Orbán Viktor ma interjút adott a Kossuth Rádiónak, ahol többek közt állította, hogy ő már novemberben látta, hogy nagy baj lesz. Erre reagált vasárnap az ellenzék.

Szétszedte az ellenzék Orbánt a vasárnapi interjúja miatt: "Ordas nagy hazugság, Napóleon-komplexus, fideszes propaganda, hülyének néz mindenkit"

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Brüsszel elszúrta a vakcinabeszerzéseket, és ha Magyarország nem rendelt volna keletről is oltást, akkor most nagyon nagy bajban lennénk

- mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Csak azért nem vagyunk bajban, mert novemberben "megszólalt a fejünkben a csengő", és megkezdtük a tárgyalásokat más vakcinákról is

- tette hozzá Orbán. Arra a felvetésre, hogy nem kellene-e Magyarországnak is külföldi segítséget kérni, a miniszterelnök azt mondta: "úgy látjuk, hogy megvagyunk, inkább segítséget fogunk adni másoknak". Hangsúlyozta: népességarányosan több ágyunk van talán, mint Európában bárkinek és biztosan nálunk van népességarányosan a legtöbb lélegeztetőkészülék is. Úgy értékelt:

bár a baloldaltól folyamatosan azt hallani, hogy a magyar egészségügy "így rossz, úgy rossz", ennek az ellenkezőjét látja minden nap.

"Az orvosaink erősek, odaadóak, az ápolónők mindent megtesznek. Tehát, én azt hiszem, hogy menni fog. (...) Csak egy nagyon nehéz hét előtt állunk, a hajnal előtti legsötétebb pillanatokat éljük most át" – fogalmazott.

A kormányfő sunyi hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy Magyarország az oltási hatékonyságban az utolsó előtti helyen lenne Európában.

Ami raktáron van, az vagy azért van ott, mert a következő egy-két napban lesz eloltva, vagy azért, mert második oltásként ez a párja annak vakcinának, amelyet már megkaptak az emberek – fejtette ki. Úgy vélte:

morálisan vállalhatatlan mélypont, elfogadhatatlan magatartás, hogy a baloldal politikai kérdést csinál az oltásból, amikor emberek élete forog kockán.

Reagált az ellenzék Orbán vasárnapi interjújára

A ”közszolgálati„ rádióból ömlik a fideszes propaganda, miközben több mint ezer honfitársunk van már lélegeztetőgépen. Tízpercenként meghal valaki a fertőzés miatt, a megélhetési válság pedig egyre növekszik”

- reagált Orbán szavaira Tóth Bertalan, az MSZP elnöke friss Facebook-bejegyzésében. 

Az MSZP pártelnöke azt írta

üzenem Orbánnak: kevesebb harc, több kormányzati felelősségvállalás!

Tóth szerint Orbán egy éve inkább harcol a baloldal és az Európai Unió ellen, csak azért, hogy leplezze a saját szerencsétlenkedését, a harc kárvallottjai pedig nem a baloldal és Brüsszel, hanem „az orvosok, ápolók, pedagógusok, munkavállalók, kisvállalkozók, gyermeket nevelők, munkanélküliek, nyugdíjasok: mindenki, akit bizonytalanságban tart és kiszolgáltatottá tett a Fidesz-rezsim, mert segítség nélkül hagyta őket válság idején” – írja.

Tóth hoz pár példát Orbán állításaiból, és hozzáteszi, szerintük mi a valóság. Szerinte például nem a „baloldal” üldözött el az egészségügyből csaknem 5000 orvost és ápolót, hanem a Fidesz-rezsim, nem a „baloldal” akadályozza az oltásokat, hanem például a Fidesz-rezsim kormányhivatala, amely többek között Szombathelyen megakadályozta, hogy az önkormányzat új oltópontokat állítson fel, vagy éppen nem a „baloldal” vett részt az uniós vakcinabeszerzési megállapodások megkötésében, hanem a Fidesz-rezsim!

Üzenem Orbánnak: kevesebb harc, több kormányzati felelősségvállalás! Beszéljünk világosan! A miniszterelnök egy éve...

Közzétette: Dr. Tóth Bertalan – 2021. március 14., vasárnap

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő többek között azt írja arra, hogy Orbán azt állította, hogy a baloldal oltásellenes:

Ez ismét egy ordas nagy hazugság, mindannyian többször is buzdítottunk a regisztrációra és az oltásra. Ugyanakkor nem fogjuk elhallgatni a nyilvánvaló kormányzati alkalmatlanságot és a beszerzéseket övező, gyomorforgató lopásokat sem

Arra pedig, hogy Orbán arról beszélt, hogy Brüsszel elszúrta a vakcinabeszerzést, a politikus azt írta: „a valóság ezzel szemben az, hogy a közös uniós beszerzés minden intézkedéséről tudott és azzal egyet is értett a magyar kormány."

Van valami szomorú abban, és sajnos meglehetősen jól megmutatja a magyar demokrácia helyzetét, hogy Orbán Viktor most már sportot csinál abból, hogy minden héten mond valami olyat, amiért tőlünk nyugatra már egy is elegendő lenne az azonnali lemondáshoz

– reagált közleményében a Jobbik.

