Szívszorító történet.

Legyőzte a szerelmet a koronavírus – kéz a kézben halt meg az idős pár

A 80 éves Betty és a 79 éves Curtis Tarpley 53 évig voltak házasok, majd kéz a kézben hunytak el koronavírusban. Az idős texasi házaspár szerelme még a középiskolában kezdődött, majd a halálukig kitartott.

Fiuk, Tim roppant hálás azért az időért, amit az utolsó hetekben velük tölthetett. Az 52 éves férfi úgy nyilatkozott, mind a hárman karanténba vonultak, miután az édesanyján jelentkeztek az első tünetek. Egy texasi kórházba szállították, ahol pozitív lett a koronavírustesztje, így az édesapját is bevitték.

Mivel Betty egészsége fokozatosan romlott, a kórházi személyzet kivételt tett, és megengedte az idős pár két gyerekének, hogy meglátogassák őket. Amikor Betty állapota súlyos lett, az ő és Curtis ágyát összetolták, így kéz a kézben távozhattak el: először Betty hunyt el, másfél órával később pedig Curtis követte őt – írja a GMA cikke, amit az NLC szúrt ki.

Tim állítása szerint fogalma sincs, hogyan kaphatta el a koronavírust az édesanyja, mivel február óta otthon voltak.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Megrázó történet, de miért "Itthoni" hír!!! A propsi nincs a helyzet magaslatán!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. August 7., 18:49
Meghalt Reigl Judit