Az ellenzéknek a magyar szabadsággal kapcsolatban nincs mondanivalója - így reagált Kósa Lajos Magyarország élőben extra című műsorunkban arra, hogy az ellenzék bojkottálta az Országgyűlés ünnepi ülését. A Fidesz parlamenti képviselője egyike annak a négy embernek, aki 30 éve tagja a parlamentnek. Nosztalgikusnak értékelte Kósa Lajos az Országgyűlés ünnepi összehívását, amit abból az alkalomból tartottak, hogy 30 éve, 1990. május 2-án évvel tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint azonban szó sincs arról, hogy 30 év távlatából lezárultak volna a feladatok. Emlékeztetett, azok közül, akik 1990-ben letették az esküt és azóta is parlamenti képviselők még négyen vannak: Orbán Viktor, Kövér László, Németh Zsolt és ő maga. Varga Béla, aki tagja volt az 1947-es Országgyűlésnek és aki beszédet mondott korelnökként 1990-ben is azt mondta, az emberi szabadság nem körülmény, hanem feladat...

Forrás: hirtv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ez a hazaáruló Fideszes bagázs papol itt Hazáról?
Akik elárulják, kiárusítják az országot az oroszoknak?
Akik minden igyekezetükkel azon vannak, hogy kivezessék az országot az Unióból?
Akik az ország felzárkóztatására az Uniótól kapott hatalmas összeget egyszerűen ellopták, ellopják?
Az ilyen mocskok beszélnek cinikusan arról, hogy a hazát ápolni kell?
Komolyan nem értem, hogy nem üti agyon őket egy villám...???
namihami
...--idézte Kósa Lajos, a nagy Afrika-szakértő, a régi huszi-tuszi népi mondást.
csak úgy....
nektek a magyar szabadság semmi más,mint egy szentgalleni kaland!
ti csak portyázó és tivornyázó magyarok vagytok.
tudode
Mi az, hogy az ELLENZÉKNEK NINCS HANGJA!
.
Oly annyira van, hogy ha nem zárták volna ki a társadalmat a plenáris ülések megtekintéséből, már régen az egész galeri kapálna közmunkásként az árokpartján az ALKOTMÁNYOS VÁLSÁGUKKAL együtt:
.
------ Hazugozta, fasisztázta, hülyegyerekezte Orbánt az ellenzék a parlamentben 24.hu
.
www.youtube.com/watch?v=hqXjpir9PLo
.
Már csak vér nem folyik az ország imaházában, amelyekre alávaló cinkos válaszokat kapnak!!!
.
Arról nem is szólva, hogy "csak" 1%-kal többen szavaztak a közjogilag érvénytelen galerire, mint az ellenzékre:
.
----- A választási térképek zöme csalóka, mutatunk egy reálisabb képet a Fidesz győzelméről
.
adatujsagiras.atlatszo.hu/2019/05/29/a-valasztasi-terkepek-zome-csaloka-mutatunk-egy-realisabb-kepet-a-fidesz-gyozelmerol/
.
Mire olyan büszkék! Netán arra, hogy a fél ország nem vevő erre a kocsma szintű országlásra, divatból kiment despotákkal, és cinkoSOKKAL!
Nessy
@tudode: Megható ez a szép előadása Kósának, miután régi harcostársa Kövér elvtárs nem először állapítja meg, hogy az ellenzék a szavazóival együtt nem a nemzet része, hazaáruló, Soros bérenc!
Ezt kell ápolniuk? Ez a szent küldetésük és feladatuk?
csipetke
Csak a címre.- A fidesznek a 11. évük alatt sikerült sikeresen "leápolni" a hazát,hogy kis túlzással kő kövön nem maradt.
Szinte mindent tönkrevágtak,az oktatást,az egészségügyet,az MTA-t,átjátszottak műemlékkastélyokat,elüldözték a CEU-t,és a többi aljadék húzásukról,az ország lerablásáról nem is érdemes beszélni.
Zsopiale
Igaz... valóban feladat, csak neked a feladat a rombolása és fosztogatása... de téged a haza fog hamarosan ápolni, te anyabaszó hazug hazaáruló tolvaj patkány...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.