Dr. Bogdán Tibort vasárnaptól két évre „a gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerének erősítését célzó intézkedésekkel összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá”  nevezték ki – írja a HVG.hu.

Másfél évig nem dolgozott, de kapta az államtitkári juttatást – most újra kormánybiztos lett
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Főleg a fizetésképtelenségi, reorganizációs eljárások egyes kérdéseinek szabályozására, a jogi személyek egységes nyilvántartásának szabályozására, az új elektronikus ingatlan-nyilvántartás jogi szabályozására kell javaslatot tennie. Ehhez öt fős titkárságot és államtitkári juttatást, havi bruttó 1,75 millió forint kap.

A kinevezés érdekessége, hogy a kormány csak ezzel együtt helyezte hatályon kívül a Bogdán Tibor eddigi kormánybiztosi megbízatásáról szóló határozatát.

Ugyanis őt 2019. május 9-től két évre – azaz éppen e hét vasárnapjáig – „a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő feladatok koordinációjáért” tették felelőssé.

Egyebek közt dolga volt figyelemmel kísérni a Közigazgatási Felsőbíróság esztergomi elhelyezésével összefüggésben felmerülő, szervezési és előkészítési feladatok és a közigazgatási bíróságok infrastruktúrájának megvalósításával összefüggő kormányzati és koordinációs feladatok végrehajtását.

Csakhogy a kormány már öt hónappal később letett az önálló közigazgatási bíróságok létrehozásáról, sőt 2019 decemberében az Alaptörvényből is törölték ezt az intézményt.

Bogdán Tibor neve azonban 2021. május 7-én reggel is a közigazgatási bíróságokat érintő feladatkörrel szerepel a kormány honlapján a kormánybiztosok között.

Mivel 2019-ben is államtitkári juttatást adtak neki, a jelek szerint ezt annak ellenére kapja még most is, hogy feladata másfél éve megszűnt, most pedig május 9-től úgy léphet át az új munkakörbe, hogy egyetlen nap se esett ki a jövedelméből.

Forrás: HVG.hu
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Úgy pénzt keresni, hogy dolgozni kell érte? Hát arra minden hülye képes.
Ez a módszer viszont jellegzetes fideszes/orbáni kuriózum. Ezt, ha nem is ő vezette be, de tökélyre viszont ő és a család vitte. A profizmus hozzá kapcsolódik, az elődök még kispályásnak se nevezhetők ebben a szakmában.
@Shikari: Tehát az, hogy nem kell dolgozni a fizetésért, ez egy illiberális államban normálisnak mondható? Maaaargit!?!?! Vajon te mit szólnál ahhoz, hogy a melletted fizetést felvevő ugyan nem dolgozik (talán be sem jár), de azért a kassza csilingel minden hónapban?
Nessy
@Horizont:
Így valóban meg lehet élni a "tisztességes munkának" a látszatából is! Ilyesmire gondolt pár napja Novák Katalin, amikor a tisztességes munkáról beszélt?
namihami
Úgy pénzt keresni, hogy dolgozni kell érte? Hát arra minden hülye képes.
Ez a módszer viszont jellegzetes fideszes/orbáni kuriózum. Ezt, ha nem is ő vezette be, de tökélyre viszont ő és a család vitte. A profizmus hozzá kapcsolódik, az elődök még kispályásnak se nevezhetők ebben a szakmában.
@Shikari: Tehát az, hogy nem kell dolgozni a fizetésért, ez egy illiberális államban normálisnak mondható? Maaaargit!?!?! Vajon te mit szólnál ahhoz, hogy a melletted fizetést felvevő ugyan nem dolgozik (talán be sem jár), de azért a kassza csilingel minden hónapban?
Clavigo
@Shikari: A munkáltatók mi vagyunk,,,te ratyi bevándorló...
csak úgy....
@Shikari: utánad ki "kompetens" fizetni ? ...mert csak -csak nem ingyen vagy ennyire hülye!?
Sámannus
Aki eddig fostalicska volt, ezután fostalicska marad.
csak úgy....
@Shikari: csak nem a te munkaviszonyod? :) tibi te egy szorgalmas (f)ididióta!
elöbb lehet egy herélt ökröt rábeszélni a sexi tehénkére mint téged a munka világába bevezetni!
tibim,te egy genetikusan munkakarülö..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.