A költészet napján indít pályázatot az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága a 30 év alatti kortárs költőknek. A téma a pandémia megélése, hatása az egyéni, családi és közösségi életre, illetve a járvány utáni újranyitás tervezett vagy remélt változásai.„E napot hagyományosan felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi versestekkel, dedikálásokkal szoktuk ünnepelni. A koronavírus-járvány azonban idén nem teszi lehetővé a programok szervezését, ezért indul pályázat április 11-én, a költészet napján a kortárs költők inspirálására a Köszönjük, Magyarország! program keretében”. A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született. A kiíráson induló alkotók pályázatonként egy művel nevezhetnek. A rangos irodalmárok által zsűrizett pályázaton összesen harminc fiatal tehetség nyerhet egyenként 300 ezer forintról szóló szerződést. A pályaműveket április 30-ig lehet beadni – tette hozzá a minisztérium.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
Irassatok a bajjer zsotival megy neki a trágárság keményen max vágjátok ti pofán ha bunkóbb a vártnál
Nyírfa
Na most csak az a dilemmám, hogy kit kell dicsőíteni?
Különben írnék én, bár sem költő, sem 30 év alatti nem vagyok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.