Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.

Merkely: körbevette az országot a vírusfertőzés, már nyáron jöhet az új járvány
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Merkely Béla arról beszélt:

a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is "ki kell húzni az időt".

Úgy fogalmazott: Magyarország "egyelőre őrzi az integritását", de "nem lehetünk eléggé óvatosak", hiszen az ország nincs lezárva, és "ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk".

Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felöl jött a vírus Magyarországra, most

körbevette az országot a vírusfertőzés.

Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma, Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány "csúcsán",

Ukrajnában emelkedik a járványgörbe, és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek.

Merkely Béla kitért arra: Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek, tehát "nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni" – mondta az SE rektora.

Most, hogy Magyarországon jó a helyzet,

a vírus behurcolását kell megakadályozni.

A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint "igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat", és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket – mondta.

Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, "mert ő tudja, miért kéri" a tesztelést.

Emellett továbbra is fontos az "udvarias távolságtartás", a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

Merkely Béla szólt arról is:

a november azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor újra iskolába járnak a gyerekek, dolgozni a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben.

A szakemberek szerint a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit.

Emellett a nagy vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina gyártását – tette hozzá Merkely Béla.

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@Szeparepa2: Julius 1-től Mozikban :A Piko-Vasut-Film bemutatja : A Varangyivadék 2 avagy a Kopasz Varangy bukása ? a föszerepben @Szeparepa2: mint elmerottyant : Kopasz Varangy ? narrátor a balkézről tesó Varangy-Alsoka, @Gyütt Mönt: ?
müvész úr ?
durbincs
@Gladyscol: @DeborahAK92: @KimberlyDE82: Ezek azok Varangy - alsokák ? ami elől hátul nyitott ? @BettyEE87: ?
Gyütt Mönt
@durbincs: koma, kihúztad a gyufát. Eddig csak te támadtál, de fordult a kocka. Azt olvastam, hogy bedegeci vagy, később meg hogy nem a bede. Akkor csak a geci?
SystemError
"behurcolt" Ezek politikailag megtervezett szavak, amire majd jól rá lehet ültetni a xenofóbiát, migráncsozást.

Hányok ettől az egész rendszertől és attól is, hogy neves szakemberből hogyan csinálnának bábokat tudtukkal vagy tudtuk nélkül..
SystemError
@durbincs: Szoftverekkel beszélgetsz agyhalott troll geci. Ezek spambotok. Majdnem olyanok , mint te csak egy 10e forintos számítógép végzi 10 ilyen hulladék munkáját, mint te... Neked sem adok már sokat, mert a gépek el fogják venni az ilyen vén náci hulladékok munkáját hamarosan
durbincs
@Szeparepa2: Julius 1-től Mozikban :A Piko-Vasut-Film bemutatja : A Varangyivadék 2 avagy a Kopasz Varangy bukása ? a föszerepben @Szeparepa2: mint elmerottyant : Kopasz Varangy ? narrátor a balkézről tesó Varangy-Alsoka, @Gyütt Mönt: ?
ripacse-müvész úr ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok