Az oltási igazolványról a nemzeti konzultációban is lesz kérdés, ő nagyon kíváncsi, hogy erről mi a véleménye az embereknek.

Megtartotta szokásos péntek reggeli rádióinterjúját Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, a hvg.hu cikke szerint elsőként arról beszélt, hogy már 700 ezer ember védett ember van Magyarországon – és ismertette az elmúlt 24 óra adatait is. 

Orbán szerint ha bevetjük kínai vakcinát is, húsvétra kétmillióan lesznek beoltva

Fotó, címlapkép: Illusztráció/Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

A kormányfő szerint bár az adatok romlanak, nem terveznek újabb korlátozásokat bevezetni a meglévőkön felül, mert úgy látja, van már annyi vakcina, amikkel a romló eredményeket lehet javítani.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy ha elkezdik a kínai vakcinát is használni, akkor húsvétra kétmillió embert lehet beoltani, júniusra pedig 6 millió fő felett járhat az ország. 

Portyázókat és fürkészeket mindig mozgatni kell, ha valahol párszázezer vakcina leesik a teherautóról, ott kell állnia egy magyar portyázónak, hogy elkapja

- mondta. 

A kormányfő a rádióban arról is beszélt, hogy minden vakcinaszállítmányt külön megvizsgálnak a hatóságok, arra a kérdésre pedig, hogy miért nem vártuk meg az Európai Gyógyszerügynökséget, így válaszolt: 

A miniszterelnök hangsúlyozta, minden vakcinaszállítmányt külön megvizsgálnak a hatóságok, arra pedig, hogy miért nem várjuk meg az Európai Gyógyszerügynökséget, kérdéssel felelt:

Miért gondoljuk, hogy az európai szakemberek okosabbak, mint mi? Saját magunkban kell bízni.

Előkerült a védettséget igazoló okmány ügye is, erről a miniszterelnök elmondta, szó lesz róla a jövő héten kezdődő online nemzeti konzultációban, hogy milyen lazításokat kapjon az a három csoport, akik már rendelkeznek vele. Orbán hozzátette, őt is izgatja, hogy mit gondolnak erről az emberek, szerinte a nagyvonalúság és méltányosság dimenziójában meg lehet oldani a kérdést. 

A tízmillió forintos kamatmentes hitel kapcsán arról beszélt, hogy egy felülről nyitott keretet kell elképzelni, amelyből ha elfogy a százmilliárd forint, akkor ő győzködni fogja a pénzügyminisztert, hogy az ezen túli igényeket is támogassák. 

Orbán úgy számol, munkaerőhiány lesz az építőiparban az ország újraindítása után a lakásfelújításokra adott támogatások és a kisvállalkozói hitelek miatt. Úgy számol, hogy "talán soha nem látott lakásépítési" boom lesz, mert ez a kispénzű emberek számára elérhetőbb, mint a csok. 

A miniszterelnök arra is kitért, hogy február 12-én, azaz ma kapják meg a négy év alatt visszaépítendő 13. havi nyugdíj első részét az érintettek. Ezt úgy írta le Orbán, mint a baloldali kormányzás utolsó romjainak eltakarítását.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Tiszta hülye ez a dagadt.. portyázók,fürkèszek??
Ez kell a lebutîtott hîveknek..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
"ha bevetjük kínai vakcinát a nyuggerek ellen, húsvétra kétmillióan lesznek."

na de hol is?
moareka
Ugyan az lesz, mint a lélegeztető gépnek titulált alvási apnoe segédeszköz, marad a raktárba. Most olvastam, hogy egy kórházban úgy hajkurasztak össze hét embert, mert nem találtak senkit aki a kínaival akarja beoltatni magát. Kedves miniszterelnök úr, itt a lehetőség, alig várta, hogy kinaival oltassa be magát. Amikor ezt a rádióban elmondta, elfelejtette közölni, hogy :.. Ez itt a reklám helye!
Nessy
@moareka: Még nem a kínaival. A Szputnyikhoz toboroztak több, kevesebb sikerrel.
gina
És tele lesz a temető te hazaáruló népgyilkos !!!
Clavigo
@Nessy: Oszt közben valami török fejlesztésű vakcina ki kisérletézésébe is beszállunk.. ( by sziijjjárto )...Legalábbis igyekszünk segíteni a tesóknak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.