/search?q=Az+%C3%81NTSZ+%C3%A1tszervez%C3%A9se&oq=Az+%C3%81NTSZ+%C3%A1tszervez%C3%A9se&aqs=chrome..69i57.26118j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Az is ki fog derülni, hogy képeztek-e rendkívüli helyzetre állami tartalékot, amelyet különleges helyzetben, mint a koronavírús is, az ágazat rendelkezésére kell(ene) bocsájtani!
Bár túl nagy meglepetést nem is okozna. Tőlük...
Egy nyomi csirkeszar vagy Petike!
.
Meghallgatva az operatív törzs mai beszámolóját is, azt a következtetés vonható le, hogy elegendő lenne Szlávik dr. beszámolója, helyszíni beszámoló a többiek tájékoztatója helyett HIRDETMÉNYBEN kellene az állampolgári kötelmeket kiragasztani, vagy mit csinálni, annak érdekében, hogy azok az állampolgárok is tudomást szerezzenek, hogy mi a kötelmeik járvány idején, esetleg angol nyelven is
.
hvg.hu/itthon/20200307_koronavirus_karanten_irani_allampolgarok_budapest
.
Annál is inkább, mert az idő pénz, és hasznosabb lenne, ha az operatív tagok inkább végeznék a gyakorlati munkájukat ahelyett, hogy ez a színpadias beszámolótatás, mert őfélesége aszonta, ne rabolja az idejüket!
Új hozzászólás