Az MSZP szerint az időseket komolyabban érintette a koronavírus.

MSZP: Most van szükségük segítségre a nyugdíjasoknak – ez a párt elképzelése a nyugdíjemelésre

Szakács László (MSZP) hat százalékot meghaladó nyugdíjemelés mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy a nyugdíjas vásárlói kosarat jóval nagyobb infláció érte, mint 2,8 százalék.

Úgy értékelt: a kormány szerint azt kellene most ünnepelni, hogy majd jövő februárban segítenek egy heti nyugdíjjal.

"Nagyon sok nyugdíjas nevében tudom mondani, hogy ennek az ötletnek a gazdája tartsa vissza a levegőt addig, legyen kedves"

- fogalmazott. Kijelentette: a nyugdíjasoknak nemcsak jövőre, hanem most is kell a segítség.

Kiállt a munkavállalók támogatása mellett. Érdemi bértámogatási rendszert javasolt, kritizálva a német kurzarbeit rendszer "magyarosítását".

Úgy jártak ezzel, "mint a lengyel mérnökök a Fiattal: addig fejlesztgették, amíg kispolszki lett belőle" – fogalmazott.

Bírálta az önkormányzatokat érő elvonásokat.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Balogh Zoltán 

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Te senkiházi! Hát ki vette el a nyugdíjasok 13 haviját? Ki vette el a munkás ember 13 haviját??Az MSZP soha nem emelt a nyugdíjasoknak csak ha választás közeledett.Oke Orbán sem erőlteti meg magát,de azért néha ad ezeknek a rászoruló embereknek és én kérdeztem a falumbeli időseket nem panaszkodik egyik sem!Ha kapnak 10 ezer forintot örülnek a rezsi utalványnak is!!
vacsi
Nem ezek vezették be a vizitdíjat? Hogy a szegény nyugdíjas orvoshoz se mehessen?!
tudode
Aha!
.
Miközben folyik a plenáris üléseken a 2020-as költségvetés terv módosítása, és a 2021-es költségvetési tervjavaslat vitája, az éppen ügyeletes 133 erős ember közül mindegyik elmondja, hogy a szocialisták elvettek egy havi nyugdíjat, meg ezt azt amazt, a regnáló kormány tehetetlenségét bizonyítva, miközben
.
---- Orbán Viktor őszödi beszéde a fizetésről és nyugdíjról való lemondásról
.
www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=A6BOwCtmhTU&feature=emb_logo
.
----- Részletesen őfélesége játszotta az eszé az OECD 2011 09 01-én
.
piroslapok.blog.hu/2011/09/01/orban_oszodi_beszede_az_oecd_elott
.
Lényeg egy havi bér, és nyugdíj SIC, SIC, nagyon vacak angolsággal!
Giovanni Alba
@vacsi: Nem kellett vizitdíjat fizetniük a 18 év alattiaknak, hajléktalanoknak, tartós orvosi kezelésre szorulóknak, a legsúlyosabb betegségekben szenvedőknek, kismamáknak, sürgősségi vagy kötelező gyógykezelésben részesülőknek, járványügyi, népegészségügyi ellátásban részesülőknek, meghatározott szűrővizsgálatokon megjelenőknek.

A mentesítések kb. kétmillió polgárt érintettek. További kb. kétmillió, szociális alapon rászoruló polgár járandóságát a vizitdíjra való tekintettel fölemelték évi tizenkét vizitdíjjal. "
Giovanni Alba
@rokker33: " a 13. havi nyugdíjat a Medgyessy-kormány vezette be és hét éven keresztül jutott hozzá minden nyugdíjas. A juttatást tehát az MSZP-SZDSZ kormányzás indította. 2002-es bevezetése idején a Fidesz - és Orbán is - megszavazta az országgyűlésben.

A 2006-os kampányban a Gyurcsánnyal szemben vesztésre álló Orbán már 14. havi nyugdíjat ígért, mégis vereséget szenvedett."
ómió
Amit lenyultatok 1-2 havit, azt mással pótoltatnátok, efftársak!? "Ögyes"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.