A feltételezett elkövetőt keresik a budapesti rendőrök. A fotózó férfit a térfigyelő videózta.

Lefotózta, aztán hagyta meghalni a gödörbe zuhant férfit Nagytétényben: itt a kép, ami alapján körözik

Fotó: Facebook

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya 01000/5247/2020. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – olvasható a rendőrség honlapján.

Egy férfi eddig még ismeretlen körülmények között 2020. november 6-án 20 óra 9 perc körüli időben, a XXII. kerületi Pék utca és Ady Endre utca kereszteződésénél fejjel előre bele esett egy útmenti gödörbe.

Percekkel később egy fiatal férfi sétált arra, bár észrevette a gödörben lévő embert, ahelyett, hogy segített volna neki,

lefotózta a bajba jutottat és tovább sétált. A segítségre szoruló férfit másnap reggel holtan találták meg a gödörben.

Az esetet rögzítette egy kamera, amely alapján a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik látták a fiatal, vékony, magas férfit, aki világos nadrágot és világos felsőt, valamint hosszú, sötét kabátot viselt, vagy bármilyen információval rendelkeznek az esetről.

Bejelentéseiket a nap 24 órájában megtehetik a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve hívhatják a 112-es segélyhívó számot, de személyesen is tehetnek bejelentést bármelyik rendőrkapitányságon.

Forrás: police.hu

Címlapkép: police.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Horizont
Brutál.
Mondjuk ez alapján aztán körözhetik. Nem igaz, hogy ezeken a térfigyelő kamerákon nincs egy normális felvétel amin felismerhető lenne egy ember.
Aki Én
Ezt nem akarom elhinni. Ez valami félreértés lehet csak.
Emmersson71
@Horizont: Lehet, hogy ezt a kamerarendszert is a vej cégétől szerezték be ;)
Tavryni őrnagy
Max rálapàtolni a földet. Valószinü màr nem èlt.
Horizont
@Tavryni őrnagy: De élt a videón látszik ahogy rúgkapál a lábával.
Yoda69
@Horizont: Nem a kamera alapján lehet megtalálni, hanem a telefonja alapján. A rendőrségnek csak ki kell kérni a cella információt az összes szolgáltatótól. Ha be volt kapcsolva a ficere telefonja, mar pedig nagy valószínűséggel be volt, akkor 5 méteres pontossággal be tudjak határolni a helyet. Az időpontot pedig tudjak a kamera felvétel alapján. Ha akarjak 1-2 napon belül megtalalhatjak. Persze ha NER-tars az illeto akkor nem lepodnek ha soha nem talalnak meg.
Yoda69
Most nézem, ez mar fel éve történt. Akkor ennyi. Ez mar nem lesz meg.
A ficere NER-társ volt, vagy egy NER-lovag csemetéje.
Horizont
@Yoda69: Nem akarom elhinni, hogy ez alapján menne, pedig mennyi példa van rá.
Pusztulásra ítéltettünk!
Csizmás Kond
Annyit hibázott hogy nem hívta a mentőt, de az ilyen hogy segítség marhaság mert ha pl gerinctörése van a jóindulat halált is okozhat.
jesz
hmmm..este húsz óra után csak ez a faszi járt arra?...nehogymá...

Az Ady-Pék utca sarkon ha óránként két ember ballag haza a villamostól, ők is láthatták..róluk nincs felvétel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.