Minden eddiginél több koronavírusos beteg szorul kórházi ápolásra. Egyre több fiatal kerül be, a kórházak kezdenek megtelni – írja a 444.

Olyanokat veszítünk el, akiknek 20-30-40 évük lenne hátra. Az ember próbálja védeni magát, de nem tudok nem belegondolni abba, hogy van egy 15 éves gyereke, akinek az érettségijét se fogja megélni, nemhogy az unokáját lássa

- mondta egy kisebb, vidéki kórházban dolgozó orvos, amikor a koronavírus-járvány újabb felfutásáról beszélgettek vele.

Nagy a baj: már rangsorolni kell, ki kerülhet intenzívre
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Még le sem csengett igazán a második hullám, amikor megérkezett a harmadik. A szerdai adatok szerint 8348 covidos beteget ápolnak kórházban, ami néhány százzal meghaladja a decemberi csúcsot. A hatvani kórház megtelt, közel áll ehhez a kiskunhalasi járványkórház is, a tatai kórház pedig két hétre bezárt, mert a szakorvosait Tatabányára irányították át, annyi ott a koronavírusos beteg.

A lélegeztetőn levők száma (844) már múlt héten elérte, és azóta jelentősen meg is haladta a korábbi rekordot. Közelíti az ezret, ami Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a kapacitás határa. Decemberben azt mondta, annál több súlyos állapotban lévő beteget nem bír el hosszú távon az ellátórendszer.

Annyira tele vannak, hogy a súlyos alapbetegségekkel küzdő 70-80 éveseket nem küldik tovább intenzív osztályra. Meg sem tudják fontolni.

Egy fővárosi kórházban dolgozó orvos is arról számolt be, hogy a legsúlyosabb állapotban levő idősek már nem kerülnek intenzív osztályra, mert azt megtöltik a fiatalabbak.

Ma Magyarországon teljesen mindegy, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, nagyjából 3000 intenzíves ágy fölött kalkulálni teljesen irreális a betegellátásban

- mondta még szeptemberben Hegyi Péter, a Transzlációs Medicina Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Forrás: 444.hu
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
" A lélegeztetőn levők száma (844) már múlt héten elérte, és azóta jelentősen meg is haladta a korábbi rekordot. Közelíti az ezret, ami Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a kapacitás határa."
no te patkány merkely...pár hónapja azt ugattad jogos volt 17 000 lélegeztető gépet venni...most meg kijelented hogy 1000-nél bedől a rendszer? micsoda egy féreg lettél!
1984
Most képzel el, hogy a vírus elkezd a gyereke korúak felé mutálódni - hogy az összes gyerek meghal...

Stephen King csókoltat!
1984
Megtörtént. Ez már az összeomlás

"Olyanokat veszítünk el, akiknek 20-30-40 évük lenne hátra."

"Annyira tele vannak, hogy a súlyos alapbetegségekkel küzdő 70-80 éveseket nem küldik tovább intenzív osztályra. Meg sem tudják fontolni."

Az Orbán-kurmány persze tolja a sikerpropagandát goebbelsi módra!
Nessy
@1984: Van egy rossz hírem! Te ezt lehet hogy viccnek szántad, de sajnos már a valóság. Sok újszülött kapja el a fertőzést, és súlyos szövődményeket okoz hosszú távon.
Ennek a fránya vírusnak nincs humor érzéke. Minden ötletre vevő!
szaboria1
@Nessy: A házipatika.com épp ma küldött nekem egy emailt amiben arra figyelmeztet mit kell tani a szülőnek ha a csecsemőn felsorolt tüneteket vesz észre azonnal vigye kórház mert lehet, hogy koronavírusos.
Nessy
@szaboria1: Én is a neten olvastam róla, és alig akartam elhinni!
szaboria1
@Nessy: Nagyon szomorú és sajnos az látszik egy év után, hogy sokan félvállról veszik a helyzetet. Tavaly még azt láttam gumikesztyűt is húztak az embere a kezükre.
Pedig akik átestek azok sokan panaszkodnak, hogy még sokszor fáradtnak érzik magukat fáj az ízületük.
Ez a virus bizony ember próbáló, mert nem akarja legyőzni magát.
1984
@Nessy: Az egyik legnagyobb hibám, hogy mindig mindennel képes vagyok viccelni (a tömeggyilkossággal is).
Sajnálom!
Tudom, tudom, de van egy olyan téveszmém, hogy az eltúlzott brutalitás ráébreszti az embereket... valamire.
Igazából nem tudom mire - csak reménykedem benne, hogy valamire.
Sajnálom!
Nessy
@1984: Sajnos ezzel az átok vírussal nem szabad viccelni, mert komolyan vesz!
Béla333
Csak szólni kell a magának teljhatalmat kikövetelő diktátorunknak, ő mindenkit meggyógyít!
Ja! És senkit nem hagy az árokparton.
Inkább belelöki...
1984
@Nessy: Egy állat vagyok. Ez vagyok én. Ajánlották, szombaton.
De sokkal szebb volt mint képzeltem.
Üvöltöttem a holdra... a Holdat
Egy állat vagyok.
(de akik így, ilyennek ismernek, így szeretnek, az az erősségem, hogy vállalom önmagam - egy állat vagyok :)

"Magyarok, férfiak, asszonyok, állatok...

www.facebook.com/Bruhaha-1052997724875171/videos/magyarok-f%C3%A9rfiak-%C3%A9s-asszonyok-hallgass%C3%A1tok-kopp%C3%A1ny-vez%C3%A9rt/654338058640448/

Ez annyira magyar paraszt!
kereső
((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
Hiányzik 25500 eü, dolgozó a rendszerből. Köszönjük orbán&Co.
jesz
ennek már bűncselekmény szaga van...de ki is a hunyó?

Lehet, hogy ebbe a kapkodó, halált hozó(okozó)vírus-betegség helytelen kezelésébe bukhat bele a kormány?...nos aki helyeslően bólogat, az ne reménykedjen...a kormány semmiért nem felelős.

még nem tudni ki, mert vadul keresik a legalkalmasabb felelőst, de nemso kára meglesz..nem beszél, csak viszi a balhét. A díjazása valahol egy Belizi bankban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.