A jobbikos Bíró László agrárvállalkozó lesz az ellenzék közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-ei időközi országgyűlési választáson – közölték a pártok képviselői pénteken Tiszaújvárosban, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a jelöltet.

Bemutatták a közös ellenzéki jelöltet Tiszaújvárosban
Fotó: Facebook/Bíró László

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Fidesz túlhatalmának lebontását, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a közösen vívott harcot, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kormány leváltásában viselt közös felelősséget, Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a közös jelölt segítését, Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a közös ellenzéki kampányt, Kovács József, a Momentum borsodi elnöke a vidék képviseletét emelte ki, míg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki pártok és a civilek példátlan összefogását hangoztatta a jelöltállítás kapcsán.

Bíró László azt mondta, harcosan fogja képviselni választói érdekeit a parlamentben, az ő kezét nem köti a kormánypárt, a száját nem tudják befogni a különböző érdekcsoportok.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség korábbi országgyűlési képviselője – Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP) – júliusban motorbalesetben elhunyt.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
@Horizont: Valahol a tudatom egy eldugott hajlatában még mindig a Bajnai kormány után vágyódom. Intelligenciában hajaz rá Karácsony Gergely, csak a főpolgármesterünk kezdő ott, ahol Gordon haladó. De a szellemiségük nagyon hasonló.
A kezünkre játszanak a mostani események: Orbán harapófogóba került, és remélhetőleg jól össze is zavarodik. :)
A gazdaságunk a béka popója alatt, az EU az események hatására valószínűleg összezár, a csehek, a lengyelek kiálltak a belorusz ellenzék követelése - új választások - mellett. A mi ellenzékünknek óriási magaslabdája van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Joviális arca van. Drukkolunk, sikerüljön!
jesz
@Nyírfa: Eddig stimmel..

De jó lenne, ha egy árnyék-kormányt is felmutatna az ellenzék...azon eltöprenghetne a mostani vezetés, mi meg megláthatnánk, kik is akarják irányítani azt az országot, ami jég a miénk.

Angliában régebben ez bevált...aztán hatalomba kerültek, és buktak egy nagyot..
Nyírfa
@jesz: Megegyeztek az előválasztásban, amíg az le nem zajlik, nem állíthatnak árnyékkormányt. Én egyébként is a szakértői kormány híve vagyok, ,mert a politikusok a pártérdekek miatt csak elcseszik a közös dolgainkat.
csak úgy....
tököm tele a jóltáplált ,már fiatalon elhízott politikusokkal!
Nyírfa
@Horizont: Valahol a tudatom egy eldugott hajlatában még mindig a Bajnai kormány után vágyódom. Intelligenciában hajaz rá Karácsony Gergely, csak a főpolgármesterünk kezdő ott, ahol Gordon haladó. De a szellemiségük nagyon hasonló.
A kezünkre játszanak a mostani események: Orbán harapófogóba került, és remélhetőleg jól össze is zavarodik. :)
A gazdaságunk a béka popója alatt, az EU az események hatására valószínűleg összezár, a csehek, a lengyelek kiálltak a belorusz ellenzék követelése - új választások - mellett. A mi ellenzékünknek óriási magaslabdája van.
Nyírfa
@csak úgy...: De ez itt , szerintem , alkati. :)
Hát ,vagy nem. :)
Nyírfa
@csak úgy...: Akkor ezt a fontos problémát átbeszéltük. :)))
Akár kormányt is alakíthatunk.
csak úgy....
@Nyírfa: ok,de csak akkor ha én kapom az igazságügyet és a poltot titkárnönek!
Nyírfa
@csak úgy...: Nem jó. Az igazságügyet nem kezdheted úgy, hogy a titkárnőd csíkos ruhát visel, és távmunkában dolgozik.
Nem akarod inkább az egészségügyet? Rögtön meghirdethetnéd a nemzeti fogyókúrát!
Gyütt Mönt
@Nyírfa: az igazságügynél el kéne tekinteni attól, hogy tud-e dekázni. Ezen túlmenően csatlakozni kéne az európai ügyészséghez.
verőce21
Döbrögi Uramat háromszor verik még addig el a lipsik...!
Nyírfa
@Gyütt Mönt: Az első dolgunk lenne a csatlakozás. Sőt, lesz. Dekázgatni meg lehet majd az üres stadionokban, amíg fel nem veri a gaz.
lusta
@Nyírfa: Sajnos kissé szkeptikues vagyok. Remélem sikerül a tiszaújvárosiakat meggyőznie. Néztem a híradásokata, olvastam, hallgattam a híreket és tele volt szerencsi modellel, megoldással, úttal, meg miegyebekkel. Ez stimmel, de Tiszaújváros a döntő. Ha az ottaniakat is sikerül a pártoknak maguk mellé állítani, akkor sima meccs lesz. Én továbbra is fenntartom véleményem, hogy Gyuri, ha igazándiból rábeszélték volna, verte volna a mezőnyt.
Nyírfa
@lusta: Tudsz linket adni, amelyen tájékozódhatnék? Keresgéltem, de mindenütt ugyanazt találtam, ami itt is szerepel. Akartam olvasni Bíró Lászlóról is, de csak a facebook jött fel a nevével, de én nem vagyok fent.
Lehet, hogy megbánom azt a bizalmat, amit a Jakab Péter vezette Jobbikba vetettem, pontosabban magába Jakabba, de annyira bántóak az ideológiai szakadékok, hogy muszáj árokbetemetésbe fogni. Aztán vagy koppanok/koppanunk vagy elindul ez a nép , ha nem is kézen fogva, de együtt és előre.
lusta
@Nyírfa: Tudod nwem véletlenül alakította úgy a választókörzeteket a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk, hogy biztos ellenzéki helyek ellenére az ellenzék ne rúgjon labdába. Ilyen szempontból Bíró jó választás. Tiszaújvárosban is jó eredményt ért el és van rá remény, hogy a városiak elhiszik, hogy rá szavazva, ez a banda elzavarásának az első lépese.
Nyírfa
@lusta: " Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk " : a védjegyed. :)
Ha Te mondod, hogy Bíró jó választás, akkor elhiszem. :)

Jó éjt mindenkinek, én elfáradtam.
Jozefina
Sok sikert Bíró Lászlónak és józan észt a Tiszaújvárosikanak!!!
ómió
Szintén "szivárványos zászló" alatt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.