Pusztai Erzsébet szorongva figyeli majd a jövő járványügyi számait.

Csodának kellene történnie, hogy ne igyuk meg a hétvégi tömeges teraszozás levét – Már a jövő heti adatokat is „szorongva” fogja várni az infektológus

Fotó: Fotó: Szigetváry Zsolt

Nem a beoltottak számához, hanem a védtelenekéhez kell igazítani a járvány kezelését.

Úgy véli, az elmúlt időszakban tapasztalt csökkenés sem az oltásoknak, hanem az eddigi szigorú korlátozásoknak köszönhető – mondta Pusztai Erzsébet, az Antall-kormány politikai államtitkára, infektológus az ATV-ben.

Az ellenzéki véleményformálók közé besorolt Pusztai szerint – mivel a vírus továbbra is itt van, és ahol nagy a közelség illetve a kontaktusszám, ott terjed – a hétvégi terasznyitásos jeleneteket látva

csodának kellene történnie ahhoz, hogy ne nőjön meg újra a fertőzöttek száma, és elsősorban a fiatalok között

Álláspontja szerint ugyanis sokkal szigorúbb szabályozásra lenne szükség a teraszok megnyitásához, és ahhoz, hogy a hétvégihez hasonló – és terjesztési szempontból a legveszélyesebb – tömeges gyülekezést el lehessen kerülni.

A szakértő egyébként úgy véli, nem is feltétlenül kell három hetet várni a számok emelkedésére, így ő már a jövő heti adatokat is „szorongva” fogja figyelemmel követni.

Forrás: atv.hu

Címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Katalina62
@Pálinkás Pál: látod, itt probléma! Nekem nem szempont, hogy hány éves aki meghal, és az is volt-e más krónikus betegsége, mert ha nincs vírus, lehet, még nem hal meg! Ez egy hozzatartozónak igenis szempont! Egyébként 50 év alatti emberek is megbeteszenek nem is kicsit! Sőt bele halnak, hidd el tudom!
Pálinkás Pál
@Katalina62: a " ha " - val kezdődő mondatoknak semmi értelme a való életben...és mióta a világ létezik ,a gyenge hull ki először...úgy hívják ,evolúció...az elhunytak átlag életkora 76 év felett...mint az utóbbi években...sőt a magyar átlagnál magasabb...de mondok egy példát a ha-ra...HA napi 24 órában nem dőlne ez a " járvány " a hírekből..médiából...észre sem venné senki az utcákon...
Katalina62
@Pálinkás Pál: De! amikor levegő után
kapod vagy fuldoklik egy kórházi ágyon! Vagy amikor temeti a mindegy hany éves hozzátartozóját! Ezt a vitát befejeztem, mert nincs értelme!
Pálinkás Pál
@Katalina62: mert buta vagy..ennyi...nem vitatkoztam veled, mert fegyvertelen vagy egy szellemi párbajban...
Katalina62
@Pálinkás Pál: én mikor sértegetelek?
Én nem értek egyet veled, de tudomásul veszem, hogy ez, a te véleményed! Vitatkoztam, és nem sértegettelek! Na ennyi volt!
Pálinkás Pál
@Katalina62: most szomorú lettem...az a helyzet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.