A Jobbik azt írja, Orbán nemrég még azzal kampányolt, hogy a nemzeti konzultáció alapján a magyar emberek dönthetnek a nyitásról, illetve hogy egy hétvége alatt beoltanak mindenkit, ehhez képest most azt mondja, ő már novemberben látta, hogy nagy baj lesz.

Orbánnak az ilyen, ép ésszel felfoghatatlan ellentmondásait csak olyan ember képes értelmezni, aki ismeri a Napóleon-komplexus, illetve a megalománia és cezarománia kórképeit

- írja a Jobbik. A párt szerint a valóság az, hogy ha Orbánék ahelyett, hogy „nyáron az ellenzék folyamatos kérésének eleget téve felkészültek volna a második hullámra” semmit nem csináltak, „csak lopták a közpénzt” illetve a valóság szerintük az, hogy „Orbánék ahelyett, hogy ősszel az ellenzék folyamatos kérésének eleget téve és más országok példáját követve hatásos kormányzati intézkedésekkel megelőzték volna a bajt, húzták-halogatták a járványkezelést”.

Sajnos, a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint arányaiban a világon (!) Mexikó és Peru után Magyarországon a legnagyobb a halálozási ráta. Ezek mellett a szomorú adatok mellett már eltörpül a kérdés, miszerint, ha Orbán Viktor már novemberben látta, hogy baj lesz, akkor néhány hete miért akart a nyitásról konzultálni?

-írják.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Facebook-posztban reagált Orbán szavaira. Ebben többek között azt írja:

a kormány februárban még arra hivatkozva utasította vissza az EU által biztosított Moderna-vakcinák jó részét, hogy az ”túl drága„. Ehhez képest Orbán Viktor a mai rádióinterjújában a többszörös áron vásárolt kínai vakcinaszerződésekről már azt volt képes mondani, hogy nem baj, ha drága, mert hát vakcináért bármennyit hajlandóak vagyunk fizetni...”

A kínai vakcinák kapcsán Fekete-Győr megjegyzi, hogy ezek azok a vakcinák, amiket „alvilági színvonalon sikerült megvásárolni: offshore-ügyek, adócsalás, Iránnak szánt fegyverszállítmány és mexikói drogbárók is vannak a beszerzést intéző cég korábbi tulajdonosának múltjában” – fogalmaz, és hozzáteszi, Orbánnak ezzel nincs baja, de a

„brüsszeli” védőoltások és a „védekezést akadályozó” ellenzék szidalmazása megint kiemelt helyet kapott az interjúban.

A kormány februárban még arra hivatkozva utasította vissza az EU által biztosított Moderna-vakcinák jó részét, hogy az...

Közzétette: Fekete-Győr András – 2021. március 14., vasárnap

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap délutáni posztjában azt a mondatot emelte ki, hogy Orbán már novemberben látta, hogy nagy baj lesz, mellé pedig csak annyit írt, hogy

„nem az a gond, hogy okosnak tetteti magát, hanem, hogy hülyének néz mindenkit.”

Forrás: Telex

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
O1G, ha mar novemberben tudtad hogy e lesz, akkor miert nem leptel. Ehhez kepest 2 hete mar a full nyitasrol akartal konzultaln. Stromanjaid hoteljei mar foglalasokat is fogadtak, mert azok valahogy megsejtettek, hogy mit akarsz - fuggetlenul a konzultacio eredmenyetol. Legalabb a hazugsagaidban lennel kovetkezetes te taho geci.
Elloptal 50 milliardot a kinai vakcina beszerzesevel, holott olcsobban kapunk megbizhato nyugati vakcinat. Annyi van belole az orszagban, hogy el sem tudjatok oltani, es dugdossatok oket, hogy a kinai es a ruszki vakcina fogyjon. Szemet patkany geci vagy, es jovore bukni fogsz. Meg hitler is emberibb volt nalad, mert o legalabb nem volt alattomos sunyi, mint te.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Gyurka80: ...te egyre szánalmasabb vagy. Év végén is kell majd vakcina, meg utána is. Mi a kérdéses??? Tehát az év végi szállításokra is szükség van. Nyugatiból a mai napig lényegesen több jött, mint a kínaiból. A nyugati nem kell, mert akkor még nagyobb lenne a különbség, és azon nincs személyes hasznuk.
Mint kiderül, a sokmilliárdos haszon miatt erőltetik a kínait a nyugatival szemben.
Hogy tudsz ennyi ésszel hazatalálni? Valami bentlakásosban tengődsz? Mi kell még ahhoz, hogy használd az eszed?
Gyurka80
@karma1: Köszönjük, hogy ismertetted velünk a "kíváló" új-zélandi egészségügyet "nagyon jol tudjak, hogyha ide betor egy jarvany kontroll nelkul, akkor fel ev se kell es mindenki meghal. Ugyanis nagyon keves az egeszsegugyis". És még te beszélsz a mienkéről!
csipetke
@karma1: 10:41 Korán reggel olvastam el,és akkor teljesen másképp értelmeztem.De már rájöttem,hogy ezt benéztem.
Köszi!
karma1
@csipetke: Hahaha, maskor a kave utan nyisd ki a gepedet, - nem er ilyen felreertes!...:) L:egyen szep napod!...:)
csipetke
@karma1: Ezután ezt fogom tenni...Neked meg már jó éjszakát! (Nálatok már asszem késő este van)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.