Bizakodhatunk?

90%-os hatékonyságú az a koronavírus-vakcina, amiből Orbán is rendelt a magyaroknak

Az AstraZeneca gyógyszergyártó hétfői közlése szerint az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett koronavírus-oltásuk két vizsgálati szegmensben átlagosan 90 százalékos hatékonyságot mutatott a vírus elleni védelemben.

Forrás: 24.hu/Reuters

Kép: Pixabay

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Már a nyáron megkezdhetik a vakcina felhalmozását az országban. Ez felettébb nagyszerű, viszont az azért érdekelne, hogy melyik vakcina felhalmozását kezdik meg? Merthogy koronavírus elleni hatékony vakcina a világ egyetlen pontján sincs még. Tehát ha nincs elérhető védőoltás – és vélhetően idén már nem is lesz –, akkor mégis mi a búbánatot akar a nagyszerű kormányunk felhalmozni? Értem én, hogy valószínűleg ismét tudnak valamit, amit nem közölnek a nyilvánossággal, csak ezzel már korábban is pórul jártunk. A mai napig nem közölt számokra hivatkozva szabadítottak fel közel 40 000 kórházi ágyat úgy, hogy az onnan elküldöttek egy része napokon belül, saját otthonában halt meg. A felelőtlen döntésnek akkor halálos áldozatai voltak, amelyért ameddig Orbán van hatalmon, egészen biztosan nem is fog senki sem felelni, mint a milliárdokért felhalmozott lélegeztetőgépekért, amelyből mára már nagyhatalom lettünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

@Honey97: "Az élet csupa szex b@szhatod a múltad szopat a jelen és nyalhatsz a jövődért."
pistike.hu/wp-content/uploads/2020/04/1400-6-484x381.jpg
namihami
Nevezzetek gonosznak, de számomra az Oxford University 90%-a nagyobb garancia, mint a putyini felügyelet alatt álló orosz közigazgatási és egészségügyi rendszer akár 150%-a. Valamilyen okból komoly kételyeim vannak a rendszerük elfogulatlansága, öndicsérete és igazmondása irányába.
Ahogy már máshol célozni próbáltam rá, orosz ""barátaink"" a vakcinájuk kipróbálása céljából milliós mennyiséggel ""ajándékozták"" meg az országunkat (és mint eddig, úgy a szijjártói bankszámlát is). Ezzel félő, hogy minket tettek meg minket tesztalanynak. Ha jó--mázli, ha mégis orosz minőség--L.J.
Málna
@namihami: Milliós mennyiséget ajándékoztak? Múlt héten még csak 10 darabról volt szó, amit bevizsgálnak a szakembereink.
namihami
@Málna: 13.07:: Óóóóhhh, édes istenem! Te ezt vetted le a kommentemből? Ezt mind?
Legközelebb részletesebben fogom kifejteni, ha valami hasonlót írok. Vagy szelfikkel jelzek, külön neked.
Málna
@namihami: De hát ezt írtad. Fejtsd már ki most is részletesebben légyszí'. Köszi.
division
@legott: Majd fosol te is ha elkapod (szó szerint).
ómió
@legott: Bűzlesz, szarkupac?! Takard le magad!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.