Miklósa Erika operaénekessel, a Virtuózok televíziós tehetségkutató-verseny zsűritagjával a Tisza-tavi Fesztivál gálakoncertje után beszélgettünk. Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogyan kerültél kapcsolatba a Tisza-tóval és a fesztivállal? Miklósa Erika: Pár évvel ezelőtt ez a rendezvény hozott el ide. Ildikó (Debreczeni Ildikó főszervező – a szerk.) már korábban is hívott, amikor még nem volt fesztivál, csak gondolkodott egy természetet, sportot, művészetet összekapcsoló esemény megvalósításán. Azt mondta: ennek nem lehetne nálam hitelesebb szereplője, nagykövete. A sportot amatőr szinten is elég komolyan űzöm, művészként klasszikus zenével foglalkozom, és imádom a természetet. Az első Tisza-tavi Fesztiválon még nem, de a másodikon már itt tudtam lenni, és azóta felvállalom ezt a rendezvényt; viccesen szoktam mondani: a házi nótafája és a szószólója vagyok. – Ezek szerint turistaként sem jártál korábban a Tisza-tónál? – Gyerekkoromban, nagyon régen, de az egészen más...

Forrás: pannonhirnok.com
Feltöltő: orfeusz
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Az a baj, hogy abba a ""mindenkibe"" csak az ilyen miklósák és hasonló talpasok számítanak bele. És ott is csak egy bizonyos szint felett. A maradék 8,5-9 millió már nem a ""mindenki"" tagja. A mindenkiknek pedig, a hűségtől és a betöltött pozíciótól függően, elég, ha a Gazda néha ledob egy-egy cupákot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.