Mint ismert, kedden a Fidesszel együtt a Jobbik is megszavazta Semjén Zsolt salátatörvényét, amellyel felhatalmazták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy gyakorlatilag mindent megtudhasson egy adott állampolgárról, a rendőrök pedig az ártatlanul meggyanúsítottak adatait is 20 évig őrizhetik.

Megvan a Jobbik "téves" szavazásának felelőse, súlyos következményekre számíthat

Jakab Péter, a párt elnöke közleményben kért elnézését, és mint írta, a témafelelős miatt volt az egész.

A hvg.hu információi szerint az említett személy nem más, mint Varga-Damm Andrea. Ha már Jakab azt emlegette, hogy a Jobbik egy nem következmények nélküli párt, akkor Varga-Dammot valószínűleg ki is zárják, a helyére pedig Lukács László Györgyöt ültetnék. 

A párt szerdán dönt a képviselő sorsáról. Varga-Damm Andrea korábban a parlament Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke is volt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Számomra tökösnek tűnik. Ez a magyar parlamentben meglehetősen szokatlan stílus.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Nyírfa: csak az nem követhet el hibát aki nem nyom? most a jakabot próbálják ,pártostól mindenestöl lejáratni ,mert nyomtak?
biztos,hogy rendben vannak az ellenzéki oldalon is ,azok a nyomómasinák?
a tökömnek nem kézfötétellel megy a szavazás?
Nyírfa
@human: Nem véletlen volt, hanem a témafelelős javaslatára nyomtak együtt a fidesszel.
Nyírfa
@csak úgy...: Ez most nem karaktergyilkosság. Ez a Jobbik belső problémájának a tünete. Andrea egy ilyen törvény megszavazását nem javasolhatta volna a frakciónak - hacsak nem ért vele egyet. Egy ilyen vállalás viszont elhajthatja a szimpatizánsokat, ami a fidesznek jó, ezért nyilván lesz egy vizsgálat, hogy Andrea tégla-e, vagy csak úgy gondolja, hogy az állampolgárok szoros megfigyelése helyénvaló.
legott
@Nyírfa: A hiba elkövetése számomra is gondot jelent. Én nem is értem, hogy lehetett egy percig is téma az, hogy megszavazzak ezt az orwelli lázálmot?
De!
A Jobbik, Orbán és a Fidesz legnagyobb ellenzéke a jobboldalról, nem kéne szétcseszni ezt a pártot.
Ha szétcseszik a Jobbikot, ezek az emberek nem lesznek fideszesek, de nem is fognak más (balos, libsi) ellenzéki pártra szavazni. Talán egy páran, a szélsőségesebbek, átpártolnak a Mi Hazánkhoz (bár nem hiszem, mert gáz az ottani felhozatal, és a Fidesszel kollaborálnak, ami taszító), inkább az lesz végül, hogy teljes összefogáskor, csökken az ellenzéki szavazók száma, és így csökken az esélye, hogy megszabaduljon végre Magyarország egy örült diktátorhajlamú nemzetgyilkostól.

Nem kéne szétcseszni a Jobbikot !!!
kereső
Mit mond Varga-Damm? Miért javasolta a frakciónak ennek a gyalázatnak a megszavazását. Sajnálnám, ha "egyetértésből"- és csalódás . Andrea egy nagyon felkészült és okos nő. Kár érte.
Nyírfa
@legott: Hát ez az. Most abban reménykedem, hogy Jakab karakánsága átsegíti a pártot a bizonytalankodásokon. Mert, ahogy látom, komoly döntés előtt állnak. Olyan érettségről kell tanúbizonyságot adniuk, amire, nem biztos, hogy készen állnak.
Pedig idő van, az identitásuk meghatározása nem késlekedhet. Izgulok értük, hogy együtt maradjanak ellenzéki pártként a többiekkel. Jakabban nagy potenciál van, képes egy pártot felfuttatni. Meglátjuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.