Rotyis Bálint az M1 vendége volt.

Rotyis szerint egyre durvábban radikalizálódik az ellenzék, az M1 műsorvezetője nagyon-nagyon egyetért vele

Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője az M1-en.

Rotyis Bálint azt mondta, a baloldal első kísérlete az volt, hogy a konzultációt jelentéktelennek és hatástalannak próbálta beállítani. De Rotyis Bálint szerint az üzenet nem ment át, hiszen a még szűk két hétig tartó konzultációt már 1,2 millióan kitöltötték.

Rotyis Bálint azt mondta, az ellenzéki pártoknak nem kell egyetérteniük a nemzeti konzultáció intézményével. De Rotyis Bálint szerint azzal, hogy megpróbálják begyűjteni a kérdőíveket, túlleptek a politikai téren, az ügynek így jogi vonatkozása is van, és adatvédelmi kérdéseket vet fel.

Rotyis Bálint szerint nem váratlan hogy az ellenzék egyre radikálisabb lépéseket tesz, hiszen közeledik a 2022-es országgyűlési választás, és a kormánypártok támogatottsága a vírushelyzet ellenére is magas.

Azzal kapcsolatban Hadházy Ákos és Szél Bernadett az ellenzéki szavazókat arra kérték, hogy küldjék el inkább nekik a nemzeti konzultációs levelet, ha nem értenek egyet a kormánypropagandának ezzel a módjával, ez volt Fábián Barna műsorvezető utolsó kérdése:

„Ugyan még feljelentés nem érkezett az ügyben, legalábbis én nem tudok róla, de hát jogászként és tényleg, csak jogi végzett emberként, nem akarok itt prejudikálni semmit, de hát a Btk. 224-es szakasza, a levéltitok megsértése konkrétan kimondja: aki másnak közlés tartalmú zárt küldeményét megsemmisíti, annak tartalmának megismerése céljából megszerzi, kinyitja, vagy e célból más, harmadik, illetéktelen személynek átnyújtja, az a levéltitok sértését, tényállását valósítja meg, és ezt elzárásra bünteti a törvény, attól függ, minősített esetben 1-től 3 évig. Én nem tudom, hogy tisztában vannak-e az urak ezzel, vagy hölgyek. Nem erre az esetre gondolok, csak úgy idéztem ezt a 224-es szakaszt.”

Rotyis Bálint tavaly év elején azt mondta, az ellenzék „botránypolitizálásba” kezdett, hogy elhitesse, van még létjogosultsága, majd tavasszal arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely kampánya kifulladt.

Forrás: 444

Kép: MTVA

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Hülye kis csicska! Add vissza a jogi diplomádat- hol tanultad , hogy a jog felhasználható hazudozásra IS!
Mert hazudsz, csúsztatsz anyád majma! Hol van itt levéltitok megsértése, ha én, a cimzett akár felbontva, akár felbontatlanul oda adom Gipsz Jakabnak a levelemet!!!, és rábizom, hogy mit csinál vele. Itt ráadásul anonim módon kerül a levél???(nem levél ez kedves, hanem egy semmire sem jó pénzkidobás- mert jogi értelemben vett következménye, kötelezettségre utaló eredménye nincs, és nem is lehet. Ráadásul ez csak a csökött értelműeknek szóló önmegerősitésre szolgál. De erre hivatkozni- pláne jogi lépéseket tenni nem komilfó egy "jogállamban"- ugye tudod ,mint jogvégzett?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@SystemError: Még a nevük is ugyanaz? Bravó.
advocat
Ez a jóember szerintem téved. Az ellenzéknek (kivéve Kínát és Észak-Koreát, meg egy két diktatúrát) ez a dolga.
advocat
Rotyis uram! Emlékszel a régi szép időkre? "Párttal, a néppel egy az utunk!" No ez ma már nem megy. Egyelőre. És nálunk.
durbincs
@Szeparepa2: azt maga persze hágja még az unokatesóit ? mi - vérfertöző Bérköcsőg ?
+@SystemError: @Horizont: @Horizont: ?
durbincs
@Szeparepa2: -rúl az 50IQ-rúl meg ne is beszéljünk ? a bányvonulatrúl ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. September 19., 20:46
Halálos baleset történt a 33-as úton
Itthon - 2020. September 19., 19:33
Itt vannak az ötös lottó friss nyerőszámai