Az OGYÉI szakmai szervezet, s bár az elmúlt időszakban – különösen az orosz vakcina kapcsán – a politika célkeresztjébe került, ennek ellenére itt csak és kizárólag tudományos munka folyik – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szentiványi Mátyás. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója aláhúzta, bár az idő szokatlanul rövid volt, de alapos munkát végeztek.

A Magyar Hírlapnak az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója azt mondja, az elmúlt időben – főleg az orosz vakcina miatt – a politika célkeresztjébe kerültek, de náluk csak a szakma számít.

Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen nem mond igazat.

Szentiványi Mátyás úgy látja, a szokatlanul rövid idő dacára alapos munkát végeztek, mielőtt kiadták az engedélyt.

A pénteki interjú megjelenésekor – Szijjártó Péterhez hasonlóan – egyébként ő is Moszkvában lesz, hogy az orosz egészségügyi szakemberekkel átbeszélje az oltási gyakorlat tapasztalatait.

Azt mondja, az orosz vakcináról már elég tudással rendelkeznek, de

még újabb információkat akar szerezni az oltásról, amit egyébként két hónapon át megfeszített munkával vizsgáltak. Általában erre 210 napjuk van.

A Budapestre küldött dosszié vaskos volt, videó­konferenciákon is tisztázni kellett néhány részletet és a helyszínen tanulmányozták a gyártást, a laboratóriumi munkát.

Az orosz vakcina vizsgálatakor akadtak gondok, de ez velejárója bármilyen fejlesztői munkának.

Például az úgynevezett fázis-3-as vizsgálatnak hiányzott egy közbülső riportja, de aztán ezt pótolták, illetve minőségi kérdésünk is akadt, amire szintúgy megnyugtató módon feleltek – mondta.

Kollégái másfél hete Moszkvában újra, a korábbinál alaposabban ellenőrizték a gyártás részleteit, menetét.

Szerinte nem az a fontos, honnét érkezik a vakcina, hanem az, mit tud.

Azt pedig, hogy mit tud és mit nem, a rendkívül szigorú kutatások nyomán született dokumentáció dönti el.

Az OGYÉI engedélye egyébként annyit jelent, hogy a dokumentáció megfelelő, de az engedélyezési folyamat végén a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) áll,

ahol nemzetközileg elismert magyar orvosok mondják ki a végső szót.

Azaz gyakorlatilag a mi engedélyünk sem jelez mást, mint hogy a dokumentáció megfelelő – tette hozzá.

S még valami, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: világosan ki kell mondani, hogy az OGYÉI szakmai szervezet, s bár az elmúlt időszakban – különösen az orosz vakcina kapcsán – a politika célkeresztjébe került, ennek ellenére itt csak és kizárólag tudományos munka folyik. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen nem mond igazat.

A NNK először a vakcina minden egyes gyártási tételéből mintát vesz, ami két-három hétig tart, a szakemberek megvizsgálják, az adott szer megfelel-e a korábban leírtaknak.

Az OGYÉI a vizsgálatok lezárultával szerdán az orosz vakcinára ideiglenes, Magyarországon érvényes használatbavételi engedélyt adott ki. Az engedély hat hónapra szól, és hat hónappal egyszer meghosszabbítható.

Közben Szijjártó Péter péntek reggel bejelentette: nagy mennyiségű orosz vakcinát vásárolt Magyarország.

Forrás: Magyar Hírlap,  24.hu

Címlapkép: JURIJ KOCSETKOV / MTI / EPA

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
na itt az a gond, mert nálunk - és ebben mocsok módon asszisztáltok - az a tudás számít, hogy mennyit hoz Szájjártatóék zsebére! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@csak úgy...: Mert mielőtt engem is elkapott volna a magyar gondoskodás más úton intéztem el ! A Bécsi út másik
végén túl a kétlábúakat embereknek ill.azon belül normális páciensnek veszik!Ahhoz az is hozzátartozik,hogy nem
,ingyenes volt a "játék"! Ma sem ingyenes,de legalább hatásos ill.össze sem lehet hasonlÍtani!Amennyiben BP-n kap
el valami,úgy a haver átinal velem Bécsbe és kidob az autóból egy kórház portája elött! (;-))
Nyírfa
@kokopelli: Nem tagadom, én utoljára az egészségügy állapotával a Kádár-érában voltam elégedett. Olyan körzeti orvoshoz tartoztunk, aki biciklivel járt, és az utcán megállíthattad, tanácsot kérhettél. A gyerekek dokija örült, hogy együttműködő, aktív szülők vagyunk, támaszkodott a tapasztalatainkra, véleményünkre.
Amikor megszülettek a gyerekek, rögtön jött a védőnő, a gyerekorvos.
A közegészségügy fényévekkel volt jobb a mainál, szóval, biztonságban éreztem magam.

De, ez az én véleményem. Amúgy, lehet mindent tudni? :)
kokopelli
.. @Nyírfa: ..ahogy én a két "ebadtámnak mondottam volt: "Nem vagyok én olyan bolond,hogy minden tudjak!" (;-))
(amikor a mi "daktarink" valakihez jött a házba,akkor pár többgyerekes családhoz bekopogott,és megkérdezte,
hogy minden rendben van-e! Gyalog volt az "öreg"! Szusszantott egyet,és ment tovább! (;-))
kereső
Bocsássatok meg, de állandóan az eszemben van a "szociális népszavazás" fideSS-es jelmondata: "Az egészség nem üzlet!"
Ezt a mondatot a jelenlegi külügyminiszter napjában ezerszer elmondta. És most látszik csak igazán, pontosan az ő ténykedése nyomán- hogy hazudtak. Hatalmas üzlet - nekik!
Nyírfa
@kokopelli: ma, 8.58

Nálunk munkamegosztás volt: ha műszaki dolgokban érdeklődtek a gyerekek, akkor futott a kérdezd meg apádat, ha irodalomról, majd anyád válaszol. :)
Viszont sokat beszélgettünk, ezeknek az együttléteknek a meghittségére még emlékezni is jó, remélem, a srácaink is így vannak vele. :)

Amikor a kisebbik fiam megszületett, és meglátogatott minket a gyerekorvos, nem elégedett meg azzal, hogy megvizsgálta, ellenőrizte a lurkómat, hanem kényelmesen helyet foglalt, kikérdezett, hogy érzem magam, tudok-e pihenni, vannak-e egészségügyi problémáim. Tényleg olyan volt, mint amilyennek a régi családi orvosokat elképzeli az ember. Nem rohant! Mint ahogy a védőnő sem. Azok a hetvenes-, nyolcvanas évek! :)
Lepényleső
...s valóban sokat tudhat,ha egyéb esetben cirka két év kell az engedélyeztetésre,s most ez az idő lecsökkent
pusztán cirka két hétre,- igaz a bán hathatós,sürgető "kérésére"? (Más esetekben a 2 évből akkor csak
1 hónapot dolgoznak,23 hónapot meg lógnak?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.