Emlékeztetnek arra, hogy a kormány a napokban létrehozta a Termőföld Magántőkealapot, amelynek az lesz a célja, hogy a kelet-közép-európai régióban termőföldet vásároljon.

"El ne felejtsék a fideszes és álszent KDNP-s Döbrögik: háromszor verik vissza a 12 évet rajtuk" – Orbán Viktornak üzent a DK

Orbánék a magyar vidék kifosztása után most szemet vetettek a környező országok földjeire is

– írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Hozzátették, a tőkealapot azok után hozták létre, hogy „a Fidesz-kormány elherdálta Magyarország állami földkészletét.” Megjegyezték, a

Földet a gazdáknak program valódi célja az volt, hogy a NER és a Fideszes klientúra értékes földekhez jusson, ezzel megerősítve gazdasági hatalmát és nem az, hogy minden gazda termőföldhöz jusson.

Azt írja a DK, a magyar vidék és a magyar föld kifosztása már Fazekas Sándor alatt elkezdődött, „de úgy látszik ez nem elég Orbánéknak, hiszen most már más nemzetek területeire is szemet vetettek és a környező országok gazdáit is ki akarják semmizni” – hangsúlyozzák.

A Demokratikus Koalíció a 2022 után regnáló kormányban meg fogja teremteni az összhangot a gazdálkodók között. A fiatal gazdálkodók és a helyben termelő gazdák földhöz jutását fogják támogatni „a zsíros földekkel rendelkező fideszes és álszent KDNP-s Döbrögik helyett

– olvasható a közleményben, amely azzal zárul: „Orbán Viktor pedig rója fel a kapufélfájára, hogy el ne felejtse:

háromszor veri vissza a 12 évet rajta a DK.

Forrás: atv.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbán évente 50 millió forint segélyt ( földalapú támogatás) ,vesz fel az Uniótól földjei után. Az több mint 4 millió forint havonta. Nem kaphat munka nélkül pénzt senki sem... Tokajhegyalja ne mi nyerjük a legtöbbet
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/155037390_1062771434202763_7990065469069813548_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=fv5PUzayDWoAX9VeXow&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=bd3a96c9772e1bc558b60a9c8445f3d2&oe=60FB830D
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
Eltakarítjuk a fekáliát. Készüljetek! :-)))))))))))
csak úgy....
@Shikari: csak nem a szippantós múltad beszél belöled tibim?
Clavigo
@Shikari: Ez nagyon szimpatikus tőled,,seggfej..
tudode
Az egy dolog, hogy a kedves vezető olyan szövetségben, vagy koalícióban vagánykodhat, amely/aki csupán felebaráti tiszteletből/szeretetből nem fékezi meg az országrombolásban, félrenézve évekig abban, hogy a vezérhanya (bocs. hangyák) kiépíthette többféleképpen megviselt szürkeállományával (pap ütleGELÉS, foci fejelés), Isten köpönyegébe takarózva
.
---- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=742s
---------------------------
.
Ennél a szektává aljasodott képződmény mellett hitelesebb egy tisztességes pogány!
ómió
"A magyar vidék kifosztása"? Most önmagára emlékeztet a diplomás kommunista tetübanda?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.