Ami pedig a jövőt illeti, Sebestyén Tamás úgy látja, hogy a vírus hatásai első körben gyorsabban lecsengtek, mint amire számítani lehetett, viszont azt egyelőre nem tudni, hogy egy második hullám érkezik-e, és ha igen, akkor meddig tart, milyen hatása lesz a gazdaságra és az ingatlanpiacra. Mindenesetre a mostani nyár talán a korábbiaknál élénkebb lehet ingatlanpiaci szempontból az elhalasztott vásárlások és a mérsékeltebb árak miatt, de az ősz még igencsak kérdéses.
Forrás:
epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Az MTI közleményből kiderült, hogy egyre többen költöznek ki Budapestről az agglomerációba, mert pénzügyileg egyszerűen már sokszor nem éri meg a fővárosban élni. A bérleti díjak és lakásárak hirtelen megemelkedése emberek ezreit kényszerítette arra, hogy egyre távolabbi városokba költözzenek. Aki ezt önként választotta, nem pedig erre kényszerült, az természetesen még javíthat is a főváros helyzetén, hiszen semmi szükség arra, hogy a fél ország egyetlen városban összpontosuljon. Akik viszont kikényszerültek az áremelkedések miatt, azok munkahelye vélhetően továbbra is a fővárosban van, ezért mostantól kénytelenek lesznek minden munkanapon beutazni Budapestre. De szerencsére nem mindenki számára ilyen rossz a helyzet, hiszen a Fidesz legjobb haverjai a mai napig az első kerületben bérelnek gusztustalanul alacsony áron lakásokat. Hogy ez miért nem járt eddig a halandóknak? A választ persze mindenki tudja...
img3.hvg.hu/image.aspx?id=03cc05d2-3160-4b2f-a635-0ac17abcf3af&view=b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e
Havi 40 ezerért a Halászbástyánál. "a Táncsics utcai lakás addigi bérlői" nem akartak úgy járni, mint Komáromi András üzletember, aki éppen nem kívánta eladni a pályázati szoftver, s ezért életével fizetett. A Hős utcai lakásom bérleti jogát elcserélném Úri utca és környékire. Palkovics agitprop úr megérdemli, csak a Tudományos Akadémiát verték széjjel, és a pénzt nyúlják le a haverokkal! És még sorolhatnánk a fideszes haverokat/csókosokat...mert nekünk a család az első meg a lóf@sz!