Elfogtak két embert, aki a fővárosban időseket lopott meg, miután a koronavírus-helyzetre hivatkozva segítséget ajánlott nekik.

Két ember szerda délelőtt a II. kerületben ment el egy idős asszonyhoz – írta meg az MTI a police.hu rendőrségi honlapra péntek reggel kikerült közlemény alapján.

Fertőtlenítést ajánlottak időseknek, de meglopták őket – videó

Fotó: police.hu/részlet a videóból

A férfi az ajtóban szóval tartotta, levetette vele az arany gyűrűit, mondván, fertőtleníteni fogja az ékszereket, társa, egy fiatal nő pedig eközben átkutatta a lakást. A két tolvaj ezután a gyűrűkkel és a lopott pénzzel távozott.

A nyomozók hamarosan, a közelben elfogták a feltételezett elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, és megtalálták náluk az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

Megállapították, hogy a gyanúsítottak az V., a XIII. és a XV. kerületben is követtek el hasonló bűncselekményeket. Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat, így a koronavírus-járvány ürügyén beengedték őket a lakásokba. Egyikük elterelte a sértett figyelmét, amíg társa átkutatta a lakást. Három hét alatt négy idős asszonytól csaknem egymillió forint értékben loptak, a kár több mint fele megtérült.

R. Jánost és R. Juliettát többek között üzletszerűen elkövetett lopás és kifosztás bűntettével gyanúsítják; őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat – közölte a BRFK.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@Gyütt Mönt: A Dr Flóri kellett a teljhatalom megszerzéséhez, ahogy a Simonkát sem engednék be még a tisztítótűz előszobájába sem a makulátlansága miatt, nehogy rosszra gondoljon valaki.
Ronin2
Ilyen esetekben azért üdvözlendő lenne a sarija.
Nagyon elkapatta Viktor a munkaerőtartalékot,ők szavaznak rá legtöbben,de a bukásában is nagy részt fognak játszani.
Ha sokáig tart a karantén ezek az élősködők nem fognak nyugodni / már most is leszarják a határozatokat/.
Ugyanúgy megünneplik /üvöltve,félrészegen/,hogy Ronaldó 4 hetes lett,mintha rájuk nem vonatkoznának a törvények.
Tömegesen isznak a boltok előtt,nekik nemigen "szól be" 2 csóri rendőr.
Ui:- a jó időre való tekintettel,viszont a traffipaxokat kiállították.Hiába no,kell a pénz.
Lind
Töltse le itt a film nagy példányát
Láthatja ezt a teljes filmet a következő oldalon: fmovies21.org
volvós
Az ilyen patkányokat nem bíróság elé, meg előzetesbe kell tenni, hanem mint 1990-ben Ceaucescut és az eszes feleségét a kunyhó előtt szarrá lőni gépkarabéllyal...ahogy illik !!
volvós
...és a videón miért kell a mocskos dakota pofájukat kitakarni??
Nem lehetne azonnal "betakarni " mondjuk egy békebeli szívlapáttal ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Halálos baleset történt Sülysápnál
Itthon - 2022. September 27., 09:21
Halálos baleset történt Sülysápnál
Halálos baleset történt Békésben
Itthon - 2022. September 27., 07:54
Halálos baleset történt Békésben