A kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után "új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a reformáció emléknapján a csömöri református templom felépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten.

Felépült egy templom, hálaadó istentiszteletre hívták Orbán Viktort
Fotó: MTI/Máthé  Zoltán

A kormányfő úgy fogalmazott: szövetséget kínálnak a reformátusoknak azokra az esetekre is, amikor "a még feltöretlen ugar megművelésébe fognak majd".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy

a magyar ma is templomépítő nemzet, amire "a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk".

Kifejtette, az egyház és a kormány együtt dolgozik a templomok megújításáért, újak építéséért. Kormányzásuk 15 éve alatt 3 ezer templom megújulását és 130 felépítését támogatták, ezek közül 1124 református templom újult meg és 47 új épült – közölte, hangsúlyozva: a kormány dolga az épített örökség megvédése és a tettrekész gyülekezetek támogatása.

Azt is mondta, a csömöri reformátusok erejét jól mutatja, hogy néhány év leforgása alatt előbb parókiát és gyülekezeti házat emeltek, majd ehhez templomot és a magyarok összetartozását kifejező emlékművet építettek.

A magvető háza templomelnevezést a kormányfő beszédes névnek nevezte, mert az üzeni, hogy az épületen végzett utolsó simítások nem a munka végét, hanem egy út kezdetét jelentik.

A magvető példázata kifejezi, hogy az egyház nemcsak a hívők előtt nyitja ki templomait, iskoláit, szeretetintézményeit, hanem azok előtt is, akik még nem részesültek a keresztyén hit áldásában – fejtette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor idézte az alaptörvény azon passzusát is, amely szerint a kereszténység nemzetmegtartó erő. A magyarok azt vallják – tette hozzá –, hogy a kereszténység egész Európát, sőt az egész világot is képes megtartani.

"Amit ma európai kultúraként ismerünk, az egy kétezer éves magvetés eredménye" – hangoztatta, kiemelve, hogy ebből a magvetésből nőtt ki a Kárpát-medencében ezer éve a keresztény magyar állam is. A másfél évszázados muszlim megszállás alatt pedig "a prédikátorok által elvetett ige őrizte meg, végezte el azt a lélekmentést, ami megtartotta Magyarországot magyarnak" – tette hozzá.

Megfogalmazása szerint az apostolok, misszionáriusok, reformátorok által elvetett magok termése ma ott látható az építészetben, a nyelvben, az irodalomban, a jogrendszerben, számtalan képzőművészeti alkotásban és mindenekelőtt sok-sok család életében.

Ugyanakkor azt is látni időről időre, hogy "a vetésbe konkoly is kerül", és azzal ugyancsak meg kell birkózni, hogy "a divatos ideológiák lármás madárserege is megjelenik vetéskor, és ezek igyekeznek kikapkodni az emberek szívéből a tanítást, ha az nem került elég mélyre"

- mondta a kormányfő.

Ezért keresztény magyar embernek lenni – folytatta Orbán Viktor – szeretet és küzdelem egyszerre. "Ma ez a kereszténydemokrata, 21. századi politika krédója is" – jelentette ki.

A reformáció emléknapja arra int, hogy magvetés nélkül nincs aratás sem, és arra is emlékeztet, hogy a magyarok mennyi mindent kaptak a kereszténységtől – fogalmazott a miniszterelnök, aki végül hangsúlyozta: "ezt a sok jót nem a múlt kedves, megbecsülendő darabjainak tekintjük, hanem a magyar jövő építőköveinek".

Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a templom megépítéséhez. Sok fejlesztés valósult meg Csömörön, de a templom más, mert az Isten háza, a lélek otthona és a közösség teremtő ereje – tette hozzá.

Az új csömöri református templomot az összetartozás szimbólumának is nevezte, a kazettás mennyezet mozaikjaiból ugyanis összeáll a Kárpát-medence, a magyarság.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Józsipapa
már csak egy normális, élhető országot
kellene építeni !!!
simmering73
Igen. Templomépítő és nemzetromboló időket élünk.
Giovanni Alba
Nénik, bácsik! Tessék nekem megmondani, szépen kérem, ennek a ... izének itt, aki azt hiszi, hogy valaki, és még élemedett korú idős hölgyek is kezet csókolnak neki (az aktus mindkét résztvevője részvétet érdemel) találkozott mostanában a kulturális főtanácsadójával? Ha nem, miért nem, ha igen, akkor nem kellene neki szigorú karanténban lennie? Rácsos ablakú, vastag falú, jól őrzött jobb lenne, de ha kevés is van, egyelőre beérném ennyivel.
csak úgy....
@Giovanni Alba: nem annyira tragikus a helyzet! orbán szavazói a krumplinélküliek is kezdik használni az eszüket! málna szörp és shikari csizmástól kivétel! vannak késönérök és nehézkes gondolkodók köztünk!?
csak úgy....
az összes templomot ,amit az utóbbi 10 évben építetett,külföldön és otthon a fidesz azt tornyostól a seggükbe dugnám,hogy érezzék a törödést és a miegymást...
ómió
Addig jó, mig nem efftársi pártház épül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.