Levelet kaptam: 250 ezer forint bírságot szabott ki rám az I. kerületi rendőrkapitányság a dudálós tiltakozásaink miatt – közölte Szél Bernadett kedden Facebook-oldalán.
Szél Bernadett független parlamenti képviselő a Facebookon arról írt, hogy 250 ezer forint bírságot szabott ki rá az I. kerületi rendőrkapitányság a dudálós tiltakozásaik miatt. A rendőrség szerint a képviselő szabálysértései: „háromrendbeli veszélyhelyzetre meghatározott magatartási szabályok megszegése, egyrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, négyrendbeli gyülekezési joggal visszaélés szabálysértések elkövetése”.
Szél a posztban többek közt azt írta:
Abban nincs meglepő, hogy tartják magukat ahhoz, hogy a véleménynyilvánításunk a gyülekezés klasszikus esete volt – ami nyilvánvalóan nem igaz. Én is tartom azt, hogy a tiltakozásunk messzemenőkig figyelembe vette a vírushelyzetet, teljesen felelős és szabálykövető módon fejeztük ki a véleményünket a kormány felelőtlen kórházkiürítéseivel kapcsolatban.
A képviselő által kikért adatok szerint az öt alkalom során 106 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást és első fokon 13,6 millió forintnyi bírságot szabtak ki.
Akkora volt a rendőri készültség, hogy a május 4-i tiltakozáson konkrétan majdnem minden tiltakozóra jutott egy rendőr: ekkor a helyszínen intézkedő 45 rendőr 49 fővel szemben indított szabálysértési eljárást, és átlag 161 500 forintnyi bírságot szabott ki
– jegyezte meg a posztban.
Szél hangsúlyozta,
tőlem egyetlen fillért sem fognak látni.
"Kifogást vagy panaszt nem tehetek, ezért most meghallgatást kértem, végigcsináljuk a komplett jogi utat és ha nincs más lehetőség, akkor ledolgozom a 300 óra közérdekű munkát. Az utolsó fillérig.”
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Olyan viccesek lettek azok, akik olyanok voltak --- új korukban --, mint akik a zöldségesnél sorban állnak:
.
----- Nap TV Kinn, padon Orbán Viktor 1989.09.23
.
www.youtube.com/watch?v=88ZkQjDywUU
------------------------
.
Olyan humorosak ezek a kikupálódot, szakbarbárok, a volt fiatal demokraták selejtjei!
Elképesztő az, hogy az államigazgatás kenyerét, levegőjét szívhatják ezek a selejtek!
.
Még a Rákosi rendszerben "is" előbbre való volt a szakmaiság, mint a pártkötődés, csak a szamárlétra végig járása után kerültek be szakemberek, nem úgy, mint azok, akikre 30 év alatt nem ragadt semmi, csak a delejükkel kápráztatják el a megfizethetőeket, és a tájékozatlan réteget, még hivatalsegédek sem lehettek volna akkortájt!
Valószínűsítem, hogy emlékszik arra, én emlékszem, amikor Kína elzárkózott, és amikor megnyitotta a gazdaságot, lepipálták a szorgalmukkal, szaktudásukkal még az un. fejlődő országokat is!
.
Sőt vannak olyan cikkek, amelyet pl. a wish-től, Kínából, a szállítási díjjal együtt olcsóbban lehet megvásárolni, mint belföldön, ahol úgy elromlott a fizetőeszközök, hogy ma már a nyugdíjas vásárlókosár is üres marad, amiről a kakadu szóvivő körában hablatyolt, hogy ha kormányra kerülnek ez lesz, az lesz, aztán ott vagyunk, ahol a part szakad, leszakadva a középosztályból a kódisok közé
.
-- Az "adócsökkentő" Fidesz 2009-ben - hazudozás felsőfokon
.
www.youtube.com/watch?v=htU-Qv-lotg
------------------------------------------
.
A kakadu is őfélesége neveldéjében kupálódott ki:
.
----- Orbán Viktor üzenete a fiataloknak
.
www.youtube.com/watch?v=E6FfbAU6XtE
------------------------
.
Hetyepetye!
.
---- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
.
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
---------------------
.
Mivel sztem a reformot őfélesége összetéveszti az orbitális centralizációs törekvésével, csupán költségmegtakarítás céljából, amely kár eltörpül a haverok szájának betömése közlóvéval!
.
Most pl. a Színművészeti Egyetemen lovegolnak, de dúrván!
Új hozzászólás