Bayer Zsolt szerint mégiscsak a 444 volt Soros és a CIA felkent magyarországi lerakata egészen a mostani „botrányig”, ám most a Telex vette át a stafétát írja a Magyar Nemezetben megjelent cikkben.

Végső harcra készül Bayer: " félhülye Simicska, genderszakos s.ggfej és persze a moslékkoalíció"
Kép:YouTube

Amit pedig szerinte még érdemes feleleveníteni:

a rendszerváltás óta Magyarországon egy alkalommal élt vissza hatalmával a titkosszolgálat, illetve egy alkalommal történt hazaárulás e szervezet részéről, mindkét eset a Gyurcsány-kormányhoz kötődik.

Szerinte Szilvásy György, Gyurcsány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere engedte be az orosz titkosszolgálatot a magyar titkosszolgálat szíve közepébe adatokat gyűjteni, másfelől arról az egészen példátlan ügyről van szó, melynek során Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati főnöke, valamint Portik Tamás, a rendszerváltás utáni alvilág egyik legveszélyesebb maffiózója egyeztet egy budapesti étteremben arról, miképpen kellene ellenzéki politikusokat megfigyelni, lejáratni, csapdába csalni és ellehetetleníteni annak érdekében, hogy a baloldal maradjon hatalmon 2010 után is. 

Bayer szerint:

Amennyiben az izraeli titkosszolgálat Pegasus nevű kémprogramját egy „nemzetközi újságíróhálózat” fel tudja göngyölíteni, mert az „nyomokat hagy maga után”, akkor itt az idő egy nagy rozsdás lakatot tenni a Moszad kapujára, és a Moszad ügynökei, fejlesztőmérnökei, informatikus szakemberei elmehetnek fánkot árulni az eilati strandra.

Persze kitért a ,megfigyeltek névsorára is.

 Ha a magyar kormány legnagyobb és legveszélyesebb ellensége a Panyi Szabolcs, a Chikán Attila, a félhülye (vagy tán egészen az?) kis Simicska, a Varga Zoltán meg valami genderszakos seggfej a CEU-ról, akkor a hazai ellenzék nagy bajban van. (Vö.: Hát Bástya elvtársat már le sem akarják hallgatni? Hát Bástya elvtárs már szart ér?)

Szerinte amennyiben Magyarországon az immáron összefogott moslékkoalíció negyedszer is elveszíti a választásokat, akkor elfogy a türelem, és legfőképpen elfogy a pénz is. Akkor ezeket többé sem Soros, sem a CIA, sem Brüsszel, sem a többi idegen érdekeltségű titkosszolgálat és NGO és kormányzat nem fogja finanszírozni.

Ez a harc lesz a végső! Készüljetek!

- tette hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet 
Címlapkép: YouTube

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Milyen büdös lehet a pofája , folyamatosan ömlik belőle a szar! Igazi undormány!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Végső harcra készül Bayer, az egészen hülye. Debiljei között a fénylő lámpás.
Ez a harc lesz a végső! Ne harcúúújá te szerencsétlen a Fityma-Köpnömkő moslékkoalíció nem ér xart se.
Jut eszembe ebben a titokországban nem lehetne titkosítani ezt a Bayerzsót fikát úgy 99 évre ? Annak legalább lenne értelme.
tothjani
Egy ilyen undoritó patkány a Fidesz egyik alapító tagja, akkor mit várunk a cimboráitól??
Toller Béla
Egyet kell értenünk azzal, hogy véged van, tűnj is el ...de csendben !
ómió
"Osszad" a bolsi tetübandát, Zsolti!
Aki Én
@ómió: @Shikari: Ma is együtt reggeliztetek, balfasz hazaárulók?
ómió
@Aki Én: Merülj alá, bolsi latrinabúvár, az efftársi latrinában! Az a te hazád! Meg Internacionalisztán! Kettős "állampolgár" vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.