Nagy vita volt a börtönzsúfoltsági kártalanítások felfüggesztésének meghosszabbításáról kedden a Parlamentben.

Fidesz: börtönbiznisz, Soros-ügyvédek

Az MTI összefoglalója szerint kedden a Parlamentben a börtönzsúfoltsági kártalanítások felfüggesztése kapcsán Hajas Barnabás, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára ismertette a kormány azon törvényjavaslatát, amely a koronavírus-járványra tekintettel június 15-ről december 31-re tolná kifizetések felfüggesztését a börtönzsúfoltsági kártalanítási eljárásokban.

Börtönzsúfoltság: a Fidesz a baloldalra kenné a kártérítési ügyeket, az MSZP szerint a kormánypártok szavazták meg a törvényt

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az előterjesztés indoklásában emlékeztetnek: a felfüggesztés oka az volt, hogy elegendő idő álljon a bűncselekmények áldozataira, illetve a fogvatartottakra vonatkozó kompenzációs rendszerek közötti megbomlott természetes egyensúly helyreállítására. A járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet és az azzal összefüggő országos védekezés azonban nem tette lehetővé a börtönzsúfoltsággal kapcsolatos új kártalanítási rendszer kidolgozását, így annak határidejét meghosszabbítanák.

Hajas Barnabás aláhúzta, a kártalanításokkal kapcsolatban kialakult igazságtalan gyakorlat jogosan sérti a társadalom igazságérzetét. A kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy az áldozatok, a sértettek és hozzátartozók érvényesíthessék jogos igényeiket és ne kelljen végignézniük, hogy az őket bántalmazó bűnözők milliókat tesznek zsebre – tette hozzá.

Budai Gyula, a Fidesz vezérszónoka kifejtette, a "börtönbiznisz" néven futó tízmilliárdos iparágban 12 ezer kártalanítási pert indítottak a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek.

Kiemelte, a magyar embereknek elfogadhatatlanná vált, hogy olyan elítéltek, mint például az olaszliszkai lincselők, 5-6 millió forintot kapjanak. Hozzátette, a kártalanításként kifizetett összegek közel 70 százaléka a pereket segítő ügyvédek zsebében landolt, akik között megtalálható a baloldali színekben választásokon induló Magyar György is.

Budai Gyula elmondta, a "börtönbiznisz" egyértelműen magvalósítja a joggal való visszaélést, megkárosítja a magyar államot, rombolja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat és sérti az emberek igazságérzetét. Ezért a kormány nagyon helyesen döntött úgy, hogy véget vet mindennek – fűzte hozzá.

Jobbik: a Fidesz tette lehetővé a kártalanítási pereket

Gyüre Csaba (Jobbik) felszólalásában azt mondta, nem a Soros-hálózatok, hanem a Fidesz-KDNP korábbi jogszabálya tette lehetővé, hogy a rabok kártérítési pereket indíthassanak a nem megfelelő börtönelhelyezések miatt.

Hangsúlyozta, az erről szóló korábbi javaslatra kizárólag a Jobbik szavazott nemmel, szerintük ugyanis nem a raboknak, hanem az áldozataiknak kellene fizetni. A raboknak kifizetett kártalanításokból két új büntetés-végrehajtási intézetet lehetett volna felépíteni – tette hozzá.

KDNP: jó a törvény, de a baloldali ügyvédek megtalálták rajta a kiskaput

Nacsa Lőrinc (KDNP) emlékeztetett, a kormány a koronavírus járvány előtt azon dolgozott, hogy véget vessen a társadalom igazságérzetét súlyosan sértő "börtönbiznisznek".

Gyüre Csabának válaszolva kijelentette, a jogalkotó 2016-ban egy hatékony és jól működő kompenzációs rendszert szándékozott létrehozni, a balliberális oldal ügyvédei azonban kiskaput találtak azon és erre egy milliárdos iparágat építettek ki.

Hollik István (KDNP) elmondta, a határidők kitolását a koronavírus-járvány elleni védekezés indokolja, amely a kormány rengeteg energiáját felemésztette. Példaként említette, hogy a kabinet felhúzott egy járvány elleni kórházat.

Kiemlete, a rabok perelését elindító Soros-szervezeteknek be kellene fejezniük a "börtönbizniszt" és bocsánatot kellene kérniük a történtek miatt.

MSZP: a kártérítéseket lehetővé tévő törvényt egyedül a Fidesz-KDNP szavazta meg 2016-ban

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) elmondta, a kártérítések kifizetését lehetővé tevő 2016-ban elfogadott törvényt pártja sem szavazta meg, arra kizárólag a Fidesz-KDNP voksolt igennel.

A szocialista politikus szerint a kormányoldal most mással próbálja elvitetni a "balhét". "Önök okozták a bajt, oldják is fel!" – jelentette ki.

Arató Gergely (DK) azt mondta, hogy a törvényjavaslat egy politikai termék, a kormány ugyanis nem egy gyakorlati probléma megoldására törekszik. Senki nem örül annak, hogy a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a rossz börtönviszonyok miatt, de ezt a helyzetet a kormány állította elő a 2016-ban meghozott törvénnyel – jelentette ki.

Leszögezte, hogy a bíróság által megítélt kártérítést ki kell fizetni, mert a bírósági ítéleteket mindenkinek be kell tartania.

Fidesz: megoldják a börtönzsúfoltságot

Budai Gyula (Fidesz) hangsúlyozta, a börtönzsúfoltság megszüntetésére vonatkozó határidő nem változott. Hozzátette, meg fogják oldani a problémát, de nem úgy, ahogy az ellenzék állítja, hogy amnesztiával bűnözőket szabadítanának rá a társadalomra.

Gyüre Csaba (Jobbik) azt mondta, hogy a "börtönbiznisz" lehetőségét a Fidesz-KDNP teremtette meg. Megkérdezte: egyedül csak a kormánypártok nem gondoltak arra, hogy egy iparág fog ráépülni az ügyben alkotott 2016-os törvényükre?

Az általános vita lezárása után Hajas Barnabás államtitkár azt elhangzottakra válaszolva azt felelte, mindig is az volt a cél, hogy hatékonyan lehessen érvényesíteni az áldozatok igényeit.

A törvényjavaslat nem akarja megváltoztatni a férőhelybővítés korábban kitűzött határidejét, ugyanis továbbra is épülnek a börtönök – közölte.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Kenegetik a szarukat szanaszéjjel.
Minden józan gondolkozású állampolgár pártállástól függetlenül azt mondja ne fizessenek a bűnözőknek. De! Ne mutogassanak feleslegesen.
" A raboknak kifizetett kártalanításokból két új büntetés-végrehajtási intézetet lehetett volna felépíteni"
'0 éve ott basszák az eget. Miért nem tűzdeltek be 1-2 stadion közé egy börtönt is.
És már meg is oldódott volna a kérdés. Rohadékok. Változatlanul.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
És a cigánykodás folytatódik, tíz évi illegitim kormányzás után!
ómió
Így jár az, aki az anarcholiburnyák "széljárásnak" fikarcnyit is engedve törvénykezik!
Horizont
Kenegetik a szarukat szanaszéjjel.
Minden józan gondolkozású állampolgár pártállástól függetlenül azt mondja ne fizessenek a bűnözőknek. De! Ne mutogassanak feleslegesen.
" A raboknak kifizetett kártalanításokból két új büntetés-végrehajtási intézetet lehetett volna felépíteni"
'0 éve ott basszák az eget. Miért nem tűzdeltek be 1-2 stadion közé egy börtönt is.
És már meg is oldódott volna a kérdés. Rohadékok. Változatlanul.
Jozefina
Afidesz-kdnp szülte meg a törvényt, akkor nekik kell a balhét is elvinni!!! Felesleges a közhangulatra hivatkozni!!! Ez csak egy látszat duma!!!
Gyütt Mönt
A kifizetés felfüggesztésének időtartama alatt is ketyeg az óra, nőnek a kamatok.
jesz
némi jókedvre ad okot, ha megtekintik a bolgár börtönállapotokat, vagy bármelyik közép-amerikait, dél-afrikait...a többi már nem is börtön, hanem disznóól...
Esetleg Oroszországból szeretettel adnak tanácsot brüsszelnek.
legott
Építsetek börtönöket, és szüntessétek meg a zsúfoltságot. Ennyi. Ezen mit nem lehet érteni?
Ha meg nem feleltek meg az előírásoknak, akkor fizessetek. A törvény kötelez, Ti meg nem tartjátok be még a saját magatok által hozott törvényeket sem. Ezért kell fizetnetek.

A sebhelyesarcú full paraszt olajszőkítő (egy bűnöző a belügyminiszter) meg sem szólal ez ügyben. Kussol a geci!
Kötelezettségeitek vannak, köcsögök !!! Csináld a dolgod, faszparaszt, és ne arra költsd a közpénzt, hogy mosdasd magad - mert nem csinálod a dolgod !!!
solidedge
Úgy tudom hogy a legtöbb kártérítési pert nyert ügyvéd Pécsen él és csatak fideszes. Erről is halljunk már bunkó Fidesz.
Pálinkafőző Rézüst
fidesz jelszó: "tedd meg, és fogd másra!"
@solidedge: és bizony, a legtöbbet ebből egy fideszes elvtársi ügyvéd szakította!!!
kissé felnőttem
lesz ettől még zsufoltabb is semmi aggodalom sok van szabadlábon meg nagylábon
kissé felnőttem
lesz ettől még zsufoltabb is semmi aggodalom sok van szabadlábon meg nagylábon

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.