Kellett Simonka szavazata egy sor kétharmados törvényhez, ezért az Országgyűlés Hivatala kérte a bíróságot, tekintsen el a fideszes képviselő megjelenésétől – írja a MagyarNarancs.

Vádlottak padján kellett volna ülnie a fideszes politikusnak, de a parlamentben szavazott
Fotó: Rosta Tibor /MTI

Ez ugyan nem jogszabályellenes, de nem sokszor fordul elő, hogy egy büntetőper esetén nem egészségügyi, családi, vagy halaszthatatlan utazási okokra hivatkozva napolnak el előre már meghirdetett tárgyalást. A bűnszövetkezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György mai tárgyalása azért marad el, mert az Országgyűlés Hivatala arra kérte az eljáró bíróságot, hogy a keddi napon „parlamenti munkája miatt” tekintsenek el Simonka megjelenésétől.

Mint ismert, ma, a tavaszi ülésszak utolsó napján szavaznak a képviselők egy sor törvényről.

Többek között a keddi szavazáson fogadhathatják el a Fudan Egyetemről szóló és a Diákvárost érintő jogszabályt, illetve a pedofilellenesenek nevezett, valójában homofóbtörvényt és a lakástörvényt. A szavazások egy részéhez kétharmados többség szükséges.

A vádirat nyolc és fél év fegyházbüntetésre, valamint 750 millió forintos vagyonelkobzásra tett javaslatot a bíróságnak arra az esetre, ha Simonka elismeri a vádiratban foglaltakat és lemond a védekezés lehetőségéről.

Mindezt a fideszes politikus nem tette meg, így elvileg a büntetési tételek emelkedhetnek.

Az ügyben érintett ügyvédek közül hétfőn néhányan arról tájékoztatták a lapot,

szinte az utolsó pillanatban kaptak arról értesítést a Fővárosi Törvényszéktől, hogy az előzetesen június 15-re kitűzött tárgyalás elmarad.

Egyikük elképesztőnek nevezte, hogy az Országgyűlés Hivatala levélben arra kérte az eljáró bíróságot, a keddi napon „parlamenti munkája miatt” tekintsenek el Simonka megjelenésétől.

Az üggyel kapcsolatban a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a lap kérésére elmondta, a munkahelyi elfoglaltság miatti tárgyaláshalasztás nem számít rendkívüli esetnek. Hozzátette, mivel

Simonka először kezdeményezett ilyet, így méltányosságot gyakoroltak, ugyanakkor megjegyezte, ezzel esetleges további hasonló kezdeményezése már nem esne ilyen megítélés alá.

Végül megjegyezte, amikor a bírósági méltányossági döntés megszületett, nem tudták, pontosan milyen munkahelyi elfoglaltsága lesz Simonkának június 15-én.

Forrás: narancs.hu
Címlapkép: Rosta Tibor /MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
Költségvetési csalás és szavazás a '22-es költségvetésről?
Beperelni mindenkit, aki ehhez statisztált!
Fővárosi Törvényszék sajtószóvívője : " amikor a bírósági méltányossági döntés megszületett, nem tudták, pontosan milyen munkahelyi elfoglaltsága lesz Simonkának június 15-én"
A kis ártatlan bárányka, a kis tudatlan, miért nem kérdeztek rá? A bérgyilkost is kiengedik, ha van még egy félbemaradt munkája? Polt meg csak néz, de nem lát itt semmi problémát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Sok rohadt tolvaj közt egyel több vagy kevesebb mindegy. Fajtáival szavazni kell.
puszt
„parlamenti munkája miatt”
LOL Ebben benne van minden ami elmondható a Fideszről...
Giovanni Alba
@namihami: tegnap, 19:40
Levélszavazás? Miért ne? Ha egy "keresztapa" irányíthatja az ő kis maffiáját a börtönből, akkor egy fideszes miért ne támogathatná a gazdát a rácsok mögül? Ha a parlamenti munka feltétele az erkölcsi feddhetetlenség és a "tiszta kéz" lenne, akkor aktuális lenne a vers : négy-öt magyar összehajol ...
Jó, ebben van némi túlzás, de remélem, a lényeg jól látszik, még az is lehet, meglenne a nemzeti tizenegy :-)
balos
Sírva-röhögnek a világban,hova süllyed még mindig a magyar gazságot folytató maffiuk kurmányzása!Észak koreja is küldi a megfigyelőit!Tanulmány útra a Butapestre!
Toller Béla
...és a bíró elfogadott egy ilyen kérést ? Legközelebb majd azt mondják, egyszerűen nem alkalmas az időpont, a pasas nem ér rá ...
Aki Én
Köztörvényes bűnözők döntenek az életünkről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.