Egy aláírásgyűjtés közben történt a gusztustalanság.

Leköpték a Momentum képviselőjét Debrecenben – reagált a polgármester

A múlt héten leköpték Szabó Bence momentumos önkormányzati képviselőt Debrecen belvárosában, amikor a Fórum előtti téren a barátaival gyűjtött aláírásokat.

A fiatal politikus Facebook-oldalán azt írja, nem akart erről beszélni, de a Békemenet bejelentése után mégis úgy érezte, tájékoztatnia kell az embereket.

Odalépett hozzánk egy középkorú férfi. Megkérdezte, hogy ismerem-e Cseh Katalint, és közölte, hogy az ő közreműködésével tiltották ki EP képviselőnket Kínából.

Válaszomban elmondtam, hogy egy kommunista államból történő kitiltás talán nem akkora hatalmas probléma, mire a férfi felháborodva hazugnak nevezett, majd közölte, támogatjuk a pedofilokat és nekem is elég pedofil fejem van.

Erre a felvetésre már reagálni sem tudtam, mert rögtön beleköpött az arcomba

- részletezte az esetet Szabó Bence, és megjegyzi, szerinte ide vezetett az a mérhetetlen gyűlöletkeltés, amit a Fidesz gerjesztett az elmúlt több mint egy évtizedben.

Debrecen polgármestere közleményben ítélte el az erőszak bármilyen formáját.

A fizikai erőszak semmilyen formája nem megengedett! A debreceni közgyűlés tagjai eddig is mindig egységesen álltak ki amellett, hogy a politikai vagy világnézeti viták kulturált formában történjenek

- idézte Papp László reakcióját a Debreceni Nap.

Forrás:debreceninap.hu

Fotó: Facebook/Szabó Bence

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pipás
@vacsi: Inkább azt kellene megkérdezni, hogy milyen pártnak a szimpatizánsa az, aki ilyen aljas módon viselkedik
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Vajon kik azok, akiket ez a fazon képvisel?
Pipás
@vacsi: Inkább azt kellene megkérdezni, hogy milyen pártnak a szimpatizánsa az, aki ilyen aljas módon viselkedik
NKF
Maradt még ízlés a magyar emberekben!Jó lenne már tudomásul venni:Magyarország!
Nem Buziország!A buziegylet megengedte figyelj:a férfiak is szülhetnek! Na ezt védd ki !
Na akkor ezentúl minden rohadt buzinak legyen kötelező a szülés!Mocskos görények!
RonaGyuri
képmutató a polgi, mert ez a fifeszes kultúra, mint azt a büdös halfarok is okadatolja!!! =))
Giovanni Alba
Elsősorban üzenném a facebook modul megnyilvánulójának, hogy jogállamban (érted, kicsicsíra, vagy magyarázza el a varga (exmagyarné) jucus?) nem komilfó inzultusra fizikai erőszakkal válaszolni. Lehet hogy meglep, de tény, ez itt Európa közepe.
"Odalépett hozzánk egy középkorú férfi. Megkérdezte, hogy ismerem-e Cseh Katalint, és közölte, hogy az ő közreműködésével tiltották ki EP képviselőnket Kínából." Ez illetékes elvtárs volt személyesen, és a képviselő csak ne ugráljon, mert ki lesz tiltva Észak-Koreából is.
csak úgy....
orbán köpködös díszmagyarjai! szégyen !
134.bátor
Minden fideszes aljas,mocskos patkány. Ez sem újdonság.
T-Boly
@durbincs: Nem élsz itt ,hanem élősködöl ,te senkiházi ! A z első útszéli fára akasztanám fel magam, ha ebből kellene élnem ,te büdös buzi ,mint amit te művelsz ! Ebből élsz? Dolgozni az büdös, mi? Na akkor ebből is dögölj meg a hasonló bérkommentelő köcsög haverjaiddal együtt.
Nem szégyelled felvenni a pénzt azért az idióta ,értelmetlen,minden emberi értelmet nélkülöző beugatásodért? Tudzdsz te egyáltalán emberi mértékkel élni ,viselkedni? Számomra te vagy a ner,a fidess megtestesítője!
Vagyis: Ocsmány,hitvány,műveletlen,kretén,idióta,buzi, köpedék !
T-Boly
Nem mellékes ! Keresem a @málna: nevű olvasó,,kommentelő nőnemű személyt,aki a lakcímem megadása után nálam is járhatott volna és pár alsóneműt itt felejtett. Megállapodtunk,hogy egyikünk se buzi,mint az itt nyáladzó seggnyalók.Jól esett egy pipec belevaló nővel minden !
Na buzi ómió,shikari,nkf,vergődce,pagero,...a jó büdös luvnya anyátokat kenterbe...GECIK !
Figyu Málna ! Kici occó cicik nem jó ! Naagy magyar dudák azok igen jók !
T-Boly
@Shikari: A tiéd nem leköpve,ki lesz nyomva a segged lyukáig !
2022 !
gina
Mit várni a mocskos fidesz bandától ,egyszerűen prolik, igy viselkednek a narancsosok, mint a cigány vezetőjük Ennyi !!!
gina
@Shikari: Te alja cigány mocsok te érdemelsz egy nagy seggberugást mocskos román
Aki Én
@vacsi: megragadtad a lényeget :(
...beszarás
Gazella
@T-Boly: :D kösz!! A szívedből szólt minden szöveged!!
nezelodo
Hát igen, csúcsra van járatva a keresztényi politizálás az országban, köszönjük a Viktornak. A harcos, lobogó, liberális ifjúkomcsi fiatal idáig jutott a politikai fejlődésben...
Nyírfa
@Aki Én: 7.26

A korlátolt magabiztosság netovábbja! :)
Nyírfa
Most már nem hipotézis, hanem tény: orbán viktor közveszélyes a társadalomra.
T-Boly
@Shikari: Látom " dógozik "má' az agyadban illetve annak a helyén a szifilisz. !
Büdös buzeráns ! RSZ mászók szövetségének promináns homokbányás tagja.
Vigyázz anyádra ebben a melegben,mert nagyon hülye kölyköt fog neked elleni !
T-Boly
@Shikari: Mert ha nem letéped az összes RSZ-t?
Te bélsár,buzi! Vigyázz anyádra ebbe a melegbe,mert,ha elvetél baszhatod megint !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.