Azonnal állami felügyelet alá vonták a Kartonpack Nyrt.-t. A veszélyhelyzetre való tekintettel állami felügyelet alá vonták a debreceni székhelyű tőzsdei társaságot, a Kartonpack Nyrt.-t, írta meg a Privatbankár. A veszélyhelyzet miatt idáig még egyetlen céget sem vont saját felügyelete alá az állam. A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a rendelkezés péntek 11 órától hatályos, írja az oldal, hozzátéve, a rendeletből nem derül ki, hogy miért volt szükség a lépésre. Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek azzal indokolta a döntést, miszerint „a stratégiai iparágakkal együtt szükséges kezelni az ezeket kiszolgáló gazdasági folyamatokat megvalósító cégeket is”. A cég élén a magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára fog eljárni. Feladatai közé tartozik majd a cég...

Forrás: forbes.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Majd jön szép sorban a többi!!! Ezért kellett a teljes-körű felhatalmazás, így azt csinálnak amit akarnak!!!:DDD
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Remélem a csomagolóanyag hiányra való tekintettel azonnal elkezdik nagy tömegben gyártani a tartós óriásplakátokat, Orbán retusált képével, fején a ragyogó glóriával, hogy ezzel űzzék el a vírust.
kereső
Érdeklődöm tisztelettel, a cégátvételnek, a cégek "hadi" állapotban való tartásának mi a frász köze van a virushoz, a járványhoz. Ez csak cap-cap-rapp. Ide nekem mindent- mert most a hülye, csakis ezért tartott parlament hátán ezt is megtehetem.
nezelodo
@kereső: Alighanem ugyanannyi, mint az egyik éjszakai földtörvény módosításnak.
kereső
@nezelodo: Majd csak néznek nagyot a "magoszos" gazdák.
nezelodo
@kereső: Azok alighanem jól járnak, (Lölö, Csányi és társai), de ha a mélyére nézel a történetnek, a maradék tsz-eknek ezzel vége, mert nem bérelhetnek földet.
kereső
@nezelodo: Kell az is a Co-nak, meg a vagyon is. Ahogyan kisemmizték a falut(még antallék a kárpótlási Tv-nyel), orbánék a takarékszövetkezetek -és vagyonuk lenyúlásával- azt tanitani kéne elrettentő példaként. Most jön a maradék- a falu meg ott marad csupasz scheggel. Jó kis napszámosok lesznek belőlük. "hallgass a szivedre, szavazz a fideSS-re".-továbbra is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.