A kutatónő szerint a beoltottak és az elhunytak korát is fel kellett volna tüntetni a kormány által közölt táblázatban.

A Népszava cikke szerint Karikó Katalin, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója is reagált a kormány által vasárnap nyilvánosságra hozott táblázatra a Facebook-oldalán (a táblázatban a második oltás utáni megbetegedési és halálozási adatokat mutatja be a kormány, csak nem tudni, hogy ezt mire alapozva írták ki). 

Karikó Katalin kiegészítette a kormány táblázatát

Karikó Katalin

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Krdobyns/Innisfree987

"Még kutatónak sem kell lenni ahhoz hogy valaki realizálja: kizárólag megfelelő kontrollal lehet csak összehasonlítani valamit" – írta a bejegyzésében az Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus.

Szerinte ugyanis a betegségek mellett a beoltottak és elhunytak korát is fel kellene tüntetni, különben ez teljesen félrevezető információ. 

"Tehát 4 hónap alatt halt meg 32 idős ember 100 ezer Pfizer-beoltottból akiket az öregek otthonában beoltottak és krónikus betegség szenvedtek. A kínai vakcina esten 2 hónap alatt halt meg 16 ember 100 ezer beoltottból akik krónikus betegségben nem szenvedtek” – írta.

Karikó Katalin bejegyzése alatt a kommentekből az is kiderül, hogy a kormányzati táblázatban a sorok összeadása sem stimmel, ugyanis "A százezer oltottra vetítettek száma" rubrika egyetlen oszlopának összeadása sem helyes.

Forrás: nepszava.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@sgl: ma, 09:19 ♦ Ebből a szarból már szerintem, csak forradalommal tudunk kimászni! Közismert tény, diktatúrát demokratikus úton nem lehet leváltani!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
relatív
A mai vezetés a statisztikákat csak a hazugságaik igazolására - és megfelelően a tényektől nem zavartatva maguk - gyártja !
tothjani
És erre a FidSS válasza, Karikó Katalin nem Magyar nem a nemzet része, minden kitüntetést azonnal visszavonni és megtiltani hogy az ország területére lépjen.
terlasz
Jó, hogy megszólalt KK, de a józan ész is elegendő ahhoz, hogy észrevegyük az adatok manipulatív voltát.
Namely
Feleslegesen írt, mivel a bőgőmajmok úgysem értenek a matekhoz. :D
division
@Pálinkás Pál: Nem mindenkinek, ugyanis akinek egy csepp esze is van az tudja, hogy mire megy ki a játék Fidesz oldalról. Karikó több írása is eltűnt bizonyos oldalakról, ami megint azt bizonyítja, tudja mit beszél, csak vannak akik nem szeretnék hogy mások is olvassák. Akát a Pfizer, akár a Moderna is tehetne feljelentést a hamis adatok végett.
folt
Ez a táblázat amellett, hogy minden szakmaiságot nélkülöz és a megadott számok sem biztos, hogy valósak, ebben a formában egy olyan hazugság, amivel egy másik hazug állításukat akarják igazolni - vagyis úgy hazugság az égész, ahogy van!

Amit viszont hiányolok, hol van az a táblázat, ami azt mutatja, hogy csak az első oltást megkapottak közül hányan fertőződtek meg és hányan haltak meg (természetesen a különböző vakcinákra lebontva).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.