A Magyar Közlöny szombat este megjelent számában megjelent a kormányrendelet, miszerint a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek, a megyei közgyűléseknek, illetve ezek bizottságainak lehetővé teszik feladat- és jogköreik újra gyakorlását.
Fotó: pixabay.com
A határozat napjától kezdve megszűnik a koronavírus-járvány miatt kiszabott rendkívüli jogrend, amelynek köszönhetően a polgármester különböző ügyekben önálló döntéseket hozhatott, amelyhez nem volt ez idő alatt szükség semmiféle bizottságra. Ez a rendelet június 15-től lép hatályba – írja a Blikk.
A 2006-os őszi rendőri fellépések következtében megsérült 53 ember kap kártérítést a kormánytól – erről szombaton Varga Judit igazságügyminiszter számolt be.
A 1354/2021. (VI. 5.) Korm. határozat
"az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló 33/2010. (VI. 11.) OGY határozat végrehajtása érdekében szükséges további intézkedésekről"
címet viseli. A benne foglaltak szerint a kormány megállapítja, hogy a 2006. szeptember 19–22. napja között, valamint 2006. október 23. napján történt rendőri fellépések következtében vagy azzal összefüggésben sérelmet szenvedettek között még mindig van olyan áldozat, aki az események után tizenöt évvel sem kapott kártérítést.
Forrás: blikk.hu
Címlapkép: pixabay.com
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...ja, azt is.
Hogy te mennyire ökör vagy ómidióta bolsi csicska. Annyira az átkosban élsz, elereszteni sem tudod.
Nem is akarod, ahhoz fűznek kellemes munkásőr emlékek. Mi, vadbarom?
Új hozzászólás