A Covid-19 járvány leküzdésének kilátásairól, valamint a térséget érintő kiberbiztonsági kérdésekről is szó volt a visegrádi csoport parlamenti elnökeinek részvételével tartott szerdai online találkozón.

Kövér László: Közel állunk ahhoz, hogy a digitális világ fölénk kerekedik, és elveszítjük az ellenőrzést
Fotó:MTI/Kovács Attila

A tanácskozást a V4-ek soros elnöki tisztségét betöltő Lengyelország parlamentjének kezdeményezésére tartották. A megbeszélésen részt vett Elzbieta Witek, Tomasz Grodzki, Radek Vondrácek, Milos Vystrcil, Boris Kollár, és Kövér László is.

Az online találkozón szó volt a Covid-19 járvány leküzdésének kilátásairól, a térség biztonsági kérdéseiről a digitális- és információbiztonság, valamint a hibrid fenyegetések összefüggésében.

A résztvevők véleményt cseréltek az Európai Unió parlamenti elnökei május 10-re tervezett konferenciájának napirendjéről is

- közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Kövér László megemlítette, hogy Magyarország az átoltottságot tekintve jól áll az uniós átlaghoz képest, a lakosság több mint 33 százaléka már megkapta legalább az első oltást. Hazánk nem csak az oltások terén, hanem a gazdasági következmények kezelését nézve is jól áll

- folytatta a házelnök.

16,5 milliárd euróra tehető az az összeg, amit a kormány a költségvetésen keresztül mintegy a jövőbe való befektetésként a válság gazdasági kezelésére előirányzott, és aminek a legfontosabb célja az, hogy minél több munkahelyet mentsenek meg.

Bízunk abban, hogy Magyarország a pandémia által előidézett gazdasági válsághelyzetből előnnyel fog kikerülni

- hangsúlyozta a találkozón a magyar Országgyűlés elnöke.

A házelnök szólt arról is, hogy a járvány okozta veszteségek mellett érdemes számba venni, milyen károkat generál a dezinformáció, ami akár tudatos politikai, akár üzleti hátsó szándékkal keletkezik, akár egyszerűen csak a virtuális háló által adott gigantikus-globális pletykafészekjellegből adódik.

Kövér László a digitális infrastruktúrák elleni támadásokról, az adathalászatról szólva kifejtette, hogy egy újkeletű, globális problémáról van szó, amely Európát fokozottabban érinti, mint a világ más részét, ezért érdekükben áll erőiket egyesíteni, hogy ezeket a kihívásokat kezelni tudják.

Közel állunk ahhoz a veszélyhez, hogy a digitális világ fölénk kerekedik, és elveszítjük az ellenőrzést a működése fölött. A tét az, hogy a gyerekeink urai tudnak-e maradni a saját sorsuknak, azaz demokratikus tud-e lenni az a jövő, amiben élnek, vagy kicsúszik az irányítás lehetősége a kezükből, ami a mi generációnk felelőssége is

- fogalmazott.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI/Kovács Attila

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
A klotyó aljáról már nincs lejjebb, te is csak gyepmester leszel az újvilágba kis buzi köcsög.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@folt: Mondanál is valamit, vagy csak véletlen ütődtél a falnak?
Sámannus
Ez a hülye setét agyú a nevét sem tudná leírni, ha ide jönnek a sárgák pedig má gyakorolhatta volna a hülyeségét a rovásíró billentyűzeten, de a szeretett cirill betűket is igen jól püföli főleg ha a fosás elkapja a kumisztúl. Kövér Laca 胖拉卡 Azzal a begyepesedett agyával gyakorolhat míg él.
Béla333
Kövér házmester már évekkel ezelőtt elveszítette a kontrollt. Lebirkózta az agyát a valóság...
Eladott Ország
Kövér László, közpénzből fizetett, a demokratikus alapjogok védelmére felesküdött, különféle kiváltságokkal felruházott közszolga azt merészeli állítani, hogy itt az van, amit ő és a kormánynak kinéző családi vállalkozás mond. Ha ők úgy akarják, akkor mindenki keresztény. Ha akarja, ha nem. Nincs választás. Demokrácia sincs. Mert a demokrácia az európai törésvonal túloldalán álló csürhe és az általuk létrehozott káosz. Szemben a vallásra csimpaszkodó megélhetési keresztényekkel, a volt MSZMP párttagokból álló bigott, vaskalapos, félművelt, arrogáns hatalommániásokkal, akiknek mára meggyőződésévé vált, hogy felhatalmazásuk van beleugatni mindenbe. A családok életébe, az emberek legszemélyesebb ügyeibe. Teszik mindezt olyan erkölcsi magaslatról, amely magaslatra ők soha a büdös életben fel nem juthatnak. A keresztényi erkölcsbe nem fér bele a kiszolgáltatottak, idősek, gyermekek megnyomorítása. Nem fér bele a másik ember megalázása. Sem az uszítás, a gyűlöletkeltés. A kizsákmányolás sem. A lopás, hatalommal való visszaélés, korrupció, a parazita életmód sem fér bele. A hazugság sem.
Eladott Ország
A fidesz parazita férgek már mindent felzabáltak. A narancs meg akkorára hízott mint egy dinnye! Sajnos, de igaz ! Mindent felemészt a csürhe társaság! De nagyon benne bízom lesz ez még másképp is! 10 év uralom és ez maradt az országból.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/118472563_931317890681452_2134954451814916977_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=EPHz2sfEA2UAX9Dp4Te&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=d4050d2a384b3101024b75212a7ac0e8&oe=60A5C0DC
creativehun
Kövér elvtárs szóhasználatában ez a "Közel állunk ahhoz, hogy a digitális világ fölénk kerekedik, és elveszítjük az ellenőrzést" mondat valójában azt jelenti,hogy sajnos nem tudnak bármit megtenni ..mert ebben a kurva digitális világban 1, nyoma marad 2, valaki folyton észereveszi a faszságaikat...és ma már megteheti,hogy...3 , azonnal megosztja a közösségi máédiában. Megértem ezeket a totális ellenőrzéshez foggal-körömmel ragaszkodókat. Miylen szar is az ha mindenki aki nem hülye vagy vak..láthatja,hogy xy mekkora gazember.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.