A legfőbb ügyész megint feljelentésként értelmezett egy kérdést.

Vizsgálatot indít a rendőrség Mészáros Lőrincék válópere ügyében

A DK-s Arató Gergely azt kérdezte Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy indult-e már nyomozás amiatt, hogy Mészáros Lőrinc válópere miatt a tárgyalás idejére az egész Budai Központi Kerületi Bíróság épületét hermetikusan lezárták.

Egy nem közszereplő, nem védett hivatalos személy, egy magánszemély ügye miatt lezárni egy közpénzből és közérdek ellátására hivatott közintézményt felvetheti azt a kérdést, hogy milyen konkrét jogalapon, kinek, milyen utasítása vagy rendelkezése alapján, milyen jogszabályi rendelkezésre hivatkozva korlátozták az ott dolgozók és az oda ki- és belépni szándékozó, valamint az ott tartózkodó személyek szabad mozgását, késleltették, vagy akadályozták meg őket a hivatalos ügyeik intézésében

– írta Arató Gergely. A politikus szerint Mészáros Lőrinc válóperén visszaéltek a joggal, márpedig az ügyészségnek, mint független közvádlónak

A 24.hu számolt be róla, hogy Polt Péter az ellenzéki politikus megkeresését feljelentésként értékelte, azt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította. 

A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozóhatóság feladata ugyanis annak megítélése, hogy a feljelentés tárgyát képező magatartás bűncselekmény gyanúját kelti-e, és emiatt a nyomozás elrendelésének van-e helye

- magyarázta döntését a legfőbb ügyész.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csagyi
@Pegero: A zártkörű tárgyalás csak arra a teremre vonatkozhat,de a hír szerint az egész épületet lezárták.Ha érted a különbséget.
Ergo:ismét mellényúltál!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csagyi
@Pegero: Ugye ezt Te sem gondoltad komolyan?
kissé felnőttem
@advocat: pedig el és épp a Kutyavásár szinhelyére...
SystemError
www.youtube.com/watch?v=OWbP4AG8KX0

Osszátok! a Fidesz kitörölteti mindenhonnan a netről. Innen is eltűnt...!
SystemError
Urizálva, böszme tahóként kell mindent csinálniuk különben önértékelési problémáik lennének.. Mészáros ra ez különösen igaz, hiszen a háttérben egy senki csicska, csak a személyi igazolványa kellett. Régen csöveseket használt a politika erre.. Szóval kis faszhoz nagy lezárás kell!:)
SystemError
@Pegero: Jaj..., már így is régóta a saját "rendezéseitekből" éltek. Amúgy benézed, ha azt hiszed, hogy egy cseppet is sajnálom az mszpt-t, de nyilvánvaló, hogy ez is egy jól felépített történet volt, hiszen ha 8-10 eset nem igaz, akkor egy-kettő már kit érdekel, de lánya volt a legszánalmasabb és irreális az egészben. Ügyes gyerek ez a Habony, mindig mondom, hogy nem szabad lebecsülni. Ő képes multipproli trash-be gondolkodni bármilyen közegben. Persze a hülyéknél átmegy minden. Szóval ja, a Korózs és a "jó lesz ez így" mszp ezt jól beszopta, megérdemelték!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